Egy hét a Mátrában Hír

Nos, ez utóbbi túramozgalommal kapcsolatban viszont vegyes érzelmünk támadt. Utólag persze az élmények megszépülnek, de akkor valahogy nem így éreztünk. Beszámolónkkal főként e túramozgalom folytatóinak szeretnénk segíteni, illetve minden olvasónak egy kis szórakozást nyújtani. Bevallom, néha (sokszor) emlegettük a jelvényszerző túramozgalom kitalálóját, Szádeczky-Kardoss Gézát (de nagyon) – különösen a Mátraszentimrei Óvárnál. De ennyire ne rohanjuk előre az időben. Első „komolyabbnak” mondható kirándulásunk a mátraderecskei Kanázsvár volt. Itt csak a hegyre való felmászás, ami megterheli a túrázó bokáját. Nem vészes, kicsit csúszik, de egy jó túrabakancsban (na ez nem volt nálunk) fel lehet kapaszkodni. Esős időben viszont nagyon csúszik a hegyoldal. Második, hosszabb túránk a domoszói Oroszlánvártól a Hármashatár erdészházig tartott. Ez egyébként a Kéktúra-útvonal egy része. Nos itt már éreztük a bakancs hiányát, akármilyen jó sportcipő is volt rajtunk. Elég meredek kaptatók vannak. De még ez is elviselhető volt – sőt útközben négy őzet is láttunk. Eljött az utolsó előtti nap. Terveink szerint Mátrakeresztesről Ágasvárig, majd vissza. Az valami kegyetlen, oda felmászni. Judit útközben szerzett egy bokarándulást, így az Óvár csúcsára nem mászott fel velem, de szerintem nem is tudott volna. Az út, amit a túrafüzetben javasolnak, nem igazán jött be. A zöld kör jelzések alig láthatók, keresni kell össze-vissza – különösen a rétnél. A kitaposott utat se látni, mindenfelé másfél méteres „csalánerdők” és tüskés bokrok vannak. Jó néhány napig viszkettek a combjaim. Nyugodtan bele lehetne írni a könyvbe, hogy dzsungelkommandót és sziklamászást kell játszani. Itt szeretnék írni egy tanácsot: Aki az intő jelek ellenére elmegy az Óvárhoz, az biztos elmegy Ágasvárra is. Nos a javaslatunk, mely egyben tapasztalat is, a következő: Mátrakeresztesről ne a zöld kör útvonalán (Óvár irányába) induljanak el a kedves túrázók. Inkább a piroson felfelé addig, míg a piros kereszt útvonal nem lesz balra. Igaz: kaptató az út felfelé, de nem annyira veszélyes és nehéz, mint a zöld kör. Időben is rövidebb. Aztán – mivel a kereszt újra belefut a pirosba – azon el lehet jutni Ágasvárra. Innen pedig sokkal lazább, majdnem sík út vezet az Óvárhoz (kivéve annak, aki felmászik a tetejére). A zöld körön három óra volt az út az Óvárig (mi sajnos csak lefelé jöttünk az általunk sokkal jobbnak vélt úton). Szegény Juditot az Óvárnál lent hagytam, Walki-Talkin keresztül tartottuk a kapcsolatot, amíg felmásztam. De ezek a kis rádiók nem szeretik a hegyeket, így félútnál megszakadt a kapcsolat. Mikor már visszafelé másztam és újra volt kapcsolat, szegénynek már remegett a hangja és majdnem sírt. Feldagadt lábfejjel elindult utánam felfelé megkeresni, hogy nem estem vagy csúsztam valahol le a gerincről... Szerintem ezen a részen nem csak nehéz, de veszélyes (!) is a terep. A jó túrabakancs elengedhetetlen. Nem tartom magam egy puhány gyereknek, de ez tényleg nehéz terep. Sokat segített volna, ha a piroson megyünk fel. Egyrészt Judit lába valószínűleg nem rándul ki, másrészt sokkal több erőnk marad. Harmadrészt időben legalább egy-másfél órát spóroltunk volna. Gondolkoztunk, hogy visszafordulunk, de végül is átgyalogoltunk még Ágasvárra. Itt is vigyázni kell a várhoz való felmászásnál. ősszel és tavasszal biztos nem lett volna ennyi csalán, viszont akkor az eső áztatta talaj miatt veszélyesebb a túra. Összességében a Mátra nagyon szép. Jövőre újra ellátogatunk oda, és folytatjuk túráinkat. Remélem: egy picit segítettünk, vagy legalább kellemes olvasmányt nyújtottunk. Bocs, ha hosszúra sikerült, de szerettük volna tapasztalatainkat megosztani mindenkivel. Hum Judit és Babus Béla (Dunaújvárosi Papír SK Természetjáró Szakosztály)
Forrás: www.matra.hu