Mizuno Wave Horizon 4

Mizuno Wave Horizon 4

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2020/03/17
Komoly "deja vu" érzésekkel vettük kézbe a Mizuno stabil cipőjét. Mind megjelenésében, mind kialakításában nagyon hasonlít a Wave Sky 3-ra, ami gyakorlatilag ugyanabban a ligában játszik, csak valamiért jóval alacsonyabb szintre árazták be.
Hirdetés

Persze így sem az olcsó cipők kategóriájába került 45-48.000 forintos árával, de a prémium kategória tízezrekkel feljebb van. A Mizuno a Horizon 4-ben folytatta azt a trendet, amit 2019-ben kezdett el, miszerint a Wave gyakorlatilag kezd eltűnni a cipőkből, és bár továbbra is majd mindegyik modell nevében szerepel a Wave elnevezés, a régi, műanyag hullámmal elérni szándékozott tompítást, és rugalmasságot ma már két különböző tulajdonságú, az illesztéseknél hullám alakban találkozó réteggel érik el. A változás, és a cipő fejlődése elsősorban a Horizon 3-hoz viszonyítva szembetünő. Nézzük kategóriánként, hogy miben is lett új, jobb, vagy csak más. 

Súly

320gramm (férfi) - Súlyát tekintve sikerült 20grammal könnyebbé varázsolni a Wave Horizon 3-nál, ami azért nem nagy bravúr, mert ha őszinték akarunk lenni, a Horizon 3 piszok nehéz cipő volt, és a műanyag hullám, és a brutális belső megtámasztó rendszer elhagyásával, a 20gramm simán összejött. A cipő sokkal egyszerűbb kinézetű lett ezáltal. Nem feltétlenül gagyi, de kinézetre is olcsóbb cipő megjelenésű lett. Nem meglepő módon, a fent már említett ikertestvéréhez képest grammra ugyanaz a súlya, mint a Wave Sky 3-nak.

A stabil cipők átka a súly. Nagyon nehéz jól támasztó, masszív cipőt készíteni, ugyanakkor könnyűt is. Ez a kettő ezúttal sem jött össze.

Osztályzat: 6-os

 

Mizuno Wave Horizon 4-1
Mizuno Wave Horizon 4
Mizuno Wave Horizon 4-1
Forrás: Mozgásvilág
Mizuno Wave Horizon 4-1

Kényelem, párnázottság

A Wave Horizon 4 a Wave Sky 3-hoz hasonlóan párt Volga érzést biztosít. Hihetetlenül jó támasztást ad, és extra béleltséget. Az alapvetően széles, és masszív talp felső rétege már kifejezettem süppedős, és tompító hatású. A FOAMWAVE technológiának pont ez a lényege. A felsőrész vastagsága, a sarok szivacsossága, és a nyelv vastagsága mind növelik a párnázottságot. Talpában ugyanúgy ott az XPOP rendszer. Talán még a kötője lehetne egy kicsit levegősebb, és akkor maximális kényelem lenne egy feszes bekötésnél is. A saroknak a tartása az, ami itt tökéletesre sikerült, így végül megadtuk neki a maximális pontot. 

Osztályzat: 10-es

Rugalmasság, hajlékonyság

A Wave Sky 3-ashoz hasonlóan a Mizuno éeszrevette, hogy a vastagabb talp megfelelő hajlékonyságához valami pluszt kell kitaláljanak. Lábfejnél itt is gyakorlatilag 5 flexibilis vonallal 6felé osztották a talp részt. Ez ugyanolyan jól működik, mint a többi rokon modellben. A talp már magában is puhább egyébként, ami a rugalmasság szempontjából előnyére vált a cipőnek. 

Osztályzat: 8-as

Sarokmegtámasztás

A sarok rész olyan külső megtámasztást nem kapott ezúttal, mint a Wave Sky 3, de a sarkon belül olyan kemény tartást adtak neki, hogy ez egyáltalán nem is hiányzik. A belső béleltsége ki lett maxolva, hasonlóan a többi stabil Mizuno cipőhöz. És ami külön jó, hogy a magassága pont pár milliméterrel magasabb, mint a Wave Sky 3-nak, így itt az a veszély sem áll fent, hogy esetleg lesz olyan futó, akinek a sarok nem megfelelő magassága miatt problémája lesz, ami felesleges dörzsölődést, illetve sarokmozgást okozna. A sarok jó megtámasztásához még az emlékezőhabos talpbetét is rátesz egy lapáttal. Igazándiból lehetetlen belekötni. Nem is akarunk.

