Nike Zoom Vaporfly 4 teszt Hír

Nike Zoom Vaporfly 4 teszt Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2019/07/12
A Nike kitalálta, hogy megcélozza a tömegek után az élfutókat is.
Hirdetés

Nike Vaporfly 4%

A Nike sokáig nem volt a top futók kedvenc márkája, legyen szó atlétikáról vagy triatlonról. Kicsit puhák voltak, picit dinamikátlanok. Ha komoly versenycipőt kellett mondani, akkor a japán márkák sokáig egyeduralkodónak tűntek, illetve a legutóbbi időkben már az adidas a tömegeknek szánt Boost modellek top atlétáknak átalakított versenycipői voltak a nagy maratonok, és a triatlonversenyek legnépszerűbb típusai.

A Nike aztán kitalálta, hogy megcélozza a tömegek után az élfutókat is. Erre a legjobb projekt a 2 óra alatti maraton kísérlet volt, amelyhez a világ legjobb maratonistáit, köztük Eliud Kipchogét sikerült megnyernie. Ez önmagában is hatalmas reklám volt, de a futáshoz egy a korábbiakkal, és a vékonyodó talpak trendjével totálisan szembe menő modellt kísérletezett ki. A cipő kinézetre minden volt, csak gyors nem. Aztán mivel mindössze 25 másodperccel maradt el Kipchoge a 2órától, eléggé hihetőnek hangzott, hogy márpedig a Nike Vaporfly-ban igencsak gyorsan lehet futni. Egyre több futó, és triatlonos próbálta ki a modellt, és eljutottunk oda, hogy

ma egy triatlon VB-n a top 30 versenyző háromnegyede ebben a cipőben fut!

Még akkor is, ha adott esetben más a szponzora. Lesatírozott Nike pipával és láblevágott fotókkal próbálják palástolni a versenyzők a dolgot, de az eredmények azt mutatják, hogy ha kell, a szerződéseket is felrúgják, csak a Nike top cipőjében futhassanak. Nézzük mi ez a csoda cipő?

Nike Vaporfly 4% Forrás: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

Nike Vaporfly 4%
Kép forrása: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

 

Súly

Egyértelmű, hogy a korábbiaknál sokkal szellősebb könnyebb anyagot kellett kikísérletezzen a Nike, ha egy ilyen vastag talpú cipőt értékelhető súlyban szeretne tartani. Ez a törekvése tökéletesen sikerült, ugyanis a 184 grammos cipő igen könnyűnek számít. A nagyon vékony, szinte minimál jellgű versenycipők a 150 grammhoz is közel vannak, de ilyen felépítménnyel nagyon könnyűnek számít.

Osztályzat: 9-es

 

Párnázottság, kényelem

Én úgy gondolom, hogy a Nike alapötlete az lehetett a Vaporfly-jal, hogy a maratonisták jellemzően betonon szétvert izomzatát a lehető legtovább megpróbálják frissen tartani. Minden hosszútávfutó ismeri az érzést, amikor már kalapáccsal verik a combját. Itt a vastag talpat sikerült olyan anyagból, nevezetesen ZoomX-ből felépíteni, hogy a kényelem maximalizálása mellett nem egy süppedős, túl puha, mozgási energiákat elnyelő cipő lett a végeredmény. A felsőrésze egy darabból, szinte varrás nélküli, a lábfejet tökéletesen körbeölelő gumírozott anyagból van. Mindennemű szivacsozás, párnázottság nélkül is szinte maximális kényelmet biztosít.

Osztályzat: 9-es

Nike Vaporfly 4% Forrás: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

Nike Vaporfly 4%
Kép forrása: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

Rugalmasság, hajlékonyság

A Nike Vaporfly talp anyaga itt is zseniális. Amellett, hogy az egyik legvastagabb talppal rendelkezik, mégis tökéletesen hajlékony. A legtöbb márka ennél jóval vékonyabb talp esetében is flex zónák kialakítására kényszerül, ha nem akar túl merev talpat a cipőjének. A Nike a Vaporfly talpanyagánál ezzel sem kell foglalkozzon. A saroknál és a középtalpon felfedezhető ötszög alakú zónák ugyan valamelyest segítenek abban, hogy a sarokra, illetve középre érkező futók finomabban gördüljenek előre, ez a gyorsabb futóknak, akik előrébb landolnak, mint például Kipchoge, nem annyira érdekes. Mindenesetre a rugalmasság, hajlékonyság tekintetében is nagyon közel van a tophoz a Nike csúcscipője.

Osztályzat: 9-es

Sarokmegtámasztás

Nos, sarokmegtámasztásról igazándiból szinte nem s beszélhetünk. Semmiféle külső rendszer nincs benne, sem egy erősebb műanyag, sem egy belső megtámasztás, vagy egy landolást segítő panel. Hogy miért? Mert ez 3 perces kilométerekkel közlekedő futókat céloz meg. Ők pedig legritkább esetben lépnek sarokra. A cipő legfontosabb feladata a becsapódás lehető legjobb csillapítása olyan módon, hogy az energia ne vesszen el, hanem előre gördüljön a láb. A saroknak itt igen kevés szerepe van. Minimális belső sarokerősítés egyébként megtalálható a cipőben, de aki sarokfutó, vagy befelé dőlő sarokcsontja van, az amúgy sem fogja imádni ezt a cipőt.

