Mitas Ocelot teszt Hír

Nagy Zsolt
Nagy Zsolt
2017/06/15
Jolly Joker montigumi a hazai terepviszonyokra.
Hirdetés

A Mitas eredetileg Rubena néven futott, majd szűk két éve átnevezték a mostani márka névre, azóta pedig sokat tettek, hogy a Mitas mint márka név megmaradjon: többek között a Cape Epic, híres Dél-Afrikai többnapos maraton hivatalos gumi beszállítója lett. Egy kis érdekesség, hogy a nyolc nap versenyzés után, a 40 versenyző egyike sem kapott defektet a cég gumijaival. Ha ezt felszorozzuk, 320 napnyi defektmentes versenyzést jelent.

Érdekesség még, hogy mivel cseh gyökerekkel rendelkezik a márka, a Nove Mestoban megrendezett XCO világ-kupa futamokat is ők szponzorálják. Na de nézzük csak, mit jelent, ha egy nagy gumi márka a cseh piacról indul hódító útjára?

  

Mitas Ocelot Forrás: Kimura - Mozgásvilág.hu
Mitas Ocelot
Kép forrása: Kimura - Mozgásvilág.hu

 

Az első és legfontosabb, amit megemlítenék, az ár/érték arány.

A két tesztelésre kapott gumi - bár típusban ugyanaz - kivitelben különbözik. A drágább Challenge Aramid peremes, összehajtogatható, míg a Dynamic verzió acél peremes, így nem lehet összehajtani. Súlyban nincs igazán nagy különbség a két verzió között, mindössze hatvan gramm. Ezt, ha felszorzom a két kerékre 120 gramm, nem a világ vége. Az olcsóbb verzió 4490 Ft a drágábbik 6490 Ft. Kb. 20-25 százalékkal olcsóbbak, mint a hasonló minőségű, de "nevesebb" gyártók gumijai. A két verzió között felszerelve érzésre nekem semmi különbség nem volt, a minimális súly különbséget személy szerint nem éreztem meg.

Mintázata nagyon hasonlít az utóbbi időben általam használt Schwalbe Racing Ralphéhoz, nem is okozott csalódást. A gumi kicsit kisebb mint az általam használt 2,25-ösök, de nem estem pánikba, kb. 10 évig mentem 2,1-es gumikkal. A ballonosabbakra amúgy is csak a plusz kényelem miatt szoktam rá.

 

Mitas Ocelot VS Schwalbe Racing Ralph Forrás: Kimura - Mozgásvilág.hu
Mitas Ocelot VS Schwalbe Racing Ralph
Kép forrása: Kimura - Mozgásvilág.hu

 

Az igazi főpróba a Szilvásvárad maraton, és az azt megelőző edzések voltak

Teljesen Murphy, hogy pár napja vettem észre, hogy a kézi pumpám cső része eltűnt, szóval egy ideje minden edzést, és Szilvást is úgy teljesítettem, hogy defekt esetén esélyem se lett volna szerelni. A név kötelez, és nem csak a Cape Epicet élték túl a Mitas gumik, de a Kamaraerdő meghatározhatatlan számú körét is.

Szilváson aztán volt mindenféle terep, a sárt kivéve. Tökéletesebb választásom nem is lehetett volna a pályára. Az élén elhelyezkedő sok minta miatt nincs nagy ellenállása betonon sem, döngölt erdei utakon meg aztán csak úgy suhan a gumi. Habár az ajánlás 2,3 bártól van a gumin, két báron, és 83 kilóval mindenféle probléma nélkül tudtam használni, és nem féltem fék nélkül engedni az utolsó köves lefelén sem. Kiválóan fékezhető volt, az erdei, leveles lefeléken, és a sodrósabb, apró zúzalék-köves lejtőkön is.

Van-e valami hátránya a guminak?

Egyelőre nem találtam, bár így nyár elején viszonylag kevés helyen van hatalmas sár, szóval az a próba még kimaradt.

 

Mitas Ocelot Forrás: Kimura - Mozgásvilág.hu
Mitas Ocelot
Kép forrása: Kimura - Mozgásvilág.hu

 

Kinek ajánlanám ezt a gumit?

Mindenkinek, aki száraz terepen szeretne közlekedni, itthoni körülmények között egy igazán univerzális Jolly Joker, ráadásul ár/érték arányban igencsak kiemelkedő.

További információ: www.mitas.co.hu vagy facebook.com/MitasHungary/

 

A MITAS, mint a Trelleborg Csoport tagja, egyike Európa vezető gumiipari termék gyártóinak mezőgazdasági- és építőipari gépekhez, motorkerékpárokhoz, kerékpárokhoz és további speciális felhasználási módokhoz. Ezen belül a Mitas rendkívül széles körben kínál külső- és belsőgumikat MTB, Downhill, Enduro és Freeride kerékpárokhoz, csakúgy, mint Cross, Bmx, városi és treking-, valamint országúti, E-Bike és gyermek-kerékpárokhoz. A Mitas gyártóüzemekkel rendelkezik Csehországban, Szerbiában, Szlovéniában és az Egyesült Államokban, továbbá világméretű értékesítési hálózatot üzemeltet. www.mitas-tyres.com

Hirdetés