Vadvízi éjszakai gyaloglás 25 kilométeren - avagy: térdig a Mátrában Hír

Szóval amikor úgy indul egy éjszakai túra, hogy a két kilométeren, amíg leérek az állomásra, már ronggyá ázok, az valahogy nem a "bíztató" kategóriába tartozik. A vonaton valamelyest sikerült megszáradnom, aztán Hatvanban, amíg spetire vártam hívtam taxit egy néninek, mert nem volt jó a pénzbedobós telefon. Amikor megérkezett az autó, még mindig szakadt az eső, így érkeztünk meg Gyöngyösre 3/4 8 körül. Mit mondjak, nagyon nem akaródzott kiszállni a kocsiból... Aztán csak bementünk az iskolába, elkezdtünk pakolászni, beszélgettünk a rendezőkkel, Gyuri74 elmesélte, hogy kiöntött a Sás-tó és két napja halakat látott úszkálni a turistaúton. Nyolc után megérkeztek Sanciék is, majd mindenféle adminisztráció után 20:32-kor indultunk útnak. Az első 10 perc a nagyon rossz, amíg kiér az ember a városból. A többi annál sokkal rosszabb. A szőlők között vezető szekérpatak még csak a bemelegítés volt, gyanússá akkor kezdett válni a dolog, amikor fölfelé indulva folyt szembe a SÁRga jelzésű turistaút. Valahol itt csatlakozott triónkhoz Hikerworm is, akit persze nem ismertem meg, mert legutóbb (és először) szakadó hóban, nagykabátban, sapkában láttam. De nagyon talán nem haragudott meg. Közben elállt az eső, másztunk bele a felhőbe. Az erdőhatár fölé érve a párás levegőben csak néha derengett elő némi csenevész növényzet a SÁR-hegy 2165 m magas csúcsa felé haladva. Végül fel is értünk a csúcsra, én mondjuk ezt csak onnan vettem észre, hogy lefelé indultunk, a ködben nem láttam a torony irányfényét. A hegy túloldalára érve eloszlott a pára, a környező települések fényei világítottak a mélyből, egészen látványos volt. Feltűntek a Szent Anna-kápolna körvonalai, és megkaptuk első pecsétünket is. Lefelé az emlékfoszlányokat összerakva haladtuk a szétázott szalagok és előtünedező jelzések mentén. Próbáltam spetit párszor letéríteni a helyes útról, de szerencsére nem hagyta magát. Kezdődött az izgalmas rész, néhol teljes szélességében víz foglalta el az utat, volt, ahol vagy 15 méter hosszan. Mátrafüred előtt egy új kerítést kellett megkerülni egy keskeny, ferde, csúszós ösvényen, aztán le is értünk a főútra. Közös megegyezéssel vállaltuk az útvonal-hosszabbítást, és betértünk a központba kocsmázni egy gyorsat. A csapos nehezen hagyta ott a kártyajátékot, de aztán csak kiszolgált minket. Érdeklődtek persze a helyi alkeszek, hogy ugyan mit csinálunk erre meg merre jártunk, mondtuk, hogy megyünk a Sás-tóhoz. Persze a csapos rögtön a műutat javasolta, mint legegyszerűbb eljutás, valaki megkérdezte, hogy Sás-tónál van-e a szállásunk. Aztán némi magyarázkodás után indultunk kifelé, utánunk szólt egyikük, hogy "Hé, várj csak, figyelj már: a múltkorit ki nyerte?". Épp magyarázkodni kezdtünk volna, amikor egy másik vendég megmondta: "Ez nem olyan". Eme bölcsességekkel felvértezve ballagunk fel a Kozmáry-kilátóhoz, ahol megkaptuk a második pecsétet is, meg a kilátás mellé csoki meg kókuszos keksz volt a jutalmunk. Tovább a sárga háromszögön Sás-tó felé már kezdődtek az izgalmak, néhol boka fölött merültünk a folyékony turistaútba. Egy helyen gyakorlatilag nem lehetett átmenni, a bozótosban próbáltam kerülni, de alig bírtam kiverekedni magam belőle, hallottam 20 méterre a többieket, de vagy 10 percet küzdöttem – közben egy fát is lefejelve –, amíg sikerült kijutnom. Sás-tónál viccelődtünk, hogy jó lenne elkötni egy vízibiciklit, és leraftingolni vele Lajosházára. Mint később kiderült, ez nem is volt a valóságtól túlságosan elrugaszkodott ötlet... Sás-tónál vendéglátás a teraszon, zsíros és lekváros kenyér, forró tea. Eltöltöttünk itt vagy 20 percet, meghallgatva az egyik pontőr beszámolóját a bombászásáról (második világháborús aknarepeszeket gyűjt levélnehezéknek, de csak olyat, ami már felrobbant), és éppen éjfélkor indultunk tovább. A réten átsiklottunk, majd a Farkas-kút felé vezető úton, sőt ösvényen, sőt patakban már igazából nem volt értelme néznünk, hogy hová lépünk. Csak haladtunk előre. A forrásnál a vízesésen iszonyatos erővel zubogott lefelé a patak, a forrásból nem csak a csövön jött kifelé a víz, hanem az egész foglalat szivárgott. Tovább a sárga négyzeten, majd sárga háromszögön leértünk a Lajosháza feletti ponthoz – nem irigyeltem a pontőröket, akik a sárban sátraztak... Kaptunk szőlőcukrot, útbaigazítást a terelőútról, és egy bíztatást, miszerint "Azt hitted, ennyivel megúszod?". Hát, ha ez volt a könnyebbik út, inkább nem próbálom meg elképzelni, milyen lehetett az eredeti. 8.3-ra értékeltem valamelyik túratárs balett-mozdulatát, majd két másodperc múlva a sárban landoltam. Innen vagy húsz percig nem bírtam mozgatni az ujjaimat, mert sárkesztyű volt rajtuk, de aztán egy pataknál sikerült némileg lemosni őket. Nemsokára elértünk a Cserkő-bányához, ahol rejtélyes módon egy Suzuki parkolt a pontőröknél, nem tudom, hogy mentek be. Kaptunk cseresznyét. Innen a "felmentek a nyeregbe és már ott is vagytok a kilátónál" mondat, amivel a pontőr útbaigazított, eltartott vagy háromnegyed óráig, a szokásos lábcuppogással kísérve. A nyolcas csomópontjánál szembetalálkoztunk a 40-esen lévő Gudlukinggal, Tibettel meg VadMalaccal, és aztán tényleg felértünk újra a Kozmáry-kilátóba. Innen le a lépcsőn a faluba (Édes anyabeton!), ahol benéztük sajnos a zöld kereszt ösvényét, így elmentünk rossz felé kicsit egy zsákutcában, de aztán csak rátaláltunk a kerékpárútra. Még volt egy pont a gyöngyössolymosi elágazásnál, és hajnali fél 4-re beértünk a célba. Látva kissé trehány állapotú itineremet, kaptam egy tisztát a célban, majd átöltözés után finom raguleves meg lekváros kenyér várt, aztán spetitől egy fuvar Hatvanba, és vonatozás haza. Lehet, hogy nem vagyunk normálisak, de jól esett. Ha menni kell – hát, menni kell. Köszönöm a rendezőknek a remek túrát, hogy ebben a zord időben is a szokásos végtelen kedvességgel és lelkesedéssel rendezték a túrát. Még sok ilyet kívánok nekik – és persze nekünk is. Írta: Gethe
Forrás: www.matra.hu