A 21. defektnél abbahagytuk a számolást

Kimura - Mozgásvilág.hu
2012/09/17
Két defektre már nem voltam felkészülve, de így legalább volt időm nézelődni... talán még jobban is jártam így.
Hirdetés

Az országúti versenyzés örömeit idén kezdtem el megtapasztalni, és eddig nagyon tetszik. A sebesség, a taktikázás, egymás segítése, ezek mind-mind olyan momentumok, amikről aztán a kocsiban hazafelé végig lehet beszélgetni. Hosszú idő után végre abszolút kellemes szájízzel tértem haza egy versenyről, nem is tudnék egyetlen negatívumot sem felvetni, de tényleg.

 

  Tisza-tó Maraton 2012

 

Pénteken viszonylag rossz idő volt, így számítani lehetett a szombati esőre is. Hiába mondtak az előrejelzésekben jó időt, már rég letettünk arról, hogy higgyünk a bemondóknak. Félelmeink beigazolódni látszódtak, Poroszlóhoz közeledvén egyre jobban elkezdett szemerkélni az eső.

 

Tisza-tó Maraton 2012

 

Mentem a nevezéshez, ahol még dönthettem melyik távon szeretnék indulni. Mivel a többiek hosszúra neveztek, én is beneveztem a 135 kilométeres távra. A Balaton maratonon is javarészt esett az eső, mégsem izgatott, úgyhogy gondoltam, ez itt sem lesz másképpen. A terep is ismerős volt, mert már egyszer tavasszal versenyeztünk itt, nem is rossz eredménnyel.

A rajt után egy 9 kilométeres felvezetés kezdődött. A híd közepén sikerült telibe kapnom egy kátyút, hiába próbáltam meg átugrani, a hátsókerék hangos csattanással nyugtázta hogy nem sikerült. Körülöttem egyből hallottam, hogy ez biztos defekt, szerencsére nem, itt még megúsztam. Ahogy rákanyarodtunk a gátra, elengedtek minket. Az eleje gyorsan meglószolt, elkezdődött az őrült menet. Volt egy rész, amikor a kilométer órám 50-et mutatott. Ekkor majd 190-es pulzussal azt vettem észre, hogy én vagyok az utolsó a bolyban, és éppen szakadok lefelé. Most nem bírtam, és nem is akartam tartani ezt a tempót, így nem bírnám végig. Beálltam a második bolyba, és nem sokkal később pffffffff. Hátsó defekt. Félreállás, itt ment el mellettem a rendőrautó, amit egy nő vezetett, elég bénán, nem a boly mögött ment, hanem mellett. Driftelve a töltésoldalon, kilinccsel kifelé, ahogy mondani szokás. Nem értem miért csinálta, és pislogva néztem a mutatványát.

 

Tisza-tó Maraton 2012

 

Gyors szerelés, a legvégén voltam már, nagyjából mindenki elment. Utána eredek a brigádnak, saját tempóban ebből még bármi lehet alapon, egy kilométer és megint defekt . Erre nem voltam felkészülve, feladtam. Megfordultam, és mivel közelebb volt még hátrafelé, hazaindultam felnin. A neutrál autó egy bukásra hivatkozva nem vett fel, így 25 kilométert mentem lapos hátsóval, felni talán megmenekült, külső az kuka, nem tudtam mást csinálni.

Amikor visszaértem, 45km-t mutatott az óra, a többiek nagyjából akkor fejezték be az első kört. Nem sokkal később megérkezett Galajda úr is a Budai sziklákból, vele mentünk, első kör után befejezte, három defektet kapott. Thommey, egy motorról fotózott, ő 21 defektig számolta az embereket, valami nagyon szedte az áldozatokat. Na, ennyivel egyelőre tudjuk le a versenyzés részét, volt ennél sokkal izgalmasabb is, ami miatt örülök, hogy lementünk.

 

Tisza-tó Maraton 2012

 

Amíg tekertem vissza nagy komótosan, volt időm nézelődni. A táj magával ragadó, mindenhol fotótémák, madarak, csónakok. Megfogott a hely szelleme, máskor mindenképpen visszamegyünk majd túrázni egy nagyot, és nézelődni, mert erre versenyzés közben nincs idő. Burjánzó ártéri erdők, sárgán aranyló homokpadok , holtágak, szigetek, öbölzetek, madarak ezrei köröznek a levegőben és bújnak a nádasokban…körülöttük csend és harmónia. Ha valaki ennek hatására tényleg szívesen meglátogatná a tavat, érdemes novemberben menni, amikor a madarak délre vándorolnak, és figyelni a vonulást, amint több tízezren tovarepülnek.

Ha valaki erre jár, nézze meg az Öko-centrumot , megéri az árát, életre szóló élmény a javából. A Tisza-tavi élővilágról bővebben

Remélem ez a beharangozó már elég volt azoknak, akik fogékonyak a természetre és a szép helyekre.

 

Tisza-tó Maraton 2012

 

Visszatérve a verseny részére, az egyik csapattársam, Pogi ismét remekelt, sikerült negyedik helyen beérnie, de nagyjából olyan állapotban, hogy fel sem ismertük a sártól és kosztól. Fórumban megemlítették, hogy monti versenyen nem lesznek ilyen sárosak az emberek, és miért nem volt kerékpármosó... Erre a szervező teljesen korrekt módon közölte, hogy a kiírásban nem szerepelt, hogy lesz, és az esőről nem tehetnek. Részemről emiatt egy pillanatig nem volt rossz érzésem, nem is kerestem a mosót. Találtam helyette viszont egy akkora bográcsot, amekkorát még az életben nem . Ember nagyságú volt, valami ilyesmi lehet amikor a képregényekben a kannibálok főzik az embereket. Persze itt nem embereket főztek, hanem hatalmas, 600 adagos babgulyást.

 

Tisza-tó Maraton 2012

Tisza-tó Maraton 2012

 

Még az eredményhirdetés előtt elindultunk haza, amikor is hívtak, hogy a tombolán nyertünk , Pogi egy bandázst, én egy Cube-os mezt, erre aztán végképp nem számoltunk, köszönjük. Hiába volt 15 fok, eső, defekt, felnin gurulás, nekem akkor is tök jó volt ez a nap. Novemberben visszamegyünk madarakat fotózni, az egyszer biztos. Jövőre meg? Remélem ismét lesz verseny, tetszik ez a hely.
Hirdetés