Új akadályverseny sorozat 2015-ben

Új akadályverseny sorozat 2015-ben

Kakuk András
Kakuk András
2014/12/10
Mentsd a naptáradba: február 28 
Hirdetés

Az új versenysorozat az új akadályfutó trendet lovagolja meg egy csavarral. A versenysorozat nem csak futásból hanem crossfit jellegű fitness challenge-ből és teljesítménytúrából is áll.

A minőségi szervezésre a garancia a szervező maga. Fábián Miklós idén a Spartan Race eseményeit egyengette verseny igazgatóként, de 2015-ben saját sorozatot indít.
A Hunfoglalás egyik meghatározó fogalma a CSAPAT :

A tervezett versenyek legtöbbjén csapatban tudunk indulni és a szó szoros értelmében a feladatokat csakis úgy tudjuk teljesíteni. Szükségünk van társunk fizikai és mentális segítségére is az akadályok legyőzésére. Egyértelműen a csapatmunkán lesz a hangsúly a feladatok teljesítésénél. Például biztosan lesz olyan gyakorlat, hogy valamilyen tereptárgyat pl. homokzsákokat kell bizonyos távolságba elvinni. Ezt megteheti a csapat együtt is, 4-an (csak 4 fős csapatok lehetségesek) közösen cipelve a terhet vagy úgy is, hogy a legerősebb egyedül vállalja a feladatot. A lényeg viszont, hogy a célba egyszerre kell beérni így a csapat erősen rá van késztetve a közös munkára.
meséli Miklós arra a kérdésre, hogy miben különbözik az új versenysorozat a többitől. Ezen felül mentális feladatok is lesznek melyeket teljesíteni kell, mint egy kvíz játék esetén.

 

Téli challenge Forrás: Hunfoglalás
Téli challenge
Kép forrása: Hunfoglalás

A hagyományos akadályokon felül számítani lehet gyűrűkre, íjászatra és láncokra is. Nem lesz ellenben megszokott dagonyázás, ami a februári időpontra tekintettel jó hír.
Az első ilyen verseny február 28.-án kerül megrendezésre és maga a terep kijelölésénél is egyértelműen különbözni próbáltak.

A Kiskovácsi- Dobogókő pálya 22 km és több, mint 1300 szint kb. 10-15 akadállyal.

Mindezt télen, várhatóan nehezített körülmények között ahol nem csak a nyers erő és fizikai felkészültségre kell odafigyelni hanem a fifikás kvízre is.

A sorozat másik lényeges eleme, hogy sprint távot nem terveznek a szervezők csak 10 km-nél hosszabbakat.

Túra is

A sorozatot felkarolta a Természetjárók Szövetsége is így a futások teljesítménytúrával egészülnek ki. A túrázóknak nem kell a fizikai akadályokat csak a mentális akadályokat abszolválni. Ez remek lehetőség arra, hogy a család együtt teljesítse a távot. A keményebbel futnak a kisebbek pedig választhatják a túrát, ami azért a 22 km-es távnak köszönhetően nem minősítenénk könnyűnek.


Gyúrás a strandon
A sorozat kiegészül fitness versenyekkel, amely leginkább a crossfit néven elhíresült fitness formára hasonlít. Saját súlyos gyakorlatok, négyütemű fekvő stb... mindezt látványosan frekventált környezetben, mint pl. egy Balaton-környéki nagy strand.

Hirdetés