Menü

2018.09.05.     Hozzászólás 0

Egy cég, ahol mindenkinek ki van a négy kereke

Hallottál már az Úttárs mozgalomról?


Mi kerékpárosok, akik vagy egyáltalán semmilyen, vagy csak maximum 4 kerékkel rendelkező járműbe ülünk, úgy gondolunk az utak legnagyobb járműveinek vezetőire, a kamionosokra, mint akik szinte egész nap a fülkében vagy forró parkolókban a kamionjuk mellett ülnek (várva a szabályzásban meghatározott pihenőidő végét, hogy aztán újra a volán mögé üljenek). A valóság nincs is ettől nagyon messze, épp ezért indult el egy rendkívüli kezdeményezés az egyik magyar fuvarozó cégnél, ahol a céges filozófia soraiba begyűrűzött a kerékpár.

Az Úttárs mozgalomról kérdeztük Szabó Györgyöt, a Prévost Hungária nemzetközi fuvarozással foglalkozó vállalkozás ügyvezető igazgatóját/tulajdonosát, és a mozgalom elindítóját.

 

Célban Forrás: Prévost Hungária

 

A Prévost Hungária cégnél az egy főre jutó kerekek száma átlagban 18 felett van... Mégis honnan jött az ötlet, hogy az alkalmazottakat / kollégákat a kétkerekezésre, kerékpározásra inspirálja?

A fuvarszakma egyik rákfenéje, hogy a kamionozás, mint olyan: elveszítette a varázsát. Régebben még volt egy szabadság-illúzió, azt lehetett hinni, hogy „nincs a főnök a hátam mögött”, a sofőr maga osztotta be az idejét, sok minden belefért…

Mára a kamionok részben önvezetők, a vezetés maga nem olyan élvezetes, mint volt valamikor. Nincs nagy gázfröccs, kettő vissza, padlógáz, előzés, légkürt. Az üzemanyag fogyasztás csökkentése elsődleges. Izgalmas és sportos veretés helyett a kamionvezetés nappal inkább csak dugóban araszolgatás, követési távolságtartó vonatozás 90 km/h-val, éjszaka adott esetben 60 km/h-val, az elalvás ellen küzdve. A táj még itt-ott látható a zajvédő falaktól, de turisztikai látványosságokat meg sem igen lehet közelíteni. Az autópálya fogságában dolgoznak a sofőrök, kamionparkolók, ipari zónákban található fel-lerakóhelyek az életterük. A szigorú korlátozás miatt a nap 24 órájából max 10-et vezethetnek, azt is csak hetente 2 alkalommal, egyébként meg 4,5 óra vezetés, 45 perc pihenő majd megint 4,5 óra vezetés, ennyi fér be egy munkanapba a fel-lerakásokat leszámítva. A nap többi óráját a kamionhoz láncolva tölteni, az sem éppen méznyalás. Ebbe a munkába kell egy kis élvezetforrás.

Egy kis adrenalin, dopamin, öröm-hormon. Hogy ne csak és kizárólag a viszonylag magas fizetés kedvéért válasszák a fiatalok a szakmát.

Meg hogy a magamfajta középkorúak is kapjanak egy esélyt az egészség, az életkedv megőrzéséhez. Meg annak a lehetősége, hogy az autópályák, indusztria-zónák gettójából ki lehessen törni.

 

Miért pont a kerékpározás?

Ezzel is úgy vagyok, hogy amiben hiszek, azt szívből és hitelesen tudom ajánlani, megosztani, és a bringázás nekem nagyon bejött. Tény, a "lemez B oldalán" vagyok már, jobb lett volna az első ötven alatt is tekerni, de akkor még más prioritásaim voltak. Ma már teljesen függő vagyok, hetente öt napon edzek, nyáron úgy 10 -12 mountain bike maraton középtáv, télen a CX (cyclocross) sorozat a mérlegem, 6-7 ezer km évente, csak terepen. Az idén fogtam egy 6. helyet a Salzkammergut Marathon D távján és bízom benne, hogy a Topmaraton összesítettben az idén is meglesz a dobogó valamelyik foka. Soha nem voltam ilyen fitt és derűs, mint amióta rendszeresen tekerek.

Így hitelesen tudom ajánlani a bringás életformát a kollégáimnak és most már nem csak a Prévost Hungaria szintjén, hanem az egész magyar fuvarozó társadalomnak, mint az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnöke.

 

Milyen visszajelzések voltak az alkalmazottaktól / kollégáktól, amikor először felvezette az ötletét?

Eleinte persze volt fintorgás, az első csapattársak strébernek és „smúznak” (besúgónak) bélyegzése az örök elégedetlenkedők oldaláról. Aztán szép csendesen bebizonyosodott, hogy ez tényleg csak a sportról és a fenntartható életmódról szól, így aztán a kezdeti fenntartások átváltottak bizalomba. Ma már több mint 30 aktív tagja van a csapatnak, ami a sofőrállomány 10%-át jelenti!

