Menü

2014.09.23.     Hozzászólás 0

Lépcsőteszt

Hogyan tudom kihozni magamból a maximumot az edzések során?


Egy olyan kérdéssel foglalkozom, mely szerintem minden sportoló fejében felmerült már.

Egy ember élete kerek egész, azt hiszem, ezzel még nem mondtam sokat. Ha ezt a tényt egy amatőr sportoló szemszögéből vizsgálom - akit szigorúan úgy értelmezek, hogy nem a sportból él ezért amatőr - akkor mondhatnám úgyis, hogy egy amatőr nem tudja külön élni egy sportoló, egy munkában teljesítő dolgozó és egy családbarát ember életét, hiszen ezeknek együtt kell teljesülnie. E három terület kihatással van egymásra, és sokszor csak kompromisszumokkal férnek meg egymás mellett.

Sok ilyen emberrel találkoztam és dolgoztam együtt és most sokkal dolgozom együtt, akik e hármast igyekeznek egyensúlyban tartani. Két dolog azonban mindenkiben közös: az egyik, hogy a sport a hobbijuk, ami feltölti őket, ami egy más fajta célt nyújt a számukra, a másik, hogy idejükből igyekeznek optimalizálni a sportra fordított időt és a céljaik teljesülését, magyarul, a lehető legkevesebb edzéssel a legtöbbet akarják kihozni magukból.

Edzőként és sportolóként tudom, hogy az edzéstervezés és az edzések végrehajtása játék a tűzzel, ugyanis a fejlődés záloga nem más, mint a terhelés és pihenés helyes arányának megválasztása. Ha valaki ezt optimálisan találja el, akkor fog optimálisan fejlődni. Ahhoz, hogy közelítsünk ehhez az optimumhoz, ismernünk kell saját magunkat, edzőként pedig a versenyzőt, akit edzünk. Személyre szabottan kell meghatározni mindent, ahogy személyre szabottak a körülmények is, mint a család, a munka, az edzettség, az egyéni célok. Ami mindenkinek jó, az nem jó senkinek, és ez a sportban különösen igaz.

 

A motorikus képességek elhelyezkedése Forrás: Entritrainer.com

A motorikus képességek elhelyezkedése

 

Kezdjük kicsit a felszínről és bogozzuk ki, miből is áll a sportteljesítmény.
Amikor odaállok a rajtvonalhoz, mi fogja meghatározni azt, hogy miként fogok teljesíteni a versenyen?

Alapvetően két dolog: a mentális állapotom, illetve a fizikai állapotom. Más külső tényezőt nem szeretnék idevenni szándékosan. A mentális állapotomhoz hozzátartozik az önbizalom, a motiváció, a céltudatosság, a győzni akarás, a higgadtság, a tudatosság és lehetne még sorolni, mi minden. A fizikai állapotomat alapvetően az edzések határozzák meg, amiket elvégeztem és amelyeket sikerült kipihennem, vagy pont nem. Azt azonban lássuk be, hogy minden mindennel összefügg. Ha jól teljesítek az edzések során, az azt jelenti, hogy megfelelő terhelést kaptam, amit megfelelően ki tudtam pihenni. Ha fejlődök, attól nő az önbizalmam, nő a magabiztosságom, tehát a mentális oldalra is pozitív hatással lesz. Vagyis egy megfelelően felépített edzés- és pihenésprogram az alapja mindennek.

- De honnan tudom, hogy mi a jó edzés számomra?
- Honnan tudom, hogy a három alapvető fizikai képességből (erő, gyorsaság, állóképesség) melyiket kell fejlesztenem?
Hát onnan, hogy megmérem, például laborkörülmények között.

 

Lépcsőteszt
A teljesítmény és regeneráció mérésére rengeteg egyszerű és bonyolult módszer létezik. Míg Phelps orvosok tucatjaival dolgozik, akik segítenek beállítani mindent, ami ahhoz kell, hogy az olimpián aranyat érjen a teljesítménye az úszólegendának, addig egy amatőr sportolónak erre sem ideje, sem lehetősége, sem pedig értelme nincs, hogy ugyanígy járjon el. Számukra tökéletesen elégséges egy lépcsőteszt is, mely a maga egyszerűségével igyekszik a leghatékonyabban kiszűrni azokat a paramétereket, amelyek könnyen mérhetők, és amelyek reális képet adnak a sportoló teljesítményéről. A lépcsőteszt ezen túl olcsó, ismételhető és hatékony.

 

Futóteszt laktát- és pulzusgörbéje edzészónákkal Forrás: Entritrainer.com

Futóteszt laktát- és pulzusgörbéje edzészónákkal

 

A lépcsőteszt során is megmérünk jó néhány élettani paramétert, mint például a vérlaktát szintet, a pulzust, pulzusvariabilitást, a VO2max értéket, légzésszámot, és talán a két legfontosabbat: az aerob, és anaerob küszöböt. E két küszöb tudta nélkül nem létezik hatékony állóképességi teljesítmény és edzés. Egyébként honnan tudnánk, hogy az edzés során állóképességet fejlesztünk, vagy azt, hogy hol a leghatékonyabb a dombos résztáv, vagy 1000 métereket milyen sebességgel kell futnunk, hogy a maratonra csúcsformába kerüljünk? Ezen értékek méréséből és változásából pontosan következtetünk a teljesítmény felépítésére. Így teljes képet kapunk arról, hogy mik az erősségeink és mik a fejlesztendő területek, hol van még kiaknázatlan lehetőség, melyik képességünket kell célzottan fejleszteni, ehhez milyen intenzitás, hosszúság és gyakoriság szükséges céljaink elérése érdekében.

A lépcsőteszt célja tehát: a pontos megismerése annak, hogy hol tartunk, mit akarunk elérni és ehhez mit szükséges megtenni.

Ennyi az egész. A kezdeti kérdésre a válasz: úgy, hogy megismerem saját magamat és tudatosan a saját magam céljainak megfelelően edzek. És, hogy kinek ajánlanám? Mindenkinek, aki ki akarja hozni magából azt, amire képes.

 

Hogyan működik? Egyszerűen: tölts ki az űrlapot és a többit megbeszéljük.

Az első 50 bejelentkezőnek 10% kedvezmény!

 

 

Bővebb információhoz klikk ide!

Olvass többet a témáról: teljesítménydiagnosztika

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.