Szombaton délelőtt 11 órakor rajtol a 15 km, majd néhány órával később (16 órakor) már alkonyatba hajlóan a 6,1 km-es táv mezőnye. Vasárnap ugyancsak 11 órakor dördül el a rajtpisztoly a leghosszabb, a 21,1 km teljesítéséhez. A 15 és a 21,1 km két-két azonos hosszúságú körpályán került kialakításra, így a futók több alkalommal futnak kilométereken át közvetlenül a Balaton partján, illetve a késő ősszel is lenyűgöző látványt nyújtó aranyparti platánsoron.
A versenyközpont a siófoki Hotel Aranypartban található, amely a futók főhadiszállása is lesz egyben, mert ezen a hétvégén csak futók laknak majd a szállodában. Ráadásul minden táv rajtját és célját is közvetlenül a hotel bejárata előtt alakították ki a szervezők.
A pályán kívül is a futás lesz főszerepben. Szombat este a résztvevők kedvenc szenvedélyükről beszélgethetnek a Spartathlon magyar hőseivel.
Nevezni előzetesen és a verseny napján is lehet. A nevezési díjak november 18-ig: maraton egyéni: 6500 Ft, párban: 10 000 Ft, félmaraton egyéni: 4000 Ft, párban: 6000 Ft, minimaraton 1800 Ft. Minden induló egyedileg emblémázott pólót kap ajándékba.
A Balatonnak ezer arca van, ki tudja milyen idő lesz novemberben. Lehet kellemesen hűvös, száraz, verőfényes, de lehet széllel bélelt esős, hideg is. Futni mindegyikben lehet, főleg, ha a rajt és a cél néhány lépésre van egy kellemes siófoki szállodától, melyben mindeni szeret futni, mert ott és akkor csak futók laknak majd. Két nap alatt, három résztávban kell teljesíteni a maratoni távot. Lehet egyedül vagy párban is.
Távok és rajtok:
Szombat (november 19.): 15 km, 6,1 km
Vasárnap (november 20.): 21,1 km
maraton szombaton 11 óra: 15 km, szombaton 16 óra: 6,1 km vasárnap 11 óra: 21,1 km
maraton párban: a 6,1 km-t mindkét futó teljesíti (idejüket átlagoljuk), a másik két távot megosztva
félmaraton: vasárnap 11 óra: 21,1 km
félmaraton párban: vasárnap 11 óra:: 21,1 km megosztva
minimaraton: szombaton 16 óra: 6,1 km
Forrás: Fittseg.hu