Osztályzat: 7-es

Nike Vaporfly 4% Forrás: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

Nike Vaporfly 4%
Kép forrása: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

Szellőzés, légáteresztés

Lévén, hogy a Nike maratonfutásra fejlesztette ki a cipőt, biztos volt, hogy a szellőzésre fokozottan fog figyelni. A varrás- és hegesztés mentes FLYMESH felsőrész kiválóan szellőzik. A Nike logo is csak felfestve van a cipőre, így konkrétat semmi sem akadályozza, hogy a bőrrel gumírozottsága okán tökéletes kontaktban lévő anyag elvezesse és elpárologtassa a keletkező nedvességet. Míg maratonistáknál ott egy közvetítő zokni a bőr és a felsőrész között, addig a triatlonisták mezítláb használják, ráadásul rendszerint 30 fok feletti hőmérsékleti viszonyok között, így náluk ez a pozitívum hihetetlenül sokat ér.

Osztályzat: 10-es

Boltozati alátámasztás, stabilitás

Nos, itt megint nem számolhatunk be óriási támasztó-rendszerekről. Az alátámasztást a Nike-ra egyébként is jellemző kellemes boltozati hullám megalapozza, amire rátesz picit a felsőrész és a talp találkozásánál lévő második réteg. Aki sarokfutó, és alacsony boltozata van, annak ellenben lesz problémája, mert a magas talp túl sokáig nem bírja el azt, hogy folyamatosan belső oldalon kapja a terhelést. A tapasztalat az, hogy igen hamar eldől a talp, a puhasága miatt ezt a folyamatos sajnos semmi sem állítja meg. Ezeknél a futóknál egyre nagyobb probléma lesz a boka bedőlése.

Osztályzat: 7-es

Ütéscsillapítás

Ebben a kategóriában a ZoomX középtalp zseniális. Annyira jól végzi a dolgát a hab, hogy még a picit lúdtalpas futók is a Vaporfly-ra teszik a voksukat, annak árán is, hogy nekik gyakrabban kell lecserélniük a cipőt. Amíg ugyanis tart a talp és a felsőrész, addig verhetetlen tompítást, és becsapódási kényelmet nyújt a cipő. A saroknál egy tök egyszerű ötlettel álltak elő. Mindennemű tompító panel, és szerkezet helyett a Nike hegyessé tette a sarkat, illetve felfelé kicsit felspiccelte. Így a sarokra landolók nem egy széles felülettel találkoznak az aszfalttal, hanem először egy 1 centis részen, amely a szelesedésével meg is oldja a folyamatos tompítást. Nagyon kreatív ötlet.

Osztályzat: 10-es

Nike Vaporfly 4% Forrás: Kuttor Csaba - Mozgásvilág
Nike Vaporfly 4%
Kép forrása: Kuttor Csaba - Mozgásvilág

Középtalp dinamika

Itt jön az egész cipő értelme. Sokáig mindenki azt hitte, hogy azért 4% a cipő elnevezése, mert 4% a dropja (valójában arra utal, hogy ennyivel lehetsz gyorsabb, mintha nem ebben futnál).

Megdöbbentő, de a hátul 39 mm magas (!!!) talp elöl 29 mm, tehát 10 mm-es dropról beszélünk. 2 órán keresztül jó eséllyel lehetetlen végig lábujjhegyen futni, így a Nike úgy okoskodott, hogy a középső részen, ahol a legtöbb futó landol, még mindig legyen jó sok anyag a futó alatt, ezzel megvédve annak izomzatát a túlzottan nagy becsapódási energiáktól.

Az 1 cm-es esés is arra utal, hogy nem akarják teljesen az elülső részre kényszeríteni a futókat, hanem a középső landolást tekintik ideálisnak. A legtöbb triatlonos nem fut olyan magasan, mint a top 5000-es, 10000-es atléták, ez lehet az oka annak, hogy a maratonnál jóval rövidebb távokat futó triatlonisták ennyire rákaptak a Vaporfly-ra. Nekik eleve ez az ideális mozgásképük. A középtalp dinamikáját a brutálisan jó ZoomX hab mellett a Vaporfly 4%-ban megtalálható karbon betét is segíti. Az ellépést nagyon felerősíti. Legegyszerűbben talán úgy fogalmazható meg a Vaporflyban való futás, mintha az ember a fejénél fogva picit meg lenne húzva felfelé. Egyszerűen magasan fut, aki ebben fut, és ezt a dinamikát keresi minden futó.

Osztályzat: 10-es

 

Összesen: 71pont

Összességében a Nike készített egy cipőt, amit 2:40-es iramtól használva egész a kocogókig bárki használhat. A tompítást mindenki szereti, de a gyors futók azt is szeretik, ha nem megy el a dinamika a futásból. Ezt a kettőt ilyen szinten még soha, egyetlen márka egyetlen cipője sem tudta ötvözni. Ez a Vaporfly sikerének titka, és ezért van az, hogy brutális ára ellenére az emberek megveszik. 

Hirdetés