- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Szczyrk Mountain Resort Lengyelország egyik legnagyobb és legmodernebb síterepe. Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a szomszédos Skrzyczne sítereppel összenőve hozza ezt az eredményt. Ám mivel a két pályarendszer egy közös bérlettel használható (kivéve néhány bérletkonstrukciót), így átverésről szó sincs. A zárójeles gondolathoz egy személyes tapasztalat is tartozik: a Szczyrkben megváltott délutáni jeggyel jártunk úgy, hogy a Skrzyczne lejtőin lecsúszva hiába érintgettük a bérletünket a felvonó beengedő kapujához, nem volt érvényes rá. Persze vehettünk is volna gyorsan egy kiegészítő jegyet, de mint megtudtuk, a területen ingyenes buszjárat közlekedik, ami 20 percenként jár a spályák völgyállomásait is érintve, így meg voltunk mentve (a plusz kiadástól és/vagy a gyaloglástól).
Maga a sípálya egyébként valóban XXI. századhoz méltón van kiépítve, gondolás és akár fűtött üléses felvonók hada áll rendelkezésünkre. Mi a helyi iskolaszünet idején voltunk és még így is egész elfogadható volt a sorban állás a lejtők alján, sőt, sokszor egyáltalán nem kellett várnunk (amúgy van rá lehetőség, hogy elsőbbségi Fast Pass bérletet váltsunk, így oldalt előre lehet slisszolni - az oktatáson résztvevők mind ott közlekedtek). A pályák hosszúak és szélesek, a hóhelyzet még az 590 méteren lévő völgyállomáson is kielégítő volt (erre nem sokat fogadtunk volna), igaz, az intenzív igénybevétel a freeride és a frissen ratrakolt élményre nem számíthattunk. Viszont, van lehetőség Fresh Track élményre jegyet váltani, vagyis a reggeli pályanyitás előtt, egy exkluzív hegyi reggelivel egybekötött "elsőként húzom az ívet" élményben is részünk lehet.
Az éjszakai síelést mindenképp ki kell emelni, hiszen két pályán is végig világítás mellett csúszhatunk a csúcstól egészen a völgyállomásig.
Külön említést érdemel a helyi hütték kínálata, lengyelországhoz hűen megtaláljuk a kínálatban többek közt a zsurek levest és az ostyepka sajtból készült különféle főételeket.
Plusz egy infó: a tél elmúltával is érdemes ide ellátogatni, mert tavasztól őszig valóságos kerékpáros paradicsom válik a környékből.
A sípálya dinamikus árképzést alkalmaz! A feltüntetett ár 2025.12.05-n elérhető adatok alapján a legdrágább időszakra érvényes! Az árak naponta változhatnak. Ez mit jelent?