Gran Canaria edzőtábor - 1.rész Hír

(x) - Támogatott tartalom
2012/03/07
A szobánk ablakából aggódva figyeltem a nagyon erősen dülöngélő pálmafákat. Szabi szerint a szél csak éjszaka fúj. Hát nem.

 

Az Endura Racing Team két versenyzője és Gászner Róbert a Kanári-szigetcsoport névadó szigetén, Gran Canaria -n tölti szezon előtti edzőtáborát március 2-11 között.

Robi a helyszínről tudósít élményeikről, a oldalon pedig online követhetitek a versenyzők napi edzőköreit, részletes adatokat találtok a megtett kilométerekről, szintekről, pulzusukról, sőt az elégett kalóriákról is.

 



 

1. rész - Az első három nap

Az idén Gran Canari-ra mentem edzőtáborozni Bándli Szabival. Vagyis Szabi intézte az egészet, én meg csatlakoztam hozzá. Egyrészt mind a kettőnkkel Szöllőssy Istvánnal foglalkozik, másrészt megtiszteltetés, hogy Szabival, a táplálkozás tudományok ismerőjével edzhetek együtt. Március 2-án, pénteken repültünk oda, ő Londonból, én Pozsonyból. Edzőnk mindkettőnknek ugyanazt az edzéstervet küldte. Szabi az István által előírtakat kicsit másképp értelmezi, de erről majd később.

 



 

Szombat reggel gyorsan összeszereljük a bringákat. Lámpalázamban, hogy egy igazi bringaszervízessel lakom egy szobában, mindjárt a balos pedált szerettem volna rárakni a jobb oldali hajtókarra. Szabi síkítva kért, hogy dobjak el minden imbuszkulcsot a kezemből, és majd ő megcsinálja. A szobánk ablakából aggódva figyeltem a nagyon erősen dülöngélő pálmafákat. Szabi szerint a szél csak éjszaka fúj. Hát nem.

 



 

El is indultunk közösen a kb 40-50km/órás szembe szélben. Egymást váltogattuk. Mikor én voltam Szabi mögött, arra gondoltam, miért nem eszik ez a gyerek többet. Talán könnyebb lenne a dolgom. Egy óra után mind a ketten a Garmin-unkat nézzük, és arra gondolunk, hogy István biztos azt hiszi mindjárt ez első órában elkezdődött a rivalzálás. Mind a ketten az FTP küszöböt súroltuk az egy óra után. Innen aztán fel a hegyekbe. Ez már némi hátszélben. Aztán itt KOM (King of the Mountain :) Szabi le is lépett, és mind a ketten mentünk a saját tempónkban. Fent érdekes módon nem fújt a szél. Tehát meg is van a megoldás, csak fel kell menni, és minden rendben lesz. Gyönyörű helyeken mentünk, és a végén amit reggel szembe szélben tekertünk, azt most teljesen hátszélben 50-60-al síkon.

 



 

Vasárnap már okosabban indultunk el. Hátszélben le délre, és ott valahol fel a hegyekbe, és fent a szélcsendben visszanavigáltuk magunkat a szállásunktól északra, hogy hátszélbe tekerhessünk haza. Azt hiszem Szabi az edző bácsi idegesítését tűzte ki célul. A 120 km helyett ment 170 km-et, és 4000 méter szintet.

 

Hétfőn nekem 140 km sík volt a penzum. A 10%-nál kisebb emelkedőket én síknak veszem. Mást nem is tudok csinálni. Így is sikerült 2400 szintet összeszednem. Szabinak ez a nap ismét 4000 méter lett.

 



 

Ma pihenőnap, végre sikerült mindent felraknunk a strava-ra, és nézhetjük, hogy ki hol tart. :) Szabi lassan 11.000 méter szintet abszolvált. A célja 40.000 méter a második hét végére. Aki olvassa ezt a cikket, kérem, hogy nem mondja el Szöllőssy Istvánnak :)

Folytatjuk…



Kövesd Szabi és Robi edzését a Strava.com-on. A követéshez regisztrálnod kell az oldalon: klikk



Gászner Robi profilja a Strava.com-on   ►