Menü

2015.10.19.     Hozzászólás 0

Tenczer Tamás

Olympos útikalauz

Az 5 fokozatú hegy, avagy a parttól a csúcs(ok)ig


Az Olympos hegység gyakran párába vesző csúcsai fenségesen uralják az Olymposi Riviéra homokos fövenyét.

A Paráliától Nei Poriig elnyúló partszakasz bármelyik részén pihen is az ember, mindenhonnan pazar látványt nyújtanak az időjárás szeszélye szerint hol tisztán kibontakozó, hol felhőbe burkolózó ormok. Elsőre nem tűnik ördöngösségnek a feljutás, ám nagyon nem mindegy, mikor honnan veselkedik neki az ember. Mi idén szeptember második felében, egy kéthetes tengerparti nyaralásba illesztve vágtunk neki Nei Poriból a túrának, tapasztalataink megosztása talán másoknak is meghozza a kedvet.

Előzetesen azért érdemes rákészülni, túracipőt, botot, esőkabátot csomagolni a strandkellékek mellé, és bizony a kesztyű, sál sem feltétlenül bizonyul haszontalanságnak.

 

Olympos Forrás: Bibók Bea

Galériához klikk a képre!

 

Az 5 fokozatot utólag határoztuk meg önkényesen

A csúcs meghódítását az első 3 szint bármelyikéről el lehet indítani, a rendelkezésre álló időhöz, kedvhez és hajlandósághoz tetszés szerint igazodva.

1. A tengerpart szintje.
2. Litochoro kisváros, az Olympos Nemzeti Park bejárata (kb. 400 m-en)
3. Prionia, parkoló. Az utolsó pont, ami autóval megközelíthető. (1100 m)
4. Spilios Agapitos „A” menedékház. (2100 m)
5. A csúcsok 2900 m körül. Mytikas 2918 m, Skolio 2912 m, Skála 2866 m)

 

Az Olympos meghódítása

Indulás Nei Poriból

Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy ténylegesen a partról vágjon neki az útnak, jó néhány km-t kell gyalogolnia a városig, többnyire főút mentén. (Ennek a távnak az élvezeti értéke minimális, ha csak az nem, hogy folyamatosan lehet gyönyörködni a közeledő Hegyben.) Litochoro város vasútállomása ugyanis a parthoz közel, jó 8 km-re található a várostól. Mi Nei Poriból indultunk, és nem a vasutat, hanem a buszt választottuk, amellyel nem közvetlenül, hanem átszállással jutottunk célunkhoz (3 euro/fő).

Nei Poriból 6.55-kor indultunk, és miután a busz sorban betérve az útba eső településekre felszedte az iskolásokat, 7.30 körül kitett bennünket egy elhagyott buszmegállóban - 5 km-re a várostól - azzal, hogy hamarosan érkezik a csatlakozás. Ez mintegy háromnegyed óra múlva következett be, így fél 9 körül Litochoroban voltunk. Itt még lehetőség nyílik a víz- és élelmiszerkészlet feltöltésére (ivóvíznek elég fejenként 1-1 másfél literes palack, melyet, ha a túraútvonal mentén található források éppen nem biztosítanak vizet, mind Prionián, mind a menedékháznál újra lehet tölteni).

 

Olympos Forrás: Bibók Bea

Galériához klikl a képre!

 

Enipea kanyon

A kisváros hangulatos főteréről egy kávé elfogyasztása után, az E4 jelzést követve 9 órakor kapaszkodtunk fel a szélső házakig, ahol megtalálva a Nemzeti Park bejáratát, nekivágtunk az Enipea kanyonnak. Az idővel aznap szerencsénk volt, így teljes pompájában megcsodálhattuk a kanyargó kanyon szépséges zuhatagait. A bővizű patakmedren számos domború fahíd ível át, melynek síkos deszkáira előrelátóan zsákvászonból készült csíkokat erősítettek, a fel- és lejutást megkönnyítendő. Prionia parkolójáig elvileg mintegy 700 m szintkülönbséggel kellett megbirkóznunk, de az ösvény korántsem csak felfelé haladt. Néha a komoly kapaszkodást követően jócskán lefelé is mentünk, így a tényleges szintezés kb. 2000 m volt. A távra 5 óra a szintidő, de sajnos némi lábproblémánk akadt, így 6 és egy negyed órára volt szükségünk a parkoló szintjének elérésére.