Ők a felszerelést magukkal viszik a kamionban (a kerekeket kivéve hordtáskában jól elfér a felső ágyon vagy az anyósülésen).

Ezen kollégák a napi vagy heti pihenőidők alatt egyre lelkesebben tekernek olyan tájakon, ahova más fizet, hogy eljuthasson.

Tevékenységüket meg is osztják a Strava-n és a Facebook.com/UttarsMTBTeam oldalon, hogy más kollégák és hasonló munkakörben dolgozók is láthassák, és esetleg kedvet kapjanak a bringázáshoz.

 

37924837_232523307393789_4516090951340392448_n.jpg Forrás: Prévost Hungária

A Zánkai 24 órás versenyen

 

De nem csak egyénileg tekernek a kollégák, hiszen az év nagy eseménye volt számunkra, hogy egyrészt a Zánkai 24 órás versenyen 10 fős csapattal részt vettünk – mi több a céges kategóriában második helyet szereztünk, valamint a kassai Skoda MTB Maratonon is több kategóriában képviseltük csapatunkat. Mindkettő nagyon jó buli volt (még úgy is, hogy utóbbi rendezvényen egyik csapattársunk kezét törte), összetartásból, bajtársiasságból is levizsgáztunk - sok hasonlót szeretnénk még megélni.

 

Hazánkban a legtöbben nem tudják elképzelni, hogy egy kerékpárért 60-70 ezer forintnál többet kiadjanak. Ön ennek ellenére a minőségi, ezen lélektani határnak sokszorosáért vásárolt kerékpárokat. Tudatos volt, saját tapasztalat alapján választott, vagy szakember inspirálta ezen döntésében?

Ez az egész Úttárs mozgalom alapvetően nem a sporteszközről szól. Nem a tárgyakon, a felszerelésen van a hangsúly. Ugyanakkor, ebben is, mint még sok egyéb szabadidős tevékenységben, van egy szint, ami alatt már a használati érték nem kielégítő. Repülős terminológiával: el kell érni és meg kell haladni azt a bizonyos „átesési sebességet”, ha fel akarunk szállni. Nos, az olcsó és gagyi felszerelés nem érte volna el a kollégák ingerküszöbét.

 

Miért pont a Specialized márka?

Én magam is azzal versenyzek. Drága, de a legjobb. Kipróbáltam persze mást is, tudom, hogy mit mondok. Mindazonáltal, használunk Superior bringákat is, a versenykategória alsó határán. Ez nem is annyira a márka, hanem a Superior MTB Team-hez tartozás miatt az Úttárs csapatot ugyanis Sós Sanyáékhoz „drótoztam” be.

 

Az alkalmazottak/kollégák mennyit kerékpároznak amióta elindult ez a program? Nincs kényszerérzete senkinek?

Ez változó. Alkat és munka függvényében 50-200 km között mozog ez a szám hetente… Kényszerérzet? A csapathoz mindenki önszántából csatlakozott, és a nyeregbe saját kedvtelésből és élvezetből pattan mindenki!

 

Salzkammergut Trophy Forrás: Prévost Hungária

 

Van valamilyen kötelezettségük, hogy bemutassák a kerékpárokat időközönként, vagy megbízik mindenkiben, hogy nem kerül a kerékpár a piacra?

A felszerelést (és itt szándékosan nem „csak” bringát mondok, mert sisakon, SPD-s cipőn, kesztyűn és szemüvegen keresztül a karbantartásig minden benne van a csomagban) addig tarthatják meg a kollégák, amíg a vállalt módon használják. Az is fontos, hogy lehetőleg együtt, közösen. Volt egy srác, aki azt hitte, hogy ingyen cuccot kap, amivel aztán az otthoni garázst díszíti... vissza is adta.

 

Tervezi, hogy a Prévost Hungária cégnél bevezetett ezen kerékpáros programot átvezesse más cégekhez is. Van olyan cég, aki már átvette, vagy fontolóra vette ezt? Milyen visszhangja van?

Abszolút. Ez a folyamat el is indult. Mint említettem, az MKFE elnökeként az a célom, hogy ennek a „halmozottan hátrányos helyzetű” szakmának új varázst, értelmet, fenntartható életformát teremtsek. Ez a szakma jelenleg a magyar GDP 6 %-át hozza, ráadásul legnagyobbrészt külföldön, a nyugat-európai piacon. Magyarország geopolitikai elhelyezkedése, a Kínából célvonatokon egyre nagyobb volumenekben érkező import áru és az autóipari jelenlét bővülése a 10%-ot sem zárja ki. A szűk keresztmetszet a munkaerőhiány. A megoldás a „szimpi” , élvezhető, fenntartható munkafeltételek, a gondoskodás. Ezt kell megvalósítani ahhoz, hogy ne szalasszuk el a lehetőséget. Úgy érzem, hogy ez az én küldetésem.

 

Olvass többet a témáról: interjú, Szabó György

Ajánló