Határon átnyúló kerékpárutak Hír

Határon átnyúló kerékpárutak Hír

Támogatott tartalom
2021/05/03
Járd be az egykori Palócföld, határokat nem ismerő kerékpáros útvonalait!
Határon átnyúló kerékpárutak-1
Határon átnyúló kerékpárutak-1
Palócföldön járunk, azaz a mai Heves és Nógrád megyékben, illetve az egykori Hont vármegye - ma Szlovákiához tartozó - területein. Terény, Mátrafüred és Hrusov (Szlovákia) településeket most már kerékpáros infrastruktúra és a köré épült szolgáltatások széles köre köti össze.

A projekt három település egy-egy vállalkozójának és a Palóc Út Egyesület összefogásának köszönhetően valósulhatott meg, illetve az Interreg Szlovákia – Magyarország Partnerséget Építünk program is támogatta azt. Az újonnan létrejött hálózat és a hozzá tartozó háttérszolgáltatások hivatalos átadása 2021. május 15-én, Balassagyarmaton lesz, a Közlekedési Kultúra Napja eseménysorozaton. Ez éppen egybeesik a Tour de Hongrie 4. szakaszának rajtjával és Magyarország első kerékpáros múzeumának megnyitójával is.

Határon átnyúló kerékpárutak-7
Szilváskő
Határon átnyúló kerékpárutak-7

Határon átnyúló kerékpárutak

A három település között bővült a főleg kerékpárosoknak szóló, a helyi hagyományokra alapozó öko- és gasztronómiai turisztikai kínálat, a térség bejárhatóságát javító fejlesztések valósultak meg és kerékpáros túrák, túrautak jöttek létre.

Mindhárom településen bérelhető túrakerékpárok és elektromos kerékpárok állnak rendelkezésre az izgalmas és látnivalókban gazdag útvonalak bejárásához, illetve szerzviközpont is létesült. A kerékpárok bérlését, a szolgáltatások és túraajánlatok megismerését a teszi lehetővé.

Határon átnyúló kerékpárutak-5
Napkelte Szilváskőről
Határon átnyúló kerékpárutak-5

Ezen a weboldalon olyan kerékpáros útvonalajánlókat találunk, mint a Palotási tó, vagy a Sasbérci kör, a Vadregényes Balassagyarmat és Szandavári terep, vagy a Bringatúrák az Ipolynál. Az útvonalak a változatos távokban és nehézségi fokozattal választhatók, a 26 kilométerestől a közel 80 kilométeres nagyobb túrákig. Ha mindez nem volna elég bőséges választék, a Palócút.hu oldalon további ajánlók találhatók az útvonalak menüpontban.

Határon átnyúló kerékpárutak-6
Somoskő és Salgó
Határon átnyúló kerékpárutak-6

Terény

A számtalan szokatlan élményt kínáló nógrádi szlovák-magyar faluban, a Fay-Inn vállalkozás üzemeltet jónéhány szolgáltatás, mindezt családi összefogással. Hozzájuk kötődik az Árdai Vendégház, a Hunnia Csipkemúzeum és kávéház, valamint most turistapihenőt és népi életmód udvart alakított ki, bemutató gyógynövénykerttel, vizes élőhellyel és mezítlábas ösvénnyel. A fenntarthatóságot napelemek, hőszivattyú és házi szennyvíztisztító rendszer segíti. A helyi gasztronómia bemutatásához fedett kemence-sparhelt-üstház épült.

Határon átnyúló kerékpárutak-3
Boszorkánykő
Határon átnyúló kerékpárutak-3

Hrusov (Szlovákia)

A szlovákiai Hrusovban - ami a Honti Parádé nevű, legnagyobb szlovákiai hagyományőrző rendezvények helyszíne - az  (a gyógynövényeshez címzett), gyönyörű fekvésű vendégházhoz épült egy új tanösvény (3 hektáron 26 elem és látnivaló: óriásszék, kneip-ösvény, kötélpálya, hintapálya, sziklakert, gyógynövény fal, interaktív gyógynövény felismerő játék, kőállatok, gyermek és felnőtt játékok), kerékpárkölcsönző- fogadó épület és négy turista pihenő kunyhó (gyógynövényes pihenőházak, széna- és méhkaptár ház).

Határon átnyúló kerékpárutak-4
Hrusov
Határon átnyúló kerékpárutak-4

Mátrafüred

Mátrafüreden a Cicáskacus Vendégház kisbusszal, elektromos túra- és hegyi kerékpárokkal bővítette szolgáltatásait, a desztinációban tehető kirándulások, kerékpártúrák szervezéséhez. A cicáskacus egyébként egy gazdagon hímzett és díszített, palóc női kabát-féle elnevezése. 

Határon átnyúló kerékpárutak-2
Bérelhető kerékpárok és kerékpáros szállások
Határon átnyúló kerékpárutak-2

Nevezd el te!

A menedzsment és kommunikációs feladatokat ellátó PALÓC ÚT Egyesület legfontosabb feladata a létrejött fejlesztések értékesítési és marketing támogatása. Ennek részeként keresik a kerékpárbérlési rendszer találó elnevezését egy .

Határon átnyúló kerékpárutak-1