Menü

2014.09.15.     Hozzászólás 0

Lőw András interjú

Aki nem edz rendesen, ne a hightech cuccoktól várja a megváltást


Nemsokára ismét Spartathlon. Idén is sok magyar indul, nyilván eltérő célkitűzésekkel. Lőw Andrásnak mindenestre semmit nem kell bizonyítania, eddig tizenhatszor futotta le szintidőn belül, de a baráti társaság miatt idén sem marad távol. Elvégre is, nagyon jókat lehet beszélgetni. Meg hát az UTMB óta már eltelt egy kis idő, nem árt megint edzeni egy keveset, a 246 km pedig ismét kitart majd egy darabig. Andrással beszélgettünk a futásról, Lego-óráról, és arról, hogy ha az ember nem edz rendesen, akkor ne a hightech cuccoktól várja a megváltást.

 

Család mellett is egyértelműen igent tudsz mondani pl. egy Spartathlonra, vagyis hosszabb versenyekre?
LA: Szerencsém van, engem elengednek, egyelőre támogatnak az otthoniak. Nem futok túl sokat, nem veszem mindig nagyon igénybe a türelmüket, eddig sikerült beosztanunk.

Az interjúkból az szűrődik le, hogy nem végzel tudatos edzésmunkát.
LA: Nincs edzésnaplóm, én nem tanultam semmi ilyesmit, hogy hogyan kéne edzeni. Ha kedvem van, futok, ha hiányzik, futok. Ha nem hiányzik, nem futok. 

És óra azért van rajtad? Legalább, hogy az időt lásd?
LA: Mostanra elkértem Palkókától az ő Lego-óráját az UTMB-re, és ez teljesen jó volt. Rögtön tudtam, hogy mennyi a civil idő, egy darabig ki tudtam számolni, hogy hány órája megy a verseny. Amikor már nem tudtam kiszámolni, akkor már úgyis lényegtelen volt.

És jól bírtad?
LA: Meglepett, hogy ilyen sok ideig lehet egy irányba fölfelé meg lefelé menni. De hát az Alpok márcsak ilyen. Az egy kicsit azért megviselt. Meg hát sáros, köves, nehéz terep volt.

 

Mit iszol? Vizet, sört, néha tejet.

 

Edzésen és versenyen is abszolút érzésre futsz?
LA: Nem, azért van egy pulzusmérő órám. Egyre több pálcika elveszett róla, ahogy a kijelzője megkopott, és nem annyira látom, hogy éppen mennyi az idő rajta, ezért nem hordom mostanában. De tényleg nem hiányzik valahogy. Igen, van valami elképzelésem, hogy ez most öt percen belül, azon kívül van, sok, kevés. Hogy most 4.45 vagy 5.10, az annyira már nem lényeges. Meg egy idő után azért kiderül.

Azt is hallottam, hogy alapvetően nem gyors vagy, ez persze relatív.
LA: Nem, nem vagyok gyors, most már nem tudok három órán belüli maratont, pedig az se gyors. Aki kicsit rászánná magát egy maratonra, annak a három óra nem olyan szörnyű. Oké, tudom, a hazai mezőnyt tekintve, igen. De hát az a szegény pályaatlétikának vagy hivatalos atlétikának a gondja. Szóval annak azért nem kéne soknak lennie, vagy gyorsnak.

Azért van olyan érzésed, amikor épp intuitívan futsz edzés gyanánt, hogy most szeretnél mondjuk gyorsulni, és akkor teszel is érte valamit?
LA: Azt érzem, hogy az évek múlásával lassulok. De eddig nem tettem még sokat ellene. Nyilván elkezdhetnék résztávozni, ott egy jó kis atlétapálya. Lassan negyven éve elkezdtem futkározni, pont ott lakom a környékén most is, lehetne, egyszerűen annyi időt nem szántam rá év közben. Valahogy úgy jön ki most a napirend, meg a pályanyitvatartás, hogy mikor én ráérek, zárva van a pálya, amikor meg nyitva vannak, akkor meg valami más dolgom van.

 

Lőw András Forrás: Lőw András

 

De hét közben edzel, vagy tényleg csak a versenyeken?
LA: Nem ilyen szisztematikus, tehát van, hogy egy hónap kimarad, csak van benne, mondjuk, két verseny, vagy felhív egy barátom, hogy menjünk el, beszélgessünk egy kicsit a budai hegyekben, és akkor elmegyünk beszélgetni. Nincs ellene kifogásom, de nem úgy van, hogy akkor most elmegyek edzeni, hanem elhívott, hogy beszéljünk, és közben éppen futunk.

