10 síléc a hazai kínálatból

Havjár Péter
2014/01/07
A legjobb itthon kapható sílécek közül válogattunk 49.000 Ft-tól
Hirdetés

Új síszezon, új síléc... jó-jó, tudjuk, hogy ez nem olyan egyértelmű, de mondjuk, hogy új sílécre van szükség. A „türelmetlenebbeknek” már volt lehetőségük október végén, november elején többféle besízésen, gleccser táborokon részt venni, ahol a jelentősebb márka forgalmazók teszt bázisokkal fogadták az idei újdonságokra éhes síelőket. Zsákbamacska effektus elkerülésére remek lehetőség kipróbálni az új modelleket, és az esetleges vásárláskor a tapasztalt menettulajdonságokat is a mérleg serpenyőjébe tehetjük a végső döntés meghozatala előtt. Ez a lehetőség azonban nem mindenkinek adatik meg, ezért segítünk pár új modell bemutatásával azoknak, akik idén síléc vásárláson törik a fejüket.

 

Atomic
Az egyik legnagyobb tekintélyű és történelmű márka, akik idén is nagy hangsúlyt fektettek az innovációra. Újragondolták a legütősebb all mountain modelljüket, a Nomad Blackeye Ti-t. Elsősorban kezelt pályákra és azok környékének meghódítására találták ki. Könnyedén és természetesen hajlik meg a fa magnak köszönhetően. Az ARC technológiának hála, a teljes léc egységes ívben hajlik meg, mivel csak egy pontban rögzül, szemben a fúrt kötésekkel, amik merevebbé teszik a kötés alatti részt, megtörve léc hajlását . Könnyedén manőverezhető, a sima futásról, stabil él tartásról pedig a dupla titán betét és a fektetett oldalfal gondoskodik. (Ajánlott fogyasztói ár: 197.700.- HUF, Avec XTO 12 kötéssel)

 

Atomic Nomad Blackeye Ti
Atomic Nomad Blackeye Ti

 

A 160cm hosszúságú léc a robosztusnak tűnő 126-81-106 mm szélességű testével 13,4 méteres sugárral fordul, ami kellemes meglepetésnek mondható. Unisex kategóriába sorolják ugyan, de nem biztos, hogy sok hölgy vásárlót vesz le a lábáról. Sokkal inkább a női megfelelőjének is nevezhető Affinity Pure, ami könnyített szerkezetű a Nomad-hoz képest. Speciális women flex zónákkal látták el, ami a V formával együtt stabil siklást eredményez. A 154 cm hosszú léc 122-79-101 szélességet kapott és hozzá tizennégyes rádiuszt. Barátságosabb színvilág, aranyos kerekded betűkkel, középhaladó-haladóknak kedvező paraméterekkel. Nehéz neki ellenállni.
Ajánlott fogyasztói ár: 146.700.- HUF, Avec XTO 10 AF kötéssel
Itt nézd meg: Atomic.com

 

Blizzard
A Blizzard power 700 suspension IQ a kezelt, kemény pályára vágyó ínyencek kedvence. Top lécei megbízhatóan stabilak, fa és titán rétegekből laminált szendvics szerkezettel. Színviláguk versenyhangulatot idéző. Remekül alkalmazkodik a pálya változó viszontagságaihoz, orr részén rocker profillal.

 

Blizzard power 700 suspension IQ
Blizzard power 700 suspension IQ

 

167cm hosszú léc 120-70-105mm széles 14 sugarű körívet képes húzni.
Ajánlott fogyasztói ár: 209.700.- HUF, Power 11 kötéssel
Itt nézd meg: Sportokboltja.hu

 

Elan
Az 
Elan Morpheo sorozata nagyjából hasonló paraméterekkel rendelkezik. Számozása egyenesen arányos a keménységével, árával, és a tartalmazott extrákkal. Ismertető jelei a különös színek, illetve a hullámos felület, a wave flex rezgéscsillapító rendszer. Elsősorban pályára tervezték, de nem okoznak neki gondot a hirtelen változó körülmények.

 

Elan Morpheo
Elan Morpheo

 

Ajánlott fogyasztói ár: 49.290.-től 107.190.-ig kötéssel, kategóriától függően
Itt nézd meg: TandTSport.hu

 

Head
A Head Integrale 005 a sorozatának egy középkategóriás léce, amivel kezdeni is érdemes, ha a síző hamar rá szeretne érezni a carving ízére. Könnyű szerkezetű, könnyen kontrollálható, az ERA 3.0 technológiának köszönhetően kevésbé rezonál, de annál inkább fordul már az enyhébb térd döntéseknél is. (170cm/ 125-70-109 / R:12,5m)
Ajánlott fogyasztói ára: 65.690.- HUF, PR 11 kötéssel

 

Head Integrale 005
Head Integrale 005

 

Női párja a MYA 3 méretében hasonló, de szerkezetében, súlyában picivel könnyebb, enyhítve a kezdő, középhaladó hölgyek izomlázát, amit az alapiskola elemei, és az esetleges technikai hibák okoznak estére.
Ajánlott fogyasztói ára: 66.590.- HUF, LR 9 kötéssel
Itt nézd meg: TandTSport.hu

 

Nordica
A Nordica minden évben szemet kápráztató festményeket produkál a Fire Arrow sorozatán. Minden időjárási viszonyban bevethető, mert nem találsz neki akadályt a pályán, jöhet bármi, ha pedig letérnél a pályáról, az átlagosnál szélesebb test (168cm/130-80-113mm) stabilitást ad lazább havon is. 80 Ti EVO típusa stabil belépő darabja a sorozatnak, elérhetőbb áron.
Ajánlott fogyasztói ára: 174.900.- HUF, N.Exp.PR evo kötéssel

 

Nordica Cinnamon Girl EVO
Nordica Cinnamon Girl EVO

 

Női megfelelője a Cinnamon Girl EVO, ami már leginkább pályán érzi jól magát, de ott nagyon hasít a famagos, szendvics szerkezetű kis testével. Sajátos mintájával könnyen a női vásárlók kedvence lehet.
Ajánlott fogyasztói ár: 199.900.- HUF, N.Adv.PR Evo kötéssel
Itt nézd meg: Sportokboltja.hu

 

Völkl
A Völkl RTM 77 (Ride the mountain) síléce hűséges társad lehet az egész napos síelésben. Full rocker profilja folyamatos hó kontaktust biztosít minden helyzetben. Könnyen fordul, él helyzetben is stabilan fut, dupla famagja természetes rugalmasságot biztosít. (161/127-77-107/R:14,1m). A festése könnyen a szívünkbe lopja magát.
Ajánlott fogyasztói ár: 211.200.-HUF, Marker 4 Motion 11 TC kötéssel

 

Völkl RTM 77
Völkl RTM 77

 

A Code UVO egy igazi különlegesség, a pályán biztosan megbámulják. Rezgéscsillapításként egy kis mozgó súly van rögzítve az orr rész és a kötés orra között. Könnyen manőverezhető és a lapon siklásoknál az átcsúszó szakaszokon is magabiztosabb lehetsz. Többi technikai tulajdonsága nagyon hasonló a RTM 77-hez.
Ajánlott fogyasztói ár: 236.800.- HUF, xMotion 12 kötéssel
Itt nézd meg: Vadonsport.hu

 

Természetesen ez mindössze töredéke az elérhető modelleknek, a legjobban akkor jársz, ha síszaküzletben kikéred az eladók véleményét és azután döntesz.

Hirdetés