- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Thule klasszikus, legtöbbet eladott tetőre szerelhető kerékpártartója az 591-es modelljét idén újratervezték (mostantól 598-as), aminek a vásárlók csak örülhetnek. A praktikus modell, melynek tulajdonságai közül kiemelendő, hogy a szerelési folyamat a tető szintjén valósul meg (a kerékpár befogatásához nem kell felállni a küszöbre és a bringa vázánál matatni) több ponton is megújul és már itthon is kapható.
A leglényegesebb változás, hogy a kerékpár vázát lefogó fej teljesen körülöleli a vázat, így a kerékpár ráfogatás nélkül sem dől ki. A mostantól nagyobb vázak befogadására is alkalmas fej, puha műanyag belső borítást kapott. Külön kiemelendő, hogy a szorítóbilincset ezentúl maga Hulk Hogan sem tudná túlhúzni, hiszen a forgatható gomb, bizonyos mértékű nyomatékon felül nem húzható tovább.(ilyenkor ugrik egyet)
Eddig bármennyire erősen is próbáltad lefogni az első kereket, nagyobb sebességnél meglehetősen vibrált. A biztonsággal eddig sem volt gond, megfelelő lefogatásnál a vibrálás nem okozhatott problémát, de akit ez zavart annak eddig egy ötletes és leleményes megoldás maradt választásnak- meg kellett, hogy fordítsa a cuccot és bringát fenekével előre helyezze be.
Na kérem, a fenék mostantól visszakerül oda ahova való, hátra. A keréklefogó heveder ezennel vastagabb lett és keresztirányban fogja le a felnit, ehhez társul a mélyebb és szélesebb kerékvályú, ami sokkal biztosabb kerékrögzítést eredményez. Ennek a fejlesztésnek a másik hasznos mellékterméke, hogy így szélesebb kerekű bringákat is könnyen felszerelhetünk.
Több kerékpár felhelyezésénél, kisebb Tetris világkupát szoktak rendezni. Ezt ide forgatom, azt háttal, na nézzük így férek hozzá legjobban...
A „minden legyen menetirányban” mozgalom tagjai most fognak elájulni. A kerékpártartó talpa, (amit a keresztrúdhoz rögzítünk) ezentúl 2 részből ál, amit 2 csavar tart össze. Ez a két csavar akár pénzérmével is tekerhető. Talp alsó része le, megfordít majd vissza. Voilá. A zár a másik oldalon van, a tartó ugyanabban az irányba néz. Minden tartó egy vonalban, én mégis könnyen hozzáférek minden zárhoz. Egyszerű, innovatív.
A legjobbat a végére hagytam. Ezüst mellett, feketére eloxált alumínium változatban is kapható lesz. Fekete dobozhoz és keresztrúdhoz illetve Batmobilhoz kötelező választás.
A Thule Velospace 2 kerékpár szállítására alkalmas, vonóhorgos tartó mely elektromos- és fatbikeokhoz lett optimalizálva. Ezek a kerékpárok gyakran robusztusak és nehezek és kiváltképp ha az e-bike-ok célcsoportját vesszük alapul akik gyakran az idősebb generációból kerülnek ki, akkor hamar beláthatjuk, nem elvárható, hogy öregapáink a 20 kg-os bringákat emelgessék.
Az új Velo kompakt tartó tervezésénél ezt vették alapul és jó skandináv szokás szerint magasan veszik az akadályt!
A kerékpártartó kiegészítőként egy újabb, különálló sínt kapott, amin- ha a tartóhoz rögzítjük- egyszerűen fel tudjuk tolni a bringát a helyére. Az extra sín használaton kívül, rögzített helyen, elöl pihen.
A másik megoldandó probléma magának a tartónak a súlyával és felhelyezésével kapcsolatos. Egy ilyen tartó 18,5 Kg, amit megint csak nem könnyű emelgetni. Amíg ezt a problémát más gyártók elektromos lifttel oldják meg (és számomra meglepően díjat is kapnak érte), a Thule egyszerűen átvágta a gordiuszi csomót.
A megoldás neve: kerék.
Egy lábbal is könnyen kihajtható oldalsó kereket helyeztek el a tartóra aminek segítségével egyszerűen kitolhatom a tartót a garázsból, és kicsit megdöntve ráhelyezem a vonóhorogra. Mivel bilincs a tavaly bemutatott zseniális Hercules technológiával készül (kioldott állapotban sem esik le a tartó a horogról- kis videó a tavalyi cikkünben) így minimális erőfeszítéssel felszerelhetem az egészet. Még a nagymamám is simám abszolválná a feladatot.
Keréklefogó hevedere eleve hosszabb, a kerékvályúk eleve szélesebbek sőt egy kiegészítővel együtt akár 5 colos kerekek befogadására is alkalmas.
Bringatartó, csomagtartóvá alakítható doboz. A Velospacehez külön fedett, zárható dobozt is kínál a svéd cég. Ötletes megoldás, ha éppen nem az eredeti céljára használjuk a kerékpártartót. A doboz 300 literes, -ami a legkisebb tetődoboz méretével egyezik meg- zárható, könnyen mosható és tárolás céljára összehajtható. Ötletes és innovatív megoldás, hiszen a tetődoboznál sokkal könnyebben elérhető, légellenállása is jobb. Egy kicsi gond van csak vele. Egyelőre kizárólag a Velospacehez kapható, ami úgy megint csak új termék. Szóval, ha ez is tetszik akkor előbb új bringatartót kell venni.
A Thule kerékpáros utánfutója ráncfelvarrást kapott. A váz oldalt ívesebb lett melynek nem csak szépségben mutatkozik meg az előnye, hanem ezáltal nagyobb hely jut belül a tökmagoknak (akarom mindani gyerekeknek) A szülők is kiélvezhetik a módosított váz adta helyelőnyöket, hiszen a csomagtartó rész is megnőtt, ami így már 2 db 20 literes hátizsákot is kémyelmesen elnyel.
Ha tetszenek a termékek nézz szét a Thule magyarországi forgalmazójánál.