Zebegényből indulva a Trianoni Emlékművet kell megcélozni, amihez egy meredek lépcsősoron kell felkapaszkodnunk. Általánosságban elmondható erről a túráról, hogy fogunk eleget kapaszkodni, mert majdnem végig meredek emelkedőket kell leküzdenünk. Végülis 5 km alatt emelkedik 600 méter szintet a túra!
Az emlékmű után a kék kereszt jelzést kell követnünk. A kék kereszt egészen Nagymarosig vinne bennünket, ezért majd át kell térnünk a kék csíkra, ami felvisz minket a Hegyes-tetőre. Egy elágazásra kell odafigyelni, közvetlenül az emlékmű után. Ha ezt megoldottuk akkor az út viszonylag egyértelműen halad felfele. A csúcs előtt kell a túra legmeredekebb emelkedőjét leküzdenünk, sőt miután felértünk a csúcsra, még a kilátóba is érdemes felkapaszkodnunk.
A Julianus-kilátóból a teljes Dunakanyart be tudjuk látni. Visegrád és Esztergom felé is pazar a panoráma.
A csúcsról visszatúrázhatunk ugyanazon az útvonalon, de hát ki akarna ilyet? Jobb választás a Duna felé elindulni és a Dömösi átkelő feletti barlangokhoz egy kitérőt tenni.
Mielőtt elérjük az izgalmas barlangokat, több kerítéssel körbekerített víznyelő, mély gödör mellett haladunk el. A mélyedések eredetéről a Hiúzház Blogon olvastam.
Az írás szerint az 1950-es évek elején komolyan felmerült egy nagymarosi–visegrádi erőmű terve. Ehhez egy szivattyús energiatározót is kapcsoltak volna: az éjszaka termelt árammal a vizet felpumpálták volna egy magasabban fekvő mesterséges tóba, majd nappali csúcsidőben leengedve ismét energiát nyertek volna belőle.
A mérnökök a Szent Mihály-hegy és a Hegyes-tető közötti gerincet választották a felső tározó helyéül, ahol egy 460 méter magasságban fekvő, 25 méter mély, 5 hektáros, kibetonozott tó befogadóképességét tervezték. A hatalmas víztömeg miatt alapos talaj- és kőzetvizsgálatokra volt szükség. 1951–52-ben a Dorogi Hídépítő Vállalat végzett fúrásokat, barakkokat építettek a mérnököknek, és a területet őrizték is. A munkákban nagymarosi, márianosztrai, ipolydamásdi és letkési bányászok, kőfaragók vettek részt, akik hét aknát mélyítettek le 12–20 méterig.
A kutatásnak geofizikai célja is volt: a tárók alján végzett mikrorobbantások segítségével a mélyben rejlő kőzetek szerkezetét és esetleges érctartalmát próbálták feltárni.
1953 után a politikai változások miatt az egész terv elhalt, a félig titkos előkészületek viszont sok találgatásra adtak okot a későbbi generációknak a Dunakanyarban látható mély gödrök eredetéről.
A visszafelé út először a kéken, majd a sárga kereszten folytatódik. A barlangokhoz le kell térnünk a jelzésről és követni a barlang jelzéseket. Az ösvény itt igen meredek, száraz időben poros, csúszós lehet, ezért óvatosan kell haladni. Megfelelő cipő sokat segít. A barlangok vegyesen termesztenek és mesterségesek. Állítólag mér a Római-korban elkezdték a természetes barlangokat emberi kézzel mélyíteni. A 12. században bencés szerzetesek gyakorolták itt vallásukat.
A barlangokhoz tett kitérő után, ugyanazon az útvonalon jutunk vissza a Zebegényig vezető sárga kereszthez.
A barlangok után a sárga kereszten folytathatjuk utunkat Zebegény felé. Az útvonal itt sem lesz kevésbé látványos, amíg ki lyukadunk a főutra, ahonnan még bőven kell sétálnunk a Zebegényi kikötőhöz vagy a faluhoz.
