Az árvíz sem mosta el a futók kedvét

Az árvíz sem mosta el a futók kedvét

Futanet.hu
2013/06/11
A jubileumhoz méltó hatalmas futótömeg a Városligetben
Hirdetés

A 20. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó, Közép-Kelet Európa legnagyobb váltófutó rendezvénye előtti héten a szokásosnál is több munka várt a szervező bizottságra.

A rendkívüli árvízi helyzetben folyamatosan egyeztettek a fővárosi vezetők és a versenyt rendező Budapest Sportiroda szakértői Az a végső döntés született, hogy a rakpartok kiesésével megnehezedett közlekedési helyzet miatt megváltoztatják az esemény útvonalát. Ezért több útszakaszt is felszabadítottak az autóforgalom számára és ezzel csak a Városliget jelentette a versenypályát. Így az útvonal az eredeti 7032 m-es kör helyett rövidebb, 5274 méterre csökkent.

 

Minden induló megértéssel fogadta a kényszerű változtatásokat. Egyet értettek azzal, hogy a táv rövidült ugyan, de az élmény és a hangulat nem változott. Sőt….

Több mint 8050 futó várta a futást. (Egy évvel korábban 6800-an neveztek Három éve, 2010-ben ez a szám 5500 volt!) Több mint 1570 csapat , 1370 egyéni félmaratonista nevezett.

Külön kategóriában indultak a céges csapatok, idén négy híján 900!
Metropol Médiabajnokságon 21 kilométeres távon háromfős váltóban indulhattak a sajtómunkatársak. Idén mindenképp dicséret illeti aktivitásukat, hisz rekordmennyiségű, 30 csapat küzdött a legjobb médiacsapat címért.

 

Őszinte elismerés illeti Jeremcsuk Istvánt (Láss! Alapítvány) – a Mátrabérc és a Kinizsi Százas teljesítménytúra első vak teljesítőjének, aki szintén egyéniben állt oda a félmaratoni rajtjához. Kovács Kokó István olimpiai bajnok ökölvívó is futócipőt húzott és egyéniben küzdött azért, hogy az erre az évre önmagának előírt 2013 km-ből újabb mennyiséget faragjon le a félmaratonon. Újra ott volt az indulók között Sebestyén Júlia műkorcsolyázó Európa-bajnok is, aki a kis koris tanítványait is magával hozta, persze nem mint szurkolókat, hanem mint futótársakat.

 

 

A Metropol Média bajnokságban a férfiaknál igen kiélezett volt a harc az első helyért, melyet egy év szünet után ismét a Szuperinfo 1. nyert meg, összesen hetedszerre (!) (1:02.33), 54 másodperccel megelőzve az SHV Newst (1:03.27). Ezt a csatát csak távolról követhette a harmadik, az Axel Spinter Glam-Úr (1:05.14)
A nap legizgalmasabb futását hozta a Metropol Média bajnokság női viadala. Szinte késhegyre menő csata folyt, melyben 13 (!) másodperccel szorította maga mögé az Axel Spinger 3k, a versenynek nevet adó Metropolosokat. Az SHV NEWS a hölgyek közt is dobogós helyet ünnepelhetett.
Az egyéni félmaratonon Suhajda Gábriel legyőzhetetlennek bizonyult. 56 másodperc volt a különbség a javáraifj. Csontos Imre Csabával szemben, akinek nagyon kellett vigyázni a a harmadik helyére, mert a salgótarjáni Egri Balázs erősen hajtott az ezüstre.

 

A férfi félmaratoni győztes:
’A Pozsonyi Bratislava elit futóinak színeiben, Kocsis Árpi meghívására érkeztem erre a versenyre. Most először futottam Budapesten, ezért kifejezetten boldog vagyok, hogy itt lehettem. Nagy meleg fogadott a helyszínen, de a környezet kárpótolt. Eredetileg az első tízben szerettem volna végezni, de már az első néhány száz méter után éreztem, ennél több lehet a mai versenyben. Már az ötödik kilométer környékén sikerült leszakítani a többieket, ezt követően már csak az okozott gondot, hogy a váltótagokat kellett kerülgetnem. 1:15-ös időt terveztem, és bár ez nem sikerült, a győzelemnek nagyon örülök! Idén hegyi futásban világbajnokságra készülök, egy komoly versenyt rendeznek ebben a számban a jövő héten, a mai megmérettetést egyfajta felkészítőnek szántam. Még egyszer szeretném a BSI-nek megköszönni a meghívást, jövő év tavaszán Pozsonyban mi is rendezünk egy maratont, természetesen várjuk a magyar versenyzőket.’

 

A nap legtámadhatatlanabb bajnoka Pap Csilla. A TFSE versenyzője 10 percet vert Gáspár Petrára és további egyet a harmadik Ladányi Tímeára.

A női félmaratoni győztes:
’Első alkalommal neveztem a K&H félmaraton és maraton váltóra, és eredetileg váltóban futottam volna a távot, azonban az edzőm két nappal a rajt előtt azt javasolta, inkább egyéniben álljak rajthoz. Őszintén szólva, örültem a lehetőségnek, ugyanis az országos bajnokságok miatt gyűjtenem kell a kilométereket. Általános iskolától a sport szerves része az életemnek: triatlonoztam, duatlonoztam, végül azonban a futás maradt. A női mezőnyt hamar sikerült lefutnom, az azonban kihívást jelentett, hogy a váltó lassabb tagjai között szlalomozgassak. Az előzgetések és az időjárás eredményeképpen időt nem lehetett futni, az aranyérem azonban sokat jelent.’

 

ÁRVÍZI ADOMÁNYGYŰJTÉS
Az eseményen pénzadománygyűjtést szervezett a BSI az árvízi károk enyhítésére. A versenyközpontban és az információban elhelyezett gyűjtőládákba lehetett bedobni a pénzadományokat. Az összegyűlt összeget a szervezők adományával kiegészítve a jövő héten juttatjuk el a rendeltetési helyére.

 

Eredmények:

Fervid egyéni Félmaraton:
1. Suhajda Gábriel 1:16.54
2. Csontos Imre Csaba ifj. Margitszigeti AC 1:17.50
3.Egri Balázs Salgótarján AC 1:18.24


Női egyéni félmaratoni:
1. Pap Csilla TFSE 1:25.09
2. Gáspár Petra 1:35.07
3. Ladányi TímeaÓbudai Futókör 1:36.11

Hirdetés