Fejedelmi panoráma - Csobánc vára és a kőtenger

Fejedelmi panoráma - Csobánc vára és a kőtenger

A Fejedelmi panoráma - Csobánc vára és a kőtenger hossza 22 Km. Az útvonal szintemelkedése 541 m, szintideje 7 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Túránk során a Balaton­felvidék vulkáni tanúhegyeinek egyikét hódítjuk meg, majd végigjárjuk a Szentbékkállai kőtengert. A sétát Káptalantóti központjából kezdjük, és a kék jelzésen kisétálunk a falu szélére, majd a Gyulakeszit Kékkúttal összekötő műútra. Innen már a Csobánc oldalában haladunk felfelé továbbra is a kék jelzést követve, de még egy darabon lankásan felfelé. Ha magunk mögé pillantunk, már innen is látványos panoráma tárul elénk, a dél felé tornyosuló Tóti­hegy – Gulács – Badacsony csoportra. A térképen várkútnak nevezett napelemes szivattyúval ellátott kút mellett elhaladva már meredekebb szakaszra érünk, és az ösvény kissé sziklás terepen szerpentinezik fel egészen a csúcsig, ahol Csobánc várának romjait találjuk. A vár a 13. században épült, nevét a török eredetű csobán szó kicsinyítő képzős változatából kapta, melynek jelentése pásztor. Az 1700­as évek elején osztrák császári kézre került várat robbantásokkal rombolták le. A romoktól lenézve csodás a kilátás mind a Balatonra, mind a tanúhegyekre, sőt a Káli­medencére és a Bakony vonulataira is.

 

Figyeljünk a továbbvezető útra...

Ha kipihentük, és kigyönyörködtük magunkat, folytatjuk utunkat a hegy északi oldalán lefelé. Továbbra is a kék jelzésen gyalogolunk. A hegy lábánál keresztezzük a Diszelből induló műutat, majd a túloldalán a domboldalban indulnánk felfelé a jelzésen, de itt figyelni kell, mert egy tisztázatlan jogi kérdés miatt a magántulajdonú erdőn áthaladó kék jelzés mentén a tulajdonos mindenhova áthaladást tiltó táblákat helyezett ki. Mivel a hatóság sem tudott megoldást találni még erre a problémára, így javasolt a körülbelül 500 méterrel arrébb induló jelzés nélküli ösvényen elindulni, amely további 800 méter megtétele után visszacsatlakozik a kék jelzésbe. Utunkat a Köves­hegyi nyeregtől már zavartalanul folytathatjuk kelet felé.

 

"Hegymozgatás" - nem csak a legerősebbeknek

Rövidesen találkozhatunk néhány ismeretterjesztő táblával is, mely már a Kőtenger tanösvény részét képezik, aztán megérkezünk Mindszentkállára. A jelzés a település peremén Szentimre pusztánál élesen észak felé fordul, és 1 km megtétele után megérkezik a kőtengerhez, vagyis a kőtenger leglátványosabban fennmaradt részéhez. A kőtenger sziklái az egykori vulkáni tevékenység következtében feltörő kovasavak által összecementálódott homokos üledékéből keletkeztek. Naphosszat lehet bámulni ezeket a csodákat. Egyik igen jelentős méretű szikla a Szentbékkállai ingókő. A tetejére mászva meg lehet billenteni az egyik kőlapot. A kőtengert elhagyva megérkezünk Szentbékkálla házai közé, ahonnan az átlós kék jelzésen rákanyarodunk a Kékkő tanösvény vonalára. Ez az út egy ismertető táblákkal szegélyezett ösvény a csatorna mentén, nagyon szép mezőkön visz keresztül.

 

 

csobanc-00-7-.jpg
Az ingókövek meghódítása
Kép forrása: Nyáry Tamás Trekk.hu

 

 

Galériához klikk a képre!

 

Felfrissülés a Theodóra forrásnál

A végén megérkezünk a Kékkút határában található Theodóra forráshoz, ahol az ismert ásványvizet is palackozzák. A gyár mellett az út szélén egy szépen kialakított timpanon szerű építmény tövében találjuk a forrást, ahol szomjunkat olthatjuk. Innen még 5 km séta vár ránk az országúton, hogy visszaérkezzünk a kiinduló pontba Káptalantótiba. A település előtt érdemes kitérni bal kéz felé a Sabar-hegyre, ahol megtekinthetjük a Sabar­hegyi templomrom maradványait is, ez az útvonal kellemesebb is, mert az utolsó néhány kilométert nem kell aszfalton legyalogolni.

 

 

csobanc-00-8-.jpg
Felrfissülés a Theodóra forrásnál
Kép forrása: Nyáry Tamás Trekk.hu

 

 

Galériához klikk a képre!

 

 

1. Indulás Káptalantóti központjából a kék jelzést követve.
2. A várkút mellett elhaladva az útvonalat követve érünk fel a csúcsig, ahol Csobánc várának romjait találjuk.
3. Csobánc vára után folytatjuk utunkat a hegy északi oldalán lefelé. Itt figyelni kell, mert egy földtulajdonos mindenhova áthaladást tiltó táblákat helyezett ki az útvonal mentén. Javasolt a körülbelül 500 méterrel arrébb induló jelzés nélküli ösvényen elindulni, amely további 800 méter megtétele után visszacsatlakozik a kék jelzésbe.
4. Mindszentkálla a következő állomás.
5. Szentimre pusztánál élesen észak felé fordulunk, és 1 km megtétele után megérkezik a kőtenger leglátványosabban fennmaradt részéhez.
6. A végén megérkezünk a Kékkút határában található Theodóra forráshoz.
7. A cél előtt kitérhetünk bal kéz felé a Sabar-hegyre, ahol megtekinthetjük a Sabar­hegyi templomrom maradványait is.

 

Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: trekk.hu

 

Hirdetés