Magyar síbaleset a Venedigeren - Hogy is történt? Hír

Van szerencsém ismerni a szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett kis csapat egyik tagját, aki tapasztalt síző és túrázó, csakúgy, mint a balesetet szenvedett társa. Nem szerette volna teljes nyilvánosságra hozni kilétét, így maradunk a rejtélyes KM-nél.

Sítúra a Venedigeren

Hányan vettetek részt a túrán?

Csak ketten. Eredetileg 3-an lettünk volna, de a 3. társunk sérülés miatt visszamondta az utat.

Mi volt a tervetek?

Egy 4 napos sítúrára mentünk, több hegycsúcs érintésével. Menedékházakban (hüttékben) aludtunk volna. A társam le is foglalta a helyeket, meg volt az itiner. Az első helyen leadtuk az útvonalunkat , ahogyan szokás.

Ismertétek a terepet?

Igen. Jómagam egyszer, társam 4x, 5x járt már itt.

Hogy történt a baleset?

Sok tényező játszott össze. Először is elromlott az idő. Egy ideig olyan meleg volt, hogy le kellett cserélnem a fekete aláöltözőmet fehérre. Majd lehűlt a levegő és feltámadt a szél, legalább 70 km/órásra. A látási viszonyok sem voltak túl jók. Meg is álltunk átgondolni a dolgokat, főleg, hogy több gleccser hasadékot is észrevettünk. Tanakodtunk, hogy összekössük-e magunkat . Ezt elvetettük és ezek után a sziklafal tövében folytattuk az utat. Ha csak ketten vagyunk összekötve, egy esés esetén, az egyik fél akár magával is ránthatja a társát. Ha sikerül is megállítanod az esést, ott fekszel, tartod a társad… egyedül a mentés sokkal nehezebb. 3200m felett emlékeink szerint nem voltak gleccserhasadékok a letöltött track közelében.

Most mégis voltak…

Igen. Nagyon sok hó esett, ami betemette a hasadékokat, és mint mondtam a látási viszonyok sem voltak túl jók. Először alattam szakadt be a hó, de oldalra tudtam magam dobni valahogy, és fennakadtam a peremen. Mire rákiabáltam az előttem haladó társamra, hogy vigyázzon, megnyílt alatta a föld. A kötél is nála volt…

25 métert esett, mégsem lett komoly baja. 25 métert úgy, mintha ugrott volna, nem a falakon pattogva… A szerencséje az volt, hogy ráesett egy hóhídra, amit áttörve lelassította az esését, a hasadék alján pedig 25 cm friss hó várta. Ezen felül a hátára, a hátizsákjára érkezett, ami tompította az ütést. Nagyon szerencsés volt, ha így nézzük.

Egy üreg alján találta magát?

Ahogy nekem mesélte, nem. Valószínűleg egy nagyobb hóhídon lehetett, mert ahogy nézelődött további hasadékokat fedezett fel, amik ki tudja hova vezettek. Nem is nagyon ugrált ezek után.

Mennyi ideig volt is lenn?

14 órán át.

Mit kell tenni ilyen helyzetben?

Fontos, hogy ne essünk pánikba. Feladatokat kell találni, ami leköti a figyelmet, és távol tartja a kétségeket. Mivel a szél pont hozzá fújta a hasadék pereméről a havat, ezért ásott magának egy hóbarlangot, felderítette a terepet, havat olvasztott és belőle teát főzött, stb. Szerencsére rendesen, rétegesen fel volt öltözve, és - amennyire lehetett - mozgott.

Inni, enni tudott?

Igen. Erre nagyon fontos odafigyelni, mert a fáradtság, a magasság, és a stressz miatt sokkal kevésbé érzi az ember az éhséget, és a szomjúságot.

Te ezalatt mit csináltál?

Valahogy kiabálással lekommunikáltuk, hogy jól van. Nehéz volt, mert nagyon fújt a szél, én alig hallottam valamit. Ő tisztán hallott engem. Fél óra alatt beszéltünk kb. 5 mondatot, és közben kiderült, hogy nincs térerő a segítséghíváshoz, így le kellett jutnom az első hüttéig, ahonnan segítséget tudtam kérni. Az idő még mindig nagyon rossz volt, a látótávolság 1-2m lehetett. Elindultam a GPS segítségével, ami az egyedüli támpont volt a rossz körülmények miatt. Nem elég, hogy semmit sem láttam, de a további hasadékokra is figyelnem kellett. Mondanom sem kell, ha én is beleesek egybe…

Persze az első hütte amit elértem, a 2960 méteren lévő Defregger Haus, zárva volt. Innen hála Istennek már jól lehetett látni, és lefelé már csúszni, síelni tudtam. Így fél órára rá leértem a Johannis Hüttéig ahol tudtam segítséget kérni.

Meddig tartott az egész?

A baleset du. negyed 3 körül történt, én este fél 8-ra értem a házhoz. A mentőcsapatok fél 10-re értek hozzám és éjjel negyed 4-re már a társamnál voltak a nyeregben 3420 méter magasan. Összesen 14 órát volt lenn a hasadékban a társam.

Hogyan képzeljünk el egy mentést?

A helyi erők elég profik, ezért a mentés elindulása után teljesen nyugodt voltam. A mentő csapatok kiindulási pontokként használják a télen is nyitva lévő hüttéket. Itt is volt mindenféle felszerelés. A hüttés riasztotta a mentésvezetőt, aki rendőrségi állományban van, ő pedig az összes mentőegységet. Több csapat indult útnak. A leggyorsabbak, legösszeszokottabbak először.

Mivel a GPS koordinátákat megkapták tőlem, gyorsan megtalálták a helyszínt. Mondjuk aztán megkérdezték, miért nem jelöltem meg a helyet valamivel.

Amint megtalálták, leereszkedett az egyikük, és ahogy leért, már húzták is fel a pórul jártat. Még a cuccait sem szedhette össze, azt is ők intézték. Minél előbb biztonságban akarták tudni.

Utólag, mit csinálnál másképp?

A hegyi mentők visszajelzései alapján 2 dolgon gondolkodtunk el: az egyik a hasadék megjelölése. Nem könnyű dolog hófúvásban, viharos szélben bármilyen jól látható jelzést hátrahagyni. Lehet egy „hóembert” kellett volna összelapátolni vagy a Piepsem otthagyni, vagy a lavinaszondát vagy a hólapát nyelét leszúrni a hóba, de ezek nem jutottak eszembe. A másik a kötéllel való összekötés. Mostantól sokkal alacsonyabb kockázatnál is összekötjük magunkat. Bár ez, ebben a speciális esetben, csak rontott volna a helyzeten, mivel mi szinte párhuzamosan mentünk a gleccser hasadékkal, de ilyen nagyon ritkán történik.

Tanulság? Mit ajánlasz másoknak?

Mindenképpen alapvető a megfelelő felszerelés, rendes pszichés és fizikai felkészültség a túrára, a lehetséges kockázatokat is figyelembe véve. Társamnak volt hálózsákja, volt vele gázfőző és izofólia, ami sokat segített a melegen tartásában. Fontos a fokozatosság és fontos a hegy tisztelete. Mi most kissé lebecsültük a kockázatokat, de szerencsére a hegy elengedett minket. Lehetett volna másképp is.

Ennél sikeresebb túrákat kívánunk nektek, és vigyázzatok magatokra!