 

Prionia, parkoló

Eredetileg az „A” menedékház elérését terveztük, ezért nem nagyon tanulmányoztuk, hogy Prionia milyen infrastruktúrával is rendelkezik. Ezért fordulhatott elő, hogy a csúszás miatt már azon kezdtünk el gondolkodni, ha odaérünk, talán inkább ott alszunk. Negyed négykor beérkezve azonban szembesültünk azzal, hogy ott bizony csupán egy étterem és egy vizesblokk található, így sok választási lehetőségünk nem maradt, menni kellett tovább (a másik alternatíva lett volna valahogy visszajutni Litochoroba, de erről később).

Pihenésre mindenképpen szükségünk volt, ennünk is kellett, így 4 óra volt, mire nekivágtunk a következő szakasznak.

Tapasztalatunk szerint a túrázók legnagyobb része egyébként erről a szintről indul. Gépkocsival idáig feljönnek, és innen kezdenek kapaszkodni.

Aznap lentről rajtunk kívül csak két görög srác jött fel, akikkel egy buszon utaztunk, felfelé rajtuk kívül senkivel nem találkoztunk a kanyonban.

 

Olympos Forrás: Bibók Bea

Galériához klikk a képre!

 

A menedékház

Prioniától a menedékházig ugyan rövidebb az út, mint az előző szakasz, viszont újabb 1000 m szintkülönbséget kell legyőzni. Itt már nincs hullámzás, csupán felfele van, 3 órás szintidővel. Kicsit tartottunk tőle, meg is küzdöttünk vele, de végül a szintidőt háromnegyed órával megfejelve, háromnegyed nyolckor, sötétedésre felértünk a menedékházhoz. Előzetesen nem foglaltunk szállást, de szándékosan azért a hét közepén, csütörtökön jöttünk, hogy elkerüljük a várható hétvégi csúcsforgalmat (aznap nem is volt gazdája minden ágynak a szobában, másnap, pénteken viszont a mi szobánk is megtelt, a szomszéd szobák is tele voltak).

A ház jelenlegi befogadóképessége 110 fő, általában 4-4 emeletes ágy szobánként. Bár induláskor még bizonytalan volt, hogy 1 vagy 2 éjszakát maradunk, odafent világossá vált, hogy 1 éjszakával nem tudjuk megoldani, így kettőre fizettünk be fejenként és éjszakánként 13 eurot.

Sokan hálózsákot is hoznak, mi is csak hosszas gondolkodás után hagytuk otthon a végső pakolás során, de nem volt rá szükség. Lepedőt ugyan nem, de fejenként 3 vastag pokrócot adnak az ágyhoz, ami tökéletesen elegendő. Fűtés nincs, csak temperáló berendezés, és a villany is csak korlátozott időben használható, központilag kapcsolják be és ki. Indulási napon reggel 8-ig kell elhagyni a szobákat. A menedékházban, mind a közös helyiségekben, mind a hálószobákban szigorúan tilos a bakancsos közlekedés. Korábbi híreink szerint javasolt volt papucsot is vinni, de most már nem szükséges, azt helyben adnak, a bakancsoknak pedig a recepción biztosítanak szekrényeket. Mi vittünk magunkkal hideg élelmet, illetve liofilizált ételeket, melyekhez csupán forró vízre volt szükségünk (1 pohár 0,5 euro), de a házban meleg ételeket is lehetett kérni, sőt sörrel is szolgálhattak. (ez utóbbi 2,5 euro) Mindez annak fényében, hogy

a menedékházba Prioniától mindent öszvérháton juttatnak fel,

nem is tekinthető különösebben drágának.

