- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Futás vagy alpinizmus? Skyrace címmel írt a feleségem egy cikket a Mozgásvilágra, melyben többek közt a Schlegeis 3000 skyrace-ről s volt pár szó. Mivel nagyon szeretem a kihívásokat, egyből megtetszett a verseny, amire aztán Kakuk Andrásnak (Mozgásvilág) köszönhetően kaptam is egy nevezést.
A Schlegeis 3000-ről azt érdemes tudni, hogy a hosszabbik, 33 kilométeres táv az osztrák Skyrunning sorozat része, és egyben ez a futam a nemzeti bajnokságuk is. A cél és a rajt helyszíne a Schlegeis tó partján lévő gáton került kialakításra, 1700 méter magasan - és ez a pálya legalacsonyabb pontja.
Érdekes érzés volt felautózni ide, hiszen az otthoni edzéseim közel kilencven százalékát a harmadekkora Mecseken végzem.
Miután célzott felkészülésre nem jutott idő, - tekintve, hogy a rajt előtt mindössze két héttel jött a nevezés ötlete -, így a korábban Skyrun versenyeken megszerzett tapasztalataimra próbáltam hagyatkozni.
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
Galériához klikk a képre!
Ránézve az időjárás-jelentő alkalmazásra, kicsit kedvemet szegte, hogy egész hétre esőt mutatott a telefon, de valahogy mégsem jött az izgulás, mivel nem ismerem a helyszínt, így nem tudtam mennyire befolyásolja a körülményeket a kiadós eső.
Csomagolás közben próbáltam összeállítani a legmegfelelőbb öltözéket, a kötelező felszerelést: hosszú nadrág, hólánc és szerencsére megérkezett az új S-LAB esőkabátom is. A becsült időhöz összeállítottam a szokásos Squeezy frissítésemet: zseléket, adagonként elcsomagolt izotóniás italt, és került még vegán amino, valamint sótabletta is a csomagba.
Cipőnél nem volt kérdés, hogy a Salomon S-LAB Ultrát teszem el, hiszen annak ellenére, hogy a verseny nem ultra táv, a sziklás talaj miatt fontosnak tartottam, hogy egy kellőképpen csillapított lábbeliben rajtoljak.
Még mindig nem, pedig 2500 méter fölé már hóesést jelez a telefon. Mi nem sietünk, a Ridehouse felé vesszük az irányt, ahol Zazáékkal kávézunk egy jót, majd késő délután megérkezünk, Mayrfohen településre, ahol a szállásunk volt. Innen átmentünk a rajtcsomagot felvenni Beával és Károllyal Ginzlingbe.
A művelődési házban kialakított versenyközpontban a kötelező felszerelés ellenőrzését követően megkaptam a rajtszámot, majd a technikai értekezlet előtt elmentünk megnézni a rajthelyszínt, ami a Schlegeis víztározó gátján volt. Olyannyira lenyűgözött a tó és a hegyek látványa, hogy az izgulásomnak esze ágában se volt megjelenni.
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
Galériához klikk a képre!
A kis kirándulást követően meghallgattuk a technikai értekezletet, ahol először németül bemutatták a pályát és a várható időjárást, majd angolul röviden összefoglalták, hogy reggel lesz végleges döntés a pálya hosszáról és a kötelező felszerelések változásáról. A meeting végén kaptuk meg a tésztapartira jogosító étel és italkupont, ami inkább egy svédasztalos vacsorára hasonlított. Vacsora után már a szállásra érve Bea megkérdezte, hogy izgulok-e már? Azt mondtam, hogy nem, de azért akkor már kezdtem. Közben pedig a kötelező felszerelést kiegészítettem hólánccal, hosszú nadrággal minden eshetőségre felkészülve.
Határozottan! A hegy nem látszik a felhőktől, egész éjszaka esett az eső. A gáthoz érve hósapkával fedett hegycsúcsok helyett hótakaró látszik. A hosszú nadrág kötelező felszerelés lett, így a zsákban cipelés helyett átköltözök. A pálya legmagasabb pontjain ekkor már -10 fokot mérnek. Szürreális érzés nyáron így a rajtban állni: hosszúnadrágban, kabátban, a zsákomban pedig kesztyű, esőkabát, egy vastag kabát-karszár lapul, de optimista lévén a napszemüveget is bepakoltam. Hátha?!
Elindul a mezőny, és másfél kilométerrel később rájövök, hogy igen izgultam, hiszen a rajtam lévő dzseki teljesen felesleges lett, így bekerült a másik kettő mellé a zsákomba. Az első öt kilométer túl könnyű volt, hogy igaz legyen. Még a cipőmet is óvtam a víztől, az élmezőny itt még látótávolságon belül volt. Az első frissítőpont után azonban megkezdődött az első igazi mászás. Minden veszélyes szakaszon hegyimentők biztosították a pályát, a jelölés remek volt. Innentől kezdődött az igazi kihívás. Az időjárás percenként változott, az egyik pillanatban eső esett, majd hol jégdara zuhogott, hol sütött a nap, vagy süvített a szél és kesztyűt kellett húzni...
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
Galériához klikk a képre!
Szikláról sziklára lépegettük, ahol tudtam belekocogtam, de a mozgásom inkább hasonlított a hegymászáshoz.
Aztán végleg tél lett. 5-10 centis csúszós szűz hó fedte a sziklákat és a tejködben semmit nem lehetett látni, azt sem tudtam, hová lépjek, a botot sem tudtam használni. Volt, hogy egy méter mélyen elsüllyedt a botom vége a sziklák közti mély hóban. Ekkor már közel kettőezer-hatszáz méter magasan jártunk, ahol már nemcsak friss, hanem közel fél méteres letaposott hó volt. Itt jöttem rá, hogy a három kabát helyett egy is elég lett volna, helyettük inkább a hóláncot kellett volna betennem. Volt, hogy másfél-két métert csúsztam ki az útról. A verseny ajánló videójában erről nem volt szó, ott rövidnadrágban verőfényes napsütésben futottak.
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
Galériához klikk a képre!
Csak a haladásra koncentráltam, az Garminon lévő útvonalat nem is néztem, mivel a pálya jelölése tökéletes volt.
Itt már azon izgultam, hogy ha eddig nem mentünk fel 2900-ra, akkor nagyon bízom benne, hogy a szervezők az alternatív útvonalra terelnek, hiszen addigra már bőven elég volt a látványból.
Aztán megérkeztem arra a frissítő pontra, ahol a rövidebb távval összeért a verseny, és elkezdtünk együtt ereszkedni és a hó is eltűnt. Itt is sziklás, de már futható volt a terep, mikor lenéztem az órámra megállapítottam, hogy már csak kettő kilométer van hátra, hiszen annyira koncentráltam, hogy azt sem tudtam, hány kilométert futottam eddig. De már nem is foglalkoztam vele, mivel pár perc futás múlva, meghallottam Károly (kutyám) ugatását. Így fülig érő szájjal futottam lefelé, mint aki most kezdte a versenyt. Azért lefelé még láttam egy futótársamat a pálya szélén fekve, izolációs fóliával betakarva, majd a következő kanyarban a hegyimentőket hordággyal a kezükben felfelé sietve.
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
Galériához klikk a képre!
Károly pedig egyre hangosabban ugatott én meg közeledtem, és kiértem az aszfaltra. Úgy futottam a célba, mint ha egy öt kilométeres aszfalt versenyen lennék.
Nem fizikálisan fáradtam ki, hanem a koncentráció miatt fejben.
A célban Bea és Károly várt, no meg thermo bögrés forró tea és egy a gyönyörű befutóérem. Fújtam egyet és Bea közölte, hogy én lettem az 5. nő (terepfutó férfiak között (is) szokás a női mezőnyhöz hasonlítani magukat - a Szerk.), amúgy az abszolút 48, korosztályomban pedig a 8. lettem.
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
Galériához klikk a képre!
Maximálisan érthető, hogy miért ezen a pályán rendezik az osztrák skyrunning bajnokságot, hiszen nehézségét az is bizonyítja, hogy hazafelé még három mentőautó jött szembe velünk. A célban már nagyon bántam, hogy a pályát 27 kilométerre rövidítették és nem mentünk fel a csúcsra, de legalább lesz miért visszajönni jövőre.
Igen, hogy jövőre ne ilyen idő legyen és feljuthassak azokra a csúcsokra.
Nézd meg ösvényfutás tevékenységemet a Garmin Connecten.
Kép forrása: Nedybali - Mozgásvilág
