- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Hohentauern egy, a magyarok körében kevésbé ismert ausztriai síterep. Mivel a közelben számos nagy és népszerű sícentrum található (Murau, Lachtal, Schladming), a mindössze 11 km-nyi pályarendszerrel rendelkező Hohentauern nem tartozik a zsúfolt, turistákkal teli pályák közé. Éppen ezért, aki egy csendes és nyugodt helyet keres a sívakációra, itt jó eséllyel megtalálja a számítását.
A 11 km pályát 4 húzólift szolgálja ki, amelyeknél az imént említett okok miatt viszonylag ritka a sorban állás. A síterepen többnyire piros pályák találhatók, így inkább a gyakorlottabb sízők számára lehet ideális. A kezdőknek mindössze egy tanulólