Balboa kör: minden, amit tudnod kell

Arday Attila
Arday Attila
2020/01/31
A Balboa kör a terepfutás hungarikuma. Összegyűjtöttünk róla, mindent, ami lényeges, hogy valóban Rocky lehessél a Budai-hegyek között.
Hirdetés

Balboa kör: 19 kilométer, 860 méter szintemelkedéssel a Budai-hegyekben. A lényeget mintha máris elmondtuk volna a Rocky Balboa nevét viselő körről, de mégsem. Mert a Balboa kör, a terepfutás lassan legendássá váló köre esemény is, meg nem is. Verseny is, meg nem is. Mindaz, ami teljesen biztos, az többek között a Balboa kör esetében az útvonal, az öltözködés, a viselkedés. Meg a becsület és a keménység.

 

A Balboa kör nem verseny

Akkor menjünk is sorban. Először is azt mondják, a Balboa kör nem verseny, hanem egy közösségi futás, mégpedig olyan, ami igencsak kinőtte magát az elmúlt évtizedben. Célja a terepfutás népszerűsítése és a közösségépítés, alighanem mindkettő sikerült már így is. És megszületett a mondás, amely szerint kétféle futó létezik: egyik, aki már megfutotta a Balboa kört, a másik pedig, aki majd meg fogja futni.

 

A Balboa kör verseny

Mivel egy évtizede elkezdték gyűjteni az egyéni eredményeket, pontosabban mindenki elküldheti a sajátját és persze fel is jegyezheti önmagának, a Balboa körben mégiscsak van valami versenyszerűség. De a világ legbecsületesebb versenye, hiszen tulajdonképpen bárki bármikor futhat Balboa kört, és legfeljebb saját magát csapja be, ha hamis adatot közöl, hiszen nem ellenőrzik. Valójában nem a másikat, hanem önmagát győzi le, aki Balboa kört fut, keménységből jelesre vizsgázik. Persze megpróbálhat mindig jobb időt elérni, ugyanakkor magán az eseményen nem az egyéni csúcs a lényeg.

 

A Balboa kör esemény

Mégpedig a február eseménye, 2020-ban február 8-án, szombat délelőtt 10-kor rajtol a mezőny Fenyőgyöngyétől. A célkapu 13:30-kor zár, ekkor bontják a versenyközponttal együtt. De szintidő nincs, a rendezvény pedig ingyenes, nincs szükség előzetes regisztrációra sem a Balboa körön.

 

A Balboa kör nem esemény

Mert, mint mondtuk, bárki bármikor végigfuthat rajta, ezt senki sem tiltja. Így aztán ha valaki mondjuk a születésnapján akarja megajándékozni magát egy egész tortát ledolgozó Balboa körrel, csak tessék. A távból, a szintemelkedésből azért látszik, edzetlenül nem fog menni. De most már nézzük az útvonalat!

 

A Balboa kör útvonala

Fenyőgyöngye feletti nagy rét – zöld sáv – kék sáv – Határ-nyereg – sárga sáv – Nyéki-hegy – sárga sáv – Hűvösvölgy – sárga sáv – Nagy-Hárs-hegy – sárga sáv – Szépjuhászné – piros sáv – János-hegy (Erzsébet kilátó, ahol Rocky lesz mindenki a Balboa körön) – majd vissza ezen az útvonalon a rajthoz. Bár szalagok és önkéntesek is segítenek, azt ajánlják, tanulmányozd előre az útvonalat egy jó Balboa körhöz!

 

Hogyan leszel Rocky a Balboa-körön?

Úgy, hogy a János-hegyi kilátó lépcsőjén a magasba emeled a karodat, mint Rocky Balboa a legendás filmjelenetben. Mégpedig a felső lépcsőn kötelező Rocky után csinálni a győztesek mozdulatát. Ez szükséges, de nem elégséges feltétel a Balboa körön.

 

Mi kell még a Balboa körhöz?

Nem mindegy, mit veszel fel. Király Gáborhoz hasonlóan a szürke mackóalsó a nyerő, de, hogy a Balboa körön is király legyél, íme a teljes dress-code: szürke melegítő, szürke kapucnis felső, fekete sapka.

 

Mit is mondott a Rocky, a Balboa kör ihletője?

„Nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre.”
Ha ennél is többet akarsz tudni a Balboa körről, a népszerűségéről, a tapasztalatainkról és a terepfutásról, itt mesélnek neked rutinos terepversenyzők.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés