A Mizuno fenntarthatósági törekvései

A Mizuno fenntarthatósági törekvései

Takács Viktor
Takács Viktor - Támogatott tartalom
2022/06/09
A Mizuno küzd a fenntartható jövőért

Ma már nem vitatott, hogy klímaváltozás egy jelenleg is zajló folyamat, melyhez nagyban hozzájárul az ember finoman szólva is környezetszennyező életmódja. Arról, hogy a részesedésünk milyen mértékű, továbbra is heves viták folynak, az azonban bizonyos, hogy tudunk tenni az ügy érdekében pozitív irányban is. Egyre több nagy vállalat ismeri fel azt, hogy ismertségük révén a fenntarthatóság kialakításában komoly szerepet kell vállalniuk.

A Mizuno a fenntarthatósági harc egyik éllovasa

A több, mint 100 éves múltra visszatekintő Mizuno az egyik legnagyobb sportszergyártó a távol keleten és élen jár fenntarthatósági törekvéseket illetően. Stratégiájukat már most 20 évre előre kialakították és követendő példa, hogy a problémát sokkal átfogóbban közelítik meg, mint azt több konkurensük is teszi. Nem elégszenek meg annyival, hogy a propagandákban jól mutató, köztudottan csökkentendő mutatókat próbálják meg abszolválni, fenntarthatósági programjuk ennél sokkal szerteágazóbb. A szenzációhajhász médiában nap, mint nap szembesülünk a jégcsapkák olvadásával, az óceánok pusztulásával és az extrémebbnél extrémebb időjárással. A Mizuno álláspontja szerint ezen képek mutogatása és a jelenlegi környezetvédelmi törekvések abszolút nem elegendőek, ugyanis csak a felszínt kapargatják. Természetesen ők is törekednek arra, hogy tevékenységük során csökkentsék a károsanyag kibocsájtást (2050-re teljes mértékben klímasemlegesek szeretnének lenni), illetve, hogy lehetőség szerint megújuló energiaforrásokat használjanak, azonban tisztában vannak azzal, hogy a globális problémát illetően ez nem elég. Ez csak egy eleme a szükséges változásnak. Belátták azt, hogy amennyiben nem találunk sürgősen megoldást, az a cég jövőjét is veszélyezteti, így nem lesz elég a kormányok által elvárt normákat teljesíteni.

“Ha nem védjük a környezetet, nincs társadalom és nincs gazdaság”  Carl Folke

A felismerésből adódóan jelenleg, akár az aktuális rövid távú érdekekkel szemben is inkább a hosszú távon működő megoldásokat preferálják. Előnyben részesítik a tudományon alapuló, természet ihlette innovációk bevonását, melyeket mind a termékek gyártásánál, mind pedig a vállalat üzemeltetésénél használnak. Na, de ennyit a „közhelyes” törekvésekről!

A Mizuno Crew 21 program

A Mizuno Crew 21 fantázianév alatt futó fenntarthatósági programjuk másik és sokkal érdekesebb eleme az, hogy nem csak a mérhető problémákra koncentrál.

A Mizuno fenntarthatósági törekvései-1
Crew 21
A Mizuno fenntarthatósági törekvései-1
Forrás: Mizuno

A hosszú távú megoldást és egyben a baj okát, a társadalmi különbségekben látják. Álláspontjuk szerint mindaddig, amíg a világ lakosságának nagy részének hátrányos helyzetéből adódóan nincs lehetősége felvenni a harcot a klímaváltozással, addig nem fogunk látványos eredményeket elérni. Csak egészséges és tanult emberek képesek érdemben foglalkozni egy ilyen mértékű problémával. Ennek okán fenntarthatósági programjuk egyik alappillére az oktatás és az egészégügy támogatása. A helyes gondolkodás alapjait már gyerekkorban le kell fektetni a jövő generációjában. Teszik ezt úgy, hogy nem csak a közvetlen környezetükben adományoznak iskoláknak és kórházaknak, hanem globálisan gondolkoznak és a támogatási összegeket abszolút véletlenszerűen „terítik el” a világon. Sportszergyártóként nem csoda, hogy tisztában vannak a sport egészségmegőrző szerepével mind fizikai, mind mentális téren, így az egészségügyi prevenció is fontos helyet foglal el a programjukban.

Az egyik fő eszköz maga a sport

Kiemelt pont a sporton alapuló közösségek létrehozása és üzemeltetése, amely hozzájárul az egészséges társadalom megteremtéséhez. Ha ennyi nem lenne elég, a vállalat jelenleg is együtt működik több olyan szervezettel, melyek fő tevékenysége a klímavédelem és továbbra is nyitottak egy harmadik féllel való együttműködésre a témát illetően.

Hirdetés