Osztályzat: 10-es

 

Mizuno Wave Horizon 4-2
Mizuno Wave Horizon 4
Mizuno Wave Horizon 4-2
Forrás: Mozgásvilág

Szellőzés

A Wave Horizon 4 felső része sokkal szellősebb, mint a korábbi Mizuno cipőké. Sok hegesztés eltűnt róla. Azonban például a Wave Sky 3-hoz képest jobban le van zárva a sarokrésznél is, illetve az utolsó, legnagyobb feszítést elviselő, utolsó bekötő lyukhoz A alakban illesztette egy hegesztést, ami bár tartásban segít, feszességet kölcsönöz a cipő felsőrészének, azonban kívül-belül egy jó nagy részen gátolja a szellőzést. Alapjaiban is egy picit zártabb felsőrészt kapott a Horizon 4, ami egyébként nem feltétlenül jelent csökkent szellőzési képességet, illetve a téli hónapokban ez a „zártság” még jó is jöhet. Ugyanakkor a többi Mizuno stabil cipőhöz képest talán pont egy egységnyivel kevesebbet érdemel ezek miatt. 

Osztályzat: 7-es

Boltozati alátámasztás

A Mizuno saját besorolása szerint stabilitás szerint 5ös skálán 4-esre értékeli a Horizon 4-et, ami megfelel a mi tapasztalatunknak is. Hála istennek nem agyontámasztott talppal és mindenféle felesleges műanyaggal érik ezt el, hanem egyszerűen a talp szélességével, megemelt belő résszel, talp és felsőrész találkozásánál picit megemelt kerettel, fesesebb felsőrésszel, nagyon komoly sarok megtámasztással. Véleményünk az, hogy ha már stabil cipő, akkor ez a törekvés éppen elegendő lenne minden gyártótól. A megemelt boltozat jól támaszt, az emlékező habos talpbetét is hozzájárul a jó lábtartáshoz. Összességében nem feltétlenül a lúdtalpasoknak szóló megtámasztást ad a Horizon 4, de éppen elegendőt ahhoz, hogy egy kisebb bokasüllyedés vagy lúdtalp ne okozzon problémát. 

Osztályzat: 8-as

Ütéscsillapítás

A Horizon 4 elődjéhez hasonlóan elsősorban lassabb, sarokra érkező futóknak készült. Hátul 33mm, elöl 22mm-es a talp, azaz 10mm-es dropja. A sarokra érkezéskor a fokozott kopás megakadályozásáért felelős X10 szénszálas gumi is be lett építve a sarkába.  A talp kopórétege ellentétben a Wave Sky 3-mal nem lett annyira kopogós gumiból. Meglehet, hogy a mintázat jelent ennyit, mindenesetre lassú futásnál szépen gördül a cipő. Ezt a SMOOTHRIDE technológia oldja meg. A Wave technológiát a korábbiakhoz képest azért szerintünk kevésbé lehet érezni. A tompítás szempontjából ez javítja a cipő képességeit, és fokozza puha landolás élményét.

Osztályzat: 10-es

 

Mizuno Wave Horizon 4-3
Mizuno Wave Horizon 4
Mizuno Wave Horizon 4-3
Forrás: Mozgásvilág

Dinamika

A Horizon 4-gyel kapcsolatban azért dinamika terén voltak fenntartásaink. A klasszikus Wave hiánya érezhetően csökkentette az energia megmaradását, és a dinamikus ellépés segítését. A tompítás után úgy éreztük, hogy a cipő lent marad, és az ellépéseknél gyakorlatilag csak a lábunkra hagyatkozhatunk, érezhető energiát nem kapunk vissza a cipőtől. A SMOOTHRIDE valóban megoldja az átgördítést saroktól a lábujjakig, de aki aktívabban is szokott futni, és igényli a cipőjétől a visszalökést, az ne a Horizon 4-től várja azt. Egy egész jó tempóig egyébként használható a Horizon 4 komolyabb futók számára is, de 4perc alatti iramnál már érezhetően visszafog a cipő.  

Osztályzat: 7-es

Összességében 66 pontot ért el a Horizon 4. Egy ponttal többet, mint a Wave Sky 3, ami az alacsony sarokrész miatt bukott talán egy kicsit.

Alapvetően a célközönsége ennek a cipőnek a komolya tompítást igénylő lábfájósok, avagy a nagyobb súlyú futók.

Bár utcai cipőnek hirdetik, és a stabil támasztás miatt, és a szélesebb talp miatt nyugodtan ajánlanám terepre is, mert a puhasága okán nagy egyenetlenségeket is ki tud pufferelni a lábnak, és a boka is kiesebb eséllyel megy ki benne. 

Hirdetés