Bujáki kikelet gyalogos teljesítménytúra - beszámoló Hír

Szarvasgede felé hajtva volt időm "feltölteni" magamat a Cserhát és a Mátra még egy kicsit párás hegycsúcsai adta látvánnyal. Kisbágyon előtti "hegy" egy kicsit megizzasztott, hiszen a már-már viharos erejű Kálmán (értsd: szél) erőteljesen kapaszkodott belém és járművembe. Nem sokkal fél 10 után értem Bujákra, s az Általános Iskolát is hamar megtaláltam, hiszen nem először jártam már a településen. A szokásos baráti üdvözlések után neveztem a 15km-es távra és 10-kor már talpaltam is az első ellenőrző pont, a Kálváriát rejtő Kálvária-hegy felé. Szokatlan volt a gyaloglás 20km tekerés után, de igen hamar megszoktam, így a még havas utakon gyalogoltam a Kálváriára. Régi emlékek törtek föl belőlem, ahogy a hegy tetejéről a község panorámáját csodáltam: orgonaillat, kellemes hőmérséklet, napsütés, szerelem... A Kálvária kápolnája nyitva volt, így megnézhettem végre belülről is az immár felújított épületet is. A bejárat fölött a következő föliratot leltem: "Akit szeret az Atya, bünteti". Talán van benne igazság... Visszaereszkedve a kereszteződésig felfelé indultam a Sas-bérc felé. Utunkat szebbnél szebb panorámák díszítették: balra láthattuk a Kalics-hegy (340m) dobját, majd jobbra és a hátunk mögött a Cserhát bujáki völgye. Néha-néha felvillant a hegyek mögött egy-egy csipke is, melyek már az erősebb szabású Mátra csúcsi voltak. Hamarosan a Sas-bérc 469m-es csúcsán leltük magunkat, ahol már Lizi (értsd: nap) is kisütött tiszeteletünkre. A csúcson található a FAO, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács és a Bujáki Önkormányzat segítségével 2001-ben felújított egykori vadászháza és kilátó. A torony 1920-ban készült el, építette Gróf Pappenheim Sigfrid felesége gróf Károlyi Erzsébet. Az épület 1945-ben elpusztult. Tetejéből gyönyörű körkilátás nyílik a Cserhát hegyeire, s a Márta, sőt Kékestető (1014m) is felsejlik a Keleti horizonton. A környező várak közül nyugatra a Szanda-vár, délkeletre pedig a Bujáki-vár látható. Itt találkoztam Harsáczki Gyuri barátommal, aki a nem túl hálás feladatot, az ellenőrzőponti tisztséget kapta, mely ebben az erős szélben nem a legkedvezőbb. Meglepődött, hogy "csak" a 15-ös távon járok (egy hete a Bia 25-öt nagy részt együtt tettük meg), de mikor megmondtam, hogy kerékpárral jöttem, már más lett a véleménye - elszörnyülködött. Innen már csak lefelé tartottunk a Bujáki-vár lábáig. A panoráma csodás volt, így aztán többször is megálltam, hogy fotózzak. Nemsokára a Selyem-rétre értem, ahol egykor erdei tornapálya volt, mára már csak a nyomai maradtak meg. A patak (melynek nevét a térkép nem közli) csendesen csurdogált mellettünk, mígnem át nem kellett kelnünk fölötte. Hamarosan az erdészeti úron gyalogoltunk, s a vár már felsejlett felettünk. "Innen már csukott szemmel is feltalálok, illetve vissza is jutok Bujákra." - mondtam magamban, és nekivágtam a vár meghódításának. Mint mindig az utolsó 15m volt a legnehezebb, de mivel itt már voltunk egypáran, így volt min nevetnünk. A vár a tartárjárás után épült, s mint minden végvár, ez is holt örök, hol magyar kézen volt, mígnem 1683-ban végleg visszakerült és pusztulásnak indult. A kilátás fenséges és csodás. Fantasztikus látvány volt, hogy havasan is láthattam a környező hegyeket, így van már összehasonlításom jó néhány évszak színvilágáról. Alaposan körülnéztem, így sikerült újabb felfedezéseket lelnem, melyet az elmúlt években még nem vettem észre a dús növényzet miatt. A lefele menet már nem volt gond, s az utat is ismertem már, így hamar Bujáki rajt/cél állomáson voltam. Kerek 3 és fél óra alatt bejártam a távot, mely számomra igen jó időnek számít, mivel elsősorban kerékpáros vagyok, s nem gyalogos turista. Meleg tea és egy kis péksütemény után visszakaptam életerőmet. Vidáman és új élményekkel gazdagodva vágtam neki a 30km tekerésnek Hatvanra. Héhalomnál megálltan a Háromlyukú kőhídnál, melyet hosszú idő óta szerettem volna lefotózni. Innen pár száz méterre egy széles és mély vízátfolyás fogadott, melyen bizsergető érzés vélt átgázolni. Ezen a magassági szinten már nem volt hó a környéken, de feljebb, pl. bujáki Kálváriától felfelé még tartja magát a tél. Így itt erőteljes csorgók, vízfolyások és már-már patakok folytak a környező szántókon. Nagykökényes felé vezető útnak már nem nevezhető valamin haladtam, ahonnan még egy utolsó pillantást vehettem a túra helyszíne felé, hiszen innen már erőteljes lejtővel haladtam Heréd, majd Hatvan felé (persze egy-egy domb volt még az útban). Hatvanon fölszálltam a vonatra, s megfáradva és szép élményekkel telve próbáltam meg pihenni a vonaton. Igen csak próbáltam, de erről majd késöbbiekben, a MÁV-ról szóló részben fogok csak írni, mert nem nézne ki jól ennyi szép után egy rossz. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Magyar Turista szerkesztőségének, különösen Gyenes Viktornak, hogy idén is fáradságot nem kímélve megszervezték e teljesítménytúrát, hogy a túrázók jól érezhessék magukat ezen a tavaszias későtéli napon. Forrás: www.goliatka.fw.hu