A házban egyébként a gázfőző használata szintén szigorúan tilos. "Okosba" persze a ház körül nyilván meg lehet oldani egy kis vízmelegítést, mi mégis lemondtunk a trükközésről. A hely szellemisége valahogy nem engedte. Arra már kapaszkodva is felfigyeltünk, hogy sokan szemetes zacskókat kötöttek a hátizsákjukra, úgy ereszkedtek lefelé. A maga természetességében működik az a rendszer, hogy mindenki maga viszi le a hegyről a saját szemetét, tehát pl. a sörös dobozok, egyéb csomagoló anyagok nem halmozódnak fel odafenn.

 

Az utolsó szakasz

Másnap reggel nem csatlakoztunk a korán készülődőkhöz, mivel tudtuk, hogy a csúcstámadást követően a házba visszatérve nem kell még Prioniiáig is lerohannunk, és a szemerkélő eső sem csábított. Reggelizés közben érdekes volt látni a bakancskupacot a fogadóhelyiségben (a reggelink saját szendvics mellé kávé és capuccino volt, 2+2,5 euró). Minden lábbelit kipakoltak a szekrényből, hisz a túrázók zöme nekiindult, majd amely bakancsok ott maradtak, azokat a szabad papucsokkal együtt visszatették a szekrénybe. Nagyon azért mi sem húztuk az időt, ezért 9 óra körül nekivágtunk az utolsó szakasznak, a csúcsok felé, ugyancsak az E4-es jelzés mentén.

Már az indulásnál látni lehetett, hogy aznap nem a verőfény lesz a meghatározó, de úgy 2400 m-ig nagyjából rendben volt minden, a gomolygó felhőktől eltekintve. Azok jöttek-mentek, kerülgettek bennünket. Amikor aztán már

állig begombolkozott, néha maszkot viselő emberek jöttek szembe,

sejtettük, hogy valami más következik.

Ahogy haladtunk felfelé, és az utolsó bokrokat, cserjéket is magunk mögött hagytuk, kezdett a helyzet eldurvulni. Teljesen nyílt oldalban kapaszkodva védtelenek voltunk az egyre jobban ömlő esővel, a viharos széllel szemben. Végül a felhőkbe is belemásztunk, és 30-40 méteres látótávolsággal, tomboló orkánban, szakadó esőben, egyre reménytelenebbül igyekeztünk felfelé a köveken. Már-már a forduláson gondolkodtunk, amikor feltűnt a két görög srác, akikkel előző nap együtt indultunk lentről. Ők lendítettek át a holtponton biztatásukkal, hogy előttünk a csúcs.

 

Olympos Forrás: Bibók Bea

Galériához klikk a képre!

 

Skala

Amikor elértük a táblát (Skala 2866 m), és csináltunk néhány csúcsfotót, teljesen elázva is kedélyesen állapítottuk meg, hogy ezeket a képeket bárhol megcsinálhattuk volna, a lényegből semmi nem látszik. A ködben észrevettünk még egy kövekből épített, csupán a metsző szél elől védő fedetlen menedéket, amelyben egy fickó kuporgott, és a rettenetes időjárás ellenére nyugodtan falatozott. Igaz, az öltözéke valamivel jobban megfelelt a viszonyoknak, mint a mienk. Néhány pillanat erejéig eljátszottunk a gondolattal, hogy továbbmegyünk a Skolio csúcsig (2912 m), ami jó idő esetén nem okozott volna gondot, az adott körülmények között azonban végül lemondtunk róla.

A legmagasabb csúcs, a Mytikas szóba sem jöhetett. Aznap oda tudtunkkal senki nem ment fel, mert az utolsó 60-80 métere komolyabb mászást igényel, ilyen körülmények között pedig szinte lehetetlen feljutni. Az elemek - vagy az istenek? - tombolása nem csitult, így hamarosan elkezdtünk ereszkedni, de amíg a felhőben voltunk, végig kaptuk a nyakunkba az égi áldást. 2500 m alá visszatérve aztán konszolidálódott a helyzet, és 3 óra körül szerencsésen visszaértünk a menedékházba, ahol ismételten gratuláltunk magunknak a két éjszakás döntéshez, és arra is volt módunk, hogy elázott felszerelésünket a kandalló melegénél megszárítsuk.

