- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A halasztásra kényszerült túráink után reményeink szerint, végre újra tudjuk fogadni a természetbarátokat a hagyományosnak mondható Évadzáró eseményünkön.Teljes bizonysággal lehet mondani, hogy a mostani lebonyolításra még befolyással lesz a vírushelyzet, így néhány dolgot másképp fogunk csinálni, mint korábban (de szerintünk ez már sajnos lassan megszokottá vált). Ebben kérjük a megértéseteket, türelmeteket és együttműködéseteket. A részleteket lentebb találjátok és folyamatosan aktualizálni fogjuk. Kérjük, hogy ezeket majd kövessétek nyomon, mert változhatnak az aktuális viszonyok, előírások függvényében.A túra idén is Ötpróba pontszerző állomás és a korábbi visszajelzéseitek és tapasztalatok alapján (miszerint nem zavarták a futó teljesítők a túrázókat) megtartottuk a futás kategóriában való nevezés lehetőségét és ezzel ebben a sportágban való pontszerzést. Változatlanul jelezzük, hogy a futást illesztettük a túrához, így a körülmények is picit eltérnek a klasszikus futóversenyétől: azaz most sem lesz tömegrajt, mindenki egyénileg indul a megadott időintervallumon belül. Nem lesz külön időmérés és befutóérem sem. Ezen az eseményen a teljesítés a cél, így nem fogunk győztest sem hirdetni és mindenki magának méri majd az idejét
HELYSZÍN:Zsámbék, Piactér
TÁVOK: Túra: 6km, 11km, 16km, 26km Terepfutás: 6km, 11km, 16km, 26km
RAJT:Előző évben bevált az ajánlásotok, így megtartjuk a hosszabb nyitvatartást a rövidebb távoknál, így a kevésbé korán éberdők, vagy távolabbról érkezők is kényelmesen ide tudnak utazni. Továbbra is egyénileg lehet indulni az alábbi idősávokban:6km: 7:30 - 13:00 11km: 7:30 – 12:30 16km: 7:30 – 11:30 26km: 7:30 – 9:30
PÁLYAZÁRÁS: Az utolsó indulót követően kb. egy órával elindulnak a pályabontó munkások. Az esemény központjában 15:30-kor kezdünk el bontani.EGYÉB FONTOS INFORMÁCIÓK:- A résztvevői kört mindig az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően tudjuk alakítani. Jelen állapotok szerint az 500fő feletti szabadtéri eseményeknél a védettségi szabályoknak megfelelő indulót tudunk fogadni. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy ezt a létszámot nem fogjuk elérni, akkor a szabályozás szerinti létszámlimit erejéig tudjuk majd fogadni a nem oltott indulókat is.– Új adatszolgáltatási kötelezettség, valamint a vírushelyzet miatti kontaktusszám csökkentése érdekében 2021-ben online nevezéssel és a nevezési díj átutalásával kérünk nevezni és küldjük a nevezésről az elektronikus számlát. (Jelenleg nem látjuk biztosítottnak a helyszíni nevezés lehetőségét):
PÁLYAJELÖLÉS: Az útvonal nagyobb részben turistaútvonalon fog vezetni, melyen a szokásaink szerint jelzőszalagozással fogjuk még egyételműbbé tenni a pályát. Ellenőrzőpontokat fogunk elhelyezni mindegyik útvonalon, ahol az áthaladást igazolni szükséges ( az igazolás kialakítása folyamatban van).Az ellenőrzőpontok kínálata és módja a vírushelyzet miatt el fog térni valamelyest a megszokottaktól. Kérjük, hogy hozzatok magatokkal kulacsot. Amennyiben lesz ebben változás, akkor azt jelezni fogjuk mindenképpen.Kérdezni szoktátok, így már előre megírjuk, hogy az Ötpróba sorozatban való részvételtől függetlenül is részt lehet venni az eseményeinken.
NEVEZÉSI IDŐSZAK:2021.09.24 – 2021.11.19.– Amennyiben elérjük a tervezett létszámkorlátot, akkor hamarabb lezárjuk a nevezést.– Amennyiben létszámkorlátozó intézkedést vezetnek be, akkor időbeli sorrendben fogjuk elfogadni a nevezéseket. Az esetleges létszámlimit feletti nevezések befizetéseit pedig a nevezésnél megadott feltételek szerint kezeljük (visszautaljuk vagy beszámítjuk másik rendezvényünkbe -- ahogy választjátok majd).NEVEZÉSI DÍJ:6km / 11km / 16km: Felnőtt 2100Ft, Diák és Nyugdíjas 1800Ft26km: Felnőtt 2400Ft, Diák és Nyugdíjas: 2000FtHelyszíni nevezésre jelenleg nem látjuk biztosítottnak a lehetőséget, függetlenül attól, hogy lenne-e szabad kapacitás a nevezések mennyiségében. Amennyiben lesz erre lehetőség, akkor az alábbi díjak lesznek érvényesek:6km /11km / 16km: 2500Ft26km: 2800Ft
A teljesítés végén egyedi kitűzővel jutalmazunk mindegyik távon. Sokan nem vettétek át az oklevelet és jeleztétek, hogy csak a fiókba tennétek -, így idén más túraeseményhez csatlakozva oklevelet nem gyártottunk és ennyivel is könnyítjük a környezetet.