Gyalog, kerékpárral, vagy akár lóháton Kisoroszi és Visegrád között Hír

turizmus.com
2007/10/17
Elkészült a terv a Szentendrei-sziget csúcsán fekvő Kisoroszit és a Kis-Dunán Visegrád-Szentgyörgypusztát összekötő gyalogos híd építésére; amennyiben engedélyt kapnak a 650 milliós beruházás kivitelezésére, úgy 2009-ben már meg is indulhat a forgalom.
Hirdetés

Az önkormányzatok és a Fővárosi Vízművek összefogása nyomán 14 millió forintból elkészíttetik a 200 méter hosszú, 13,5 méter széles, acélszerkezetű híd tervét.

Ezen a gyalogosokon kívül a kerékpárosok és a lóháton közlekedők kelhetnek majd át , az autósok elöl elzárva tartanák éppen a környezet kímélése miatt. A híd által nagyobb lendületet kaphat az idegenforgalom fejlődése, ami a sziget jó adottságainak kihasználásával megteremtheti az itt lakók megélhetésének feltételeit is. Tanulmányok szerint ugyanis a sziget ideális terep a kerékpáros turistáknak, a Pilis erdeiben pedig most készül egy lovas útvonal, amely a szigetre kitérve még vonzóbb lehet az e sport kedvelőinek. A híd-tervet október végén nyújtják be a szakhatóságoknak és az engedélyek beszerzése után EU-s forrásokat kívánnak megpályázni az építéshez szükséges pénzek előteremtésére.
Hirdetés