 

Jó döntés a két éjszaka

A tűz körüli esti beszélgetésekből kiderült, nem volt miért szégyenkeztünk. A görög srácok sem jutottak tovább, igaz, ők még maradtak, így próbálkozhattak másnap. Az amúgy Prágában élő, de mostanság Angliában dolgozó vietnámi fiú, akivel többször beszélgettünk a két nap alatt, még a Skalaig sem jutott fel, előbb elunta a zord viszonyokat. Az amerikai pedig, aki Athénből motorozott fel Prioniáig, és még délután találkoztunk vele, amikor mi le, ő pedig felfelé tartott, hevesen szentségelt, hogy ugyan elindult a Skalatól a Skolio felé, de a ködben elkavart, és kénytelen volt visszafordulni. Csak nehezen tudott lecsillapodni. Az ágyunk szerencsére biztosítva volt, mert bizony aznap estére megtelt a ház, és a pénteki éjszaka korántsem volt olyan nyugodalmas, köszönhetően a szomszéd szoba duhaj lakóinak.

 

Kihoztuk a maximumot

Szombat reggel jóleső érzésekkel készülődtünk az induláshoz, immáron lefelé. Nem volt bennünk hiányérzet. Úgy gondoltuk, az adott időben az adott helyzetből kihoztuk a maximumot. Aznap sem volt jó idő, bár egyesek állították, hogy fent ezúttal jobbak lesznek a körülmények. Sok szerencsét kívántunk nekik, és megindultunk lefelé. Útközben találkoztunk a felfelé kaptató öszvérkaravánnal. Az állatok jócskán megpakolva, egyikük hátán a vidáman integető „hajcsárral”, aki kedélyesen nógatta „dolgozóit”. A fedett pihenőhelyhez érve, akárcsak felfelé jövet, a vietnámi fiúba botlottunk, aki laptopról éppen Doorst hallgatott. Itt elköltöttük kései reggelinket, majd jó tempóban haladva, kb. fél egy körül leértünk Prioniára.

Itt a két nappal korábbi dilemmával kellett kezdenünk valamit. Vagy nekivágunk a kanyonnak lefelé, vagy valamilyen autós megoldás után nézünk. Buszjárat nincs a parkoló és Litochoro között. A gyalogos megoldás esetén a szűk keresztmetszet az volt, hogy 18.30-ra mindenképpen le kellett volna érnünk, mert akkor ment el az utolsó busz, amivel Nei Pori felé el tudtunk volna menni. Mivel az idő aznap sem volt jó, a kanyon teljes ködben, párában volt, nem vonzott ez a megoldás, a kanyargós, 20 km-es szerpentinen lebaktatni pedig szintén nem csábított.

Nézegettük a parkoló autókat, stopban bízva, amikor megjelent egy taxi. Kiderült, hogy egy német és egy holland lány, akik korábban értek le, hívta a kocsit. Ajánlkozásomat elsőre hökkenten fogadták, de a racionális érvek hamar meggyőzték őket, hogy csatlakozásunk számukra is kedvező gazdasági előnyökkel jár, így mi is bepattantunk. Korábbról annyit tudtunk, hogy a városig kb. 25 euro a fuvardíj. Menet közben derült ki, hogy a lányok a vasútállomásig mennek, ami jóval messzebb van, de akkor már mi is rábólintottunk, legfeljebb vonattal megyünk Nei Poriba.

Délután 1 órára már a vasútállomáson találtuk magunkat, és a 40 eurós díj így fejenként 10 eurót jelentett, ami a körülményeket tekintve viselhető volt. A vonatra mindössze 1 órát kellett várni (a jegy 3 euró/fő, menetidő 10 perc Litochoro-Nei Pori között), így kora délután már ismét a tengerparti szállásunkon voltunk, és maradt 2-3 napunk a regenerálódásra.

Ezekben a napokban egészen más érzés volt a Hegyre tekinteni.

 

 

 

Olvass többet a témáról: olympos

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.