- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Amikor túra sílécet vásárolunk, azt gondolhatnánk, hogy gyakorlatilag egy pályasílécet veszünk túrázásra alkalmas kötéssel. Ez azonban nincs így, egy túrasí tervezésénél rengeteg olyan szempontot vesznek figyelembe, amelyekre pályára tervezett társaiknál nincsen szükség.
- lehessen vele (jól) siklani, de:
- alkalmas legyen a felfelé haladásra,
- minél könnyebb legyen,
- bírja a strapát (jeges felszín, kövek, faágak stb.).
A fizikai méreteket tekintve ma már annyi féle variáció létezik mind a pálya, mind a túralécek között, hogy nehéz lenne egyértelmű különbségeket mondani. A különböző stílusok egészen egyedi méretkombinációkat igényelnek és a gyártók mind a pálya, mind a túralécek esetében megpróbálják lefeldni a lehető legnagyobb „területet” a méretek tekintetében. Annyi azért mégis kiemelhető, hogy a jó túraléc középrésze általában kicsivel szélesebb, mint a hasonló stílushoz ideális pályaléc ugyanezen része. Így az átlagos túrasí rádiusz (vagyis passzív fordulási ív) nagyobb, mint a pályaléceké.
A jellemző rádiusz ma 17 méter körüli vagy nagyobb!
Az így „nyert” alak terepen, túrán előnyösebb, mert ilyen helyen rendszerint puhább hóval találkozunk, mint pályán. Előnyös, ha nem süppendünk be túlzottan és a kis rádiuszra sincs igazán szükség, ugyanis többnyire a fordulókat aktívan csússza meg a túrasíző, nem tud kihasználni egy 10-12 méteres passzív kanyarodó képességet.
A középső nagyobb felületnek (és nagyobb merevségnek) köszönhetően a teherelosztás egyenletesebb, így a léc a középrésznél nem hajlik meg mély hóban. Ezt azt eredményezi, hogy hegymenetnél a fóka nagyobb felületen képes tapadni, lecsúszásnál pedig a léc könnyebben irányítható. Az csőr és a hátsó rész rocker kialakításával a futási képességek stílushoz igazíthatók. A csőrnél rendszerint erőteljesebb a rockerség, vagyis ott „puhább” a léc, így könnyebben felfut a puha hó tetejére.
A súlyt tekintve a túrasí lényegesen könnyebb a pályasínél. Kötés nélküli súlyuk 2 kg/pártól kb. 3-3,5 kg/párig terjed. Ehhez jön még hozzá a kötés, amely nagyjából 500-1200 gramm (modelltől függően). Így a komplett súly általában 4 kg/pár alatti, ezzel szemben egy átlagos pályaléc 5-6 kg.
A különbség kevésnek tűnhet, azonban, ha kiszámoljuk, hogy egy átlagos sítúrán 5 lépéssel emelkedünk 1 méter és lépésenként csak +2kg-ot cipelünk, akkor a szintén átlagos 1000 méteres szintemelkedés alatt 1000x5x2=10.000kg-ot, azaz 10 tonnát mozgatunk meg feleslegesen! Nem elenyésző mennyiség!
Forma szerint a túralécek terén közel akkora a változatosság, mint pályahű társaiknál. Ma már a legkeskenyebbek darabok is legalább olyan szélesek, mint a pályalécek (sőt már sokszor szélesebbek is) és ezekkel a korábban nem látott számokkal is „csak” a régi stílus egyre csökkenő számú képviselőit, a súlyminimumra törekvő versenyzőket és az extrém túrákra készülőket tudják megcélozni.
A legtöbb túrázó és síalpinista a lesiklás élményére is egyre több hangsúlyt fektet, mely a puha hóban nagyobb méreteket követel. Ezzel azonban elkerülhetetlen súlynövekedés, ami kompromisszumokra készteti a vásárlókat és a gyártókat egyaránt. Ma pl. a 112-78-100-as méret már átlagosnak mondható, és mivel a súlyverseny miatt a masszív, ám nehéz anyagok használata már nem lehetséges, az eredmény egy nagy élményt nyújtó, könnyű, azonban nem túl tartós végtermék. Valamit valamiért!