Ezek szerint van olyan is, hogy kibírsz mozgás nélkül akár heteket?
LA: Ki, ki. Mostanában, így ősszel le szoktam ülni egy kicsit.

De bringával jársz.
LA: Igen. Amíg nem verődik fel túl sok sáros olaj, tehát amíg nem jön nagyon esős ősz, addig igen.

Annak idején Piliscsabára futva is közlekedtél.
LA: Az jó volt, ki lehetett gondolni, hogy miről is kell aznap tanítanom, mi történt, amikor épp visszafelé mentem. Tehát az úgy jó volt a munkahelyi dolgoknak a kizárására. Hogy már ne úgy érjek haza, hogy „blö”, hanem egy kicsit nyugodtabban.

De az terepen volt?
LA: Terepen, az Északi összekötőn. A Bosnyák tér felé lakom, és akkor északi összekötő, Csillaghegy, és úgy elindulni a Kevélyen. Vagy föl a Kevélyen, vagy elsunnyogni az oldalában, attól függ, milyen kedvem volt.

De általában aszfaltfutónak aposztrofálnak.
LA: Igen, igen, kevés terepversenyen futok, és mint ebből az UTMB-ből is látszott, ezekhez a sziklákhoz, gyökerekhez nem annyira értek. Igen.

És nem szippantott be soha a terep?
LA: Akkoriban nem nagyon volt terep [ti. versenyek], teljesítménytúrák voltak, azokon úgy elindultam egy páron, az jó volt. Azért eljárok most is. A Kazinczy 200-at szeretem, Mátra 115-ön is voltam, de inkább segítek a szervezésben. Lackónak izgalmasabb, mintha csak egy-két ponton lát engem. Úgyhogy nem, nincs kifogásom a terep ellen, tetszik is nekem, csak nem tudok olyan sok… Minden nem lehet a kedvencem, az túlzás lenne.

Akkor az aszfalt a kedvenced?
LA: Nem tudom ezt így most elmondani, mert például ott van az Ultrabalaton, amit azért hagytam abba, mert egy hétvégére került a Mátra 115-tel, és választani kellett. Tehát ezt se lehet mondani. De nyilván, ha most szeptember végén fellőnek valami jó kis terepversenyt, akkor nem fogom már ott hagyni a Spartathlonomat. Nem tudom, ezen nem gondolkodtam, jó kérdéseid vannak.

Azt is nyilatkoztad, hogy számos értelmesebb dologgal is le lehet magad építeni az ultrafutáson kívül. Nem érzed úgy, hogy néha fizikailag azért káros?
LA: Nem, olyan borzasztó sérüléseim nem voltak. Azt érzem, hogy elfáradok, azt érzem, hogy utána lassabb vagyok, egyre lassabb. Míg korábban meg tudtam azt csinálni, hogy már kedden dolgoztam, most még csütörtökön is csak bambán nézek ki a fejemből. Nyilván lehetne ehelyett valami értelmesebbet is csinálni, de hobbinak jó.

Csak arra gondoltam, hogy tényleg rombolhat a hosszú aszfalt.
LA: Hát, igen, de ínhüvelygyulladásnál komolyabb nyavalyám nem volt, ha volt, akkor azt szépen hagytam, kipihentem, ne recsegjen. Meg szoktam tornázni mostanában, hogy ne gyulladjon be, ne legyenek rövidek az izmaim.

Milyen torna?
LA: Csak nyújtok, meg ilyesmi. Van, aki jógának hívja, én tornának hívom. Mert hogy egyszerűen mennek össze az izmaim, és fölöslegesen terhelem az ízületeimet, szalagjaimat.

Azt is mondtad, hogy futás alatt megragadod a jelenlétet, nem kalandozol el, a verseny alatt a versenyre koncentrálsz. De a legtöbben arra használjuk a futást, hogy közben tisztázódjanak a gondolataink, tervezünk…
LA: Igen, igen. Az két külön dolog, persze. Le lehet menni úgy tájat nézni, kedvtelésből futni. Nagyon jó ez a városi maratonturizmus, tehát elmenni egy hosszú hétvégére, valahol futni egy maratont, és még megnézni utána egy-két dolgot. Ez szuper, de nyilván akkor az illető nem időre megy azon a maratonon, hanem úgy, hogy kényelmes legyen, és elmegy máskor egy jobb csúcsot futni.

És egy Spartathlonon tényleg végig tudsz koncentrálni a futásra? Nem könnyebb lelazítani az agyadat azzal, hogy nem figyelsz a futásra, és közben eltelnek a kilométerek?
LA: Én úgy emlékszem vissza, hogy a verseny viszi el a gondolataim java részét. Mitől leszek jobban, mit kéne másképp csinálni, nagyjából ezekkel telik el a verseny.

