- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
II. Tervezett útvonalak:
A legrövidebb, mintegy 3,4 kilométeres könnyebben teljesíthető útvonalat elsősorban a gyerekekkel érkezőknek ajánljuk, akik a túra során elsősorban a településen belül haladva ismerkedhetnek meg a kastélyokkal, kúriákkal, számtalan látnivalóval.
A hosszabb – 9,5, 17 és 30 kilométeres - túráknak köszönhetően a résztvevők már nemcsak a dombok közé "bebújt" települést fedezhetik fel, hanem a különleges adottságú tájat is a számos természetes forrással, tóval, patakkal és változatos növény és állatvilággal.
A kerékpáros túrán a szokásos gyalogtúra mellett azoknak, akik kerékpárral szeretnék teljesíteni a leghosszabb távot, vezetett kerékpártúra keretében biztosítunk lehetőséget. A túrát a kerékpárosok egy csoportban, együtt teljesítik a 30 km.-es gyalogos túrával azonos útvonalon. A Tempó családias, lesz mozgó gyors-szerviz, így kisebb műszaki gondok is megoldhatók menetközben. Az indulás 08:00 órakor a Tájház-tól. A részvétel feltételei a teljesítés módjától eltekintve azonosak a 30 km gyalogos túra kiírásában foglaltakkal
A pontos útvonaltérképek a túraleírások a túra előtti napokban honlapunkon elérhetőek, letölthetők lesznek.
Előnevezni 2023. július 17.-ig online módon a 'Jelentkezés' gombra kattintva lehet, a megnyíló honlapon!
A túrát sikeresen teljesítők oklevelet és kitűzőt kapnak.