A freeride szerelmesei ezzel szemben akár 1-2 plusz kilót is bevállalnak a tökéletes siklásélményért, és azt sem bánják, ha néha-néha a felvonók sportszerűtlen szolgáltatásait is igénybe kell venniük a feljebbjutáshoz. Mindezt persze csakis nyakig érő szűz hóban! Náluk a 126-95-112-es méret karcsúságával tűnik ki a kategóriából, a legtöbben jóval szélesebb darabokat használnak. A könnyű anyagok használata ebben a szegmensben is jellemző, ugyanis egy ekkora tepsi fa maggal már valahol a 8-10 kiló környékét súrolná!
És végül ’megjött amerika’ jeligére Európába is begyűrűztek az extra-széles lécek, melyeket olyan porhóra terveztek, amilyen Kanadában és Japánban megszokott (az óceánról érkező sós légtömegek miatt), de az Alpok lejtőin (sajnos) ritka vendég. Itt a kb. 112-es méret a léc közepét jellemzi! Ezeket már talán nem is érdemes a túrasí kategóriába sorolni (a súlycsökkentésért felelős mérnökök legnagyobb erőfeszítései ellenére sem), azonban mivel sokan tesznek ilyen lécre is túrakötést és fókát, mégis említést érdemelnek.
A pályalécek kitűnő tulajdonságait a súlycsökkentés miatt a túralécek általában nem érik el, de legtöbbször nincs is szükség oly mértékű éltartásra és rezgéscsillapításra, mint a jegesre locsolt versenypályákon. A modern anyagok használatának köszönhetően a kis súly nem jelent jelentős funkcionalitásbeli romlást, az átlagos síző nem is feltétlenül vesz észre nagy különbséget. A csavarodási torzió kicsi, jó a rugalmasság, kicsi a rezonancia és a célnak leginkább megfelelő geometria. Mindez minél kisebb súly mellett! Amikor ezek mind megvalósulnak, nem csak a lécünk, a pénztárcánk is jóval könnyebb lesz...
A felszerelés kiemelten fontos eleme a specifikus sícipő. Túrázásra kifejezetten erre a célra felhasználható sícipőket gyártanak, amelyek alkalmasak lesiklásra is. A túrázásra is alkalmas sícipő szárát úgy alakítják ki, hogy az, egy sima túrabakancshoz hasonlóan képes legyen nagyobb szabadságot adni a lábnak felfelé haladáskor. A sícipő hátsó részét egy kapcsolóval/csattal látják el, melynek használatával ki lehet merevíteni vagy szabaddá lehet tenni a cipő szárának mozgását. Felfelé menetben mozog, lefelé a pályacipőhöz hasonlóan egy pontban rögzül a szár.
A felfelé menet sícipővel és léccel a lábon igencsak megterhelő feladat, így a gyártók itt is igyekeznek minél több súlycsökkentést véghez vinni. Egyes túracipőkbe már karbonszálas héjpaneleket is beépítenek, illetve a csatok számát is igyekeznek csökkenteni. Az eredmény egy könnyű, kényelmes és kellően merev cipő, melyben élmény a túrasízés.
A túrasí kötés az északi sí szakágakhoz hasonlóan szabad sarokrésszel rendelkezik, mely lesikláskor rögzíthető. A kötés orra oldalirányban végig fixen tartja a túra sícipő orrát. A kötés sarka felfelé menetben általában két pozícióba állítható, egy mélyebb és egy magasabb állásba, mely a túrasíző sarkát támasztja meg az emelkedő meredekségéhez illeszkedve. Egy jó kötésnél a pozíció a síbottal egy mozdulattal változtatható. Meredekebb részeken érdemesebb jobban felemelni a sarokrészt, hogy a talp vízszintes állása megmaradjon. Két féle rendszerű túrakötés van ma forgalomban: a klasszikus és a pin-es. A túrázók túlnyomó többsége már a pin rendszert használja, mivel jelentősen alacsonyabb súly mellett hasonló funkcionalitást képesek biztosítani, mint „old school” társaik.
A hegymenet során egy, a régmúlban fókabőrből készült anyaggal akadályozták meg, hogy a túrasí visszacsússzon az emelkedőn. Ezt az anyagot a léc aljára tapasztották és lesikláskor eltávolították. Mára csak a név maradt meg, a fókát már nem a névadó állat bőréből, sokkal inkább teljesen vagy részben szintetikus anyagból készítik. Természetes összetevőként az angóra kecske gyapjúját használják, mely hasonlóan jó tapadási és siklási tulajdonságokkal rendelkezik, mint annak idején a fókabőr. Na jó, természetesen sokkal jobbal!
A cikk megírásában Halász László, a Rokonsport vezetője nyújtott segítséget .