Tényleg annyival nagyobb cipőd van, hogy ki tudsz belőle lépni?
LA: Picit hosszabb, persze, egy-másfél számmal nagyobb cipőt hord mindenki, hogy megmaradjanak a körmei. Én a legvégén szoktam megkötni, tehát az összes lukon befűzöm, a legvégén kötöm meg, hogy utána már tényleg csak az a kis fóliás befűzőrész marad, és abból ki lehet lépni, be lehet lépni.

Nem szoktál kilépni belőle véletlenül?
LA: Csak nagyon nagy sárban.

 

Lőw András Forrás: Lőw András

 

És az UTMB-n is ezt bevállaltad?
LA: Olyat vittem, igen. Teljesen jó volt, nem veszett el. A végén otthagytam. Az már egy öreg cipő volt, a terep megviseli. Ezeknek sokkal hálósabb, könnyebb a felső része, mint az igazi terepcipőknek. Nagy terhelésnek van kitéve, beleakad mindenbe, úgyhogy a vége az volt, hogy elszakadt egy-két helyen, kinyílt, meg kellően büdös is volt, úgyhogy úgy gondoltam akkor, ezt kár lenne tovább bárhova is vinni. Kidobtam.

Még mindig Asicsben futsz?
LA: Igen, igen, nekem teljesen bevált, most is szeretem.

Nekem úgy tűnt, hogy nem fektetsz nagy hangsúlyt a futáson kívüli technikai felkészülésre (frissítés, ruházat), „natúr” futónak tűnsz.
LA: Hogy miket eszem-iszom, meg ilyesmi? Most sajtot ettem, aszalt szilvát, finomak voltak, el lehetett vinni. Egy darabig be is raktam a kulacs mellé, aztán mikor megéheztem, előkaptam. Nem nagyon tudok ilyen turmixokon, pempőkön élni. Próbáltam, egyszer csináltam egy tizenkét órát ilyennel, az szuper volt, egyáltalán nem éheztem meg a végére sem, vacsorázni sem nagyon volt kedvem. De hát ezek nehezen oldódnak, ott a versenyen az volt a nagy szerencsém, hogy belebotlottam egy barátomba, aki másokat kísért, és engem is a szárnya alá vett, és óránként odaadta az én pempőmet. De megpróbáltam ezt egy Spartathlonon, nem oldódott fel rendesen, dugó lett a kulacson, ugye nem volt elég kulacsom, sok port tettem bele, sok pornak a tetején megült a víz, aztán hagytam az egészet a fenébe, hogy ez reménytelen.

De ha nagyon fontos lenne neked az idő, akkor lehet, hogy profibban akarnál frissíteni.
LA: Jó, de érted, nyilván, ha egy kicsit komolyabban edzenék, akkor azon még többet lehet hozni, mint azon, hogy éppen a leghightechebb cipőben futok, vagy két vonallal alatta, vagy nagyon ki van mérve a savasodásom, és a világért egy fél pulzussal se nyomom fölé, így érzésre. Hát, belefuthatok néha, aztán bumm. De olyan nagyon nagyot így sem lehet tévedni, ennyi év után az már talán nem lesz, hogy fejreállok egy félmaratonnál. Oké, persze az első maratonomon 14 km-nél egyéni csúcsot futottam, képzelheted, milyen volt a vége, szóval most így 30 évvel később tán már nem lesznek ilyenek. Lehet ezeken még dekázni, nem húszéves pólóban futni, hanem idei frissben, ami könnyebben szellőzik, meg nem tudom, miket csinálni, amiknek fele akkora súlya van, de hát ezzel a sokadik tizedesen reszelgetnék, közben meg nem edzek rendesen.

Mit iszol?
LA: Vizet, sört, néha tejet. Most is volt ilyen a hétvégén, hogy két pohár isot ittam, ittam rá egy kis levest, csicseriborsó is volt benne, már nem tudtam kimenni a faluból, kijött belőlem az egész. De szerencsére a sajtot meg mindent azt elraktam, úgyhogy utána megehettem. Tehát így volt bennem [étel], nem kellett visszamenni újra tankolni, de hát utána nem ittam ezt a párost együtt.

