Menü

2012.09.12.     Hozzászólás 0

Uniomedia

11 millió forint a tét a jótékonysági maratonon

234 segíteni vágyó sportbaráttal kezdett adománygyűjtő akcióba a Bátor Tábor Alapítvány.


Daganatos és krónikusan beteg gyerekek megsegítésének céljával állnak rajthoz a 27.Spar Budapest Maraton®-on , október hetedikén. Több mint 11 millió forintnyi adomány összegyűjtésére vállalkoztak. Felkészülésük és futásuk minden kilométerét örökbefogdásra kínálják – barátaik, rokonaik, kollégáik és akár jószándékú ismeretlenek segítségét kérik. 

 

A Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futóközössége, az Élménykülönítmény 2 éve jött létre. A csapat tagjai maratoni és félmaratoni versenyeken indulnak. Teljesítményükkel a Bátor Tábor Alapítvány ügyére szeretnék felhívni a környezetünkben élők figyelmét. Bár nem profi futók, és nem profi adománygyűjtők, a csapat mégis Magyarország legnagyobb jótékonysági futóközösségévé nőtte ki magát, eddig hat versenyükön 141-en teljesítettek hosszabb rövid-távokat, amivel 12 341 000 forintot gyűjtöttek össze a nemes célra – sok-sok apró, egy-, kettő és ötezer forintos adományból. A 27.Spar Budapest Maraton®-on ezt az létszámot jócskán felülmúlva 234-en húznak futócipőt a beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány céljaiért.

 

A futók cékitűzései, a személyes motivációik és a felkészülésük a www.elmenykulonitmeny.hu oldalon ismerhető meg. Az érdeklődők 234 olyan ember történetével ismerkedhetnek meg itt, akik változtatni szeretnének a környezetükben élők gondolkodásában – 234 apró közösségi összefogásba lehet itt bepillantani. Van aki jótékonysági futóedzéssel vagy egy baráti piknikkel teremt alkalmat az adományozásra, mások a munkatársaikat, egykori egyetemi vagy gimnáziumi évfolyamtársaikat aktivizálják a jó ügy érdekében. A futók közül többen maguk is sikerrel küzdöttek meg korábban valamilyen daganatos megbetegedéssel, mások az Élménykülönítményben találtak motiváló erőt az első maratonfutásukra való felkészüléshez, és olyanok is akadnak, akik bevallottan nem szeretnek futni – csak a segítségnyújtás okán húznak futócipőt.

 

A futás gyermekkorom óta életem fontos része. Rengeteget tanultam belőle elszántságról, kitartásról, emberségről, a lehetetlennek vélt dolgok legyőzéséről. A futószenvedélyemmel most egy igazán fontos ügy mellett állhatok ki. Többször voltam a Bátor Táborban önkéntes orvosként, így személyes tapasztalatom van arról a csodáról, ami az élményterápiás táborozás hatására a daganatos és krónikusan beteg gyermekekkel történik. A futásommal most szeretném a segítségnyújtás élményét minél több barátommal és ismerősömmel megosztani, hogy ők is részesülhetnek ebből a csodából. És az eredmény már most félelmetes. Elképesztő, hogy hányan álltak mellém már most, a felkészülésem első néhány napjában.” (Dr. Cserbák Anna, gyermek aneszteziológus, a 234 futó egyike)

Az ország legnagyobb jótékonysági futóakciójának résztvevői örömmel fogadják a legapróbb felajánlásokat is, a bemutatkozó oldalukon megtalálható az öszes támogatójuk neve és az üzeneteik is. Sőt, az edzéseik is nyilvánosak: szeretettel várnak minden érdeklődőt és szimpatizánst szerda esténként 7 órától a margitszigeti edzésükre. Sétálva, vagy egy rövidebb szakaszt végig kocogva is lehet csatlakozni hozzájuk.

Élménykülönítmény súlyos beteg gyerekekért – A segítség futólépésben érkezik! www.elmenykulonitmeny.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.