Legközelebb is akarsz menni UTMB-re?
LA: Nem tudom, hogy ebből is kell-e rendszert csinálni. Iszonyú szerencsém volt, a két és félszeres túljelentkezés mellett elsőre kisorsoltak. Aztán szerencsém volt az idővel is, szép idő volt, csak az elején esett egy öt órát, de az sem volt olyan erős. Úgyhogy így teljesen jó volt. Egyrészt nem várom el, hogy mindig a szerencse fia legyek, tehát nem is kell kísérteni, másrészt lehet, hogy nevezek, aztán nem húznak ki, akkor két év múlva meg kétszer akkora esélyem lesz. Nem tudom még, majd kitalálom.

De azért annyira jó volt, hogy visszamennél?
LA: Szép volt, persze, szép, de azt is látom, hogy az ott egy nagyságrenddel, több indulóval egy kicsit ipari, hiszen nem lehet másként kezelni őket. Hatalmas, akkora frissítősátruk van, mint amekkora az Ultrabalatonnak Tihanyban a versenyközpontja volt. Körbeterelnek, hogy ne az legyen, hogy csak bemegyünk, kimegyünk, hanem egy irányból csőként végighajtják rajta a népet. Megtanultam, hogy jobbról-balról ugyanaz van, nem kell cikkcakkban menni a sátorban. Elöl a víz, aztán sorra hogy vannak a cuccok, hogy még nagyon visszafelé se kelljen menni. Jó, hát, persze, tényleg nagyon szép, csak hát kevés a szabadságom, vannak más szép versenyek is, nem tudom, hogy lesz még.

Hogy viszonyulsz a technikához?
LA: Ez egy roppant egyszerű mozgás, egyáltalán nem technikai sport. Én értem, hogy a cipőgyártók szeretnék elvinni afelé. Hogy ott milyen vásár volt, Chamonix-ban, hát igen. North Face, Salomon, és akkor a rengeteg kis speciális gyártó, mikor pl. pókhálóra gőzölik a Gore-Tex anyagot. A zoknim nehezebb, mint az ő gatyájuk, és azt is elfogadják vízhatlannak a szervezők. Nem tudom, persze, hogy egy komoly verseny után mi marad belőle, az egy másik kérdés. Inkább kicsit masszívabb cuccot vittem, ugyanazt a túraholmimat, amivel nyáron elmegyek egy hétre a Tátrába, és kibírja azt is. Másfélnapos időnél most mit számít, hogy 30 dekás vagy 20 dekás a zsákom.

Otthon is szoktál zsákkal futni?
LA: Persze, előfordul, meg van, hogy el kell vinni a holmimat. Tavaly kerítettem egy kis könnyű futómellénykét, és végül Spartathlonra is azt vittem, meg két kulacs elfért benne elöl, plusz még a teljes háta, úgyis oda elég egy kulacs, a zsebeket pedig, ahol volt jég, teletömtem jéggel. Sokkal jobban esett, meg is kérdezte az egyik frissítős nő, hogy ez nem tesz rosszat az egészségemnek? Akkor már inkább az, hogy itt vagyok!

Inspiráló, hogy ilyen hatalmas magyar csapatok utaznak ki?
LA: Hullámzik. Tavaly ügyesek voltak a fiúk. Azért volt olyan év is, hogy tizenketten kimentünk, ketten célba értünk, az úgy nyomasztó, lehangoló egy kicsit. Nyilván foglalkoztat közben is, hogy kivel mi lesz, hogyan megy, és szomorú vagyok én is, ha valakinek nem megy, meg persze együtt örülhetek azzal, aki végül célba ér.

Van valami terved idénre?
LA: Talán még megy az a 30 órán kívüli idő, ami tavaly is volt. Sok minden függ attól, milyen lesz az idő, a tavalyelőtti például elég meleg év volt. Érdekes, mert az élmezőnyt igazán nem az nyomta meg, hanem az, hogy három héttel korábban volt a 24 órás vb, ahol a díszburkolaton sokan lesántultak. Annak a kevés célbaérőnek a mediánja az ugyanúgy 34 óránál volt, mert az első 10 órában ugyanannyian érnek célba, mint az utolsó kettőben. Annak ellenére, hogy a győztes idő vagy 3 órával több volt, mint az előtte-utána levő években.

Mi motivál a versenyzésre?
LA: Van itt egy jó baráti közösség, és jó velük találkozni. Ez egy alkalom rá, nem csak a Spartathlonon, a többi versenyen is. A Spartathlonon mondjuk ezzel az egy héttel így több időnk van. Ez volt a nagyon jó abban a hajdani dunamentiben is, három napos verseny, ott voltak a közbülső esté. Amikor futottunk egy nap mittomén, 6-8 órát, azért maradt még idő az alváson kívül bőségesen beszélgetni. Többi versenyről, mások hozzáállásáról, céljairól.

 

Olvass többet a témáról: Spartathlon, Lőw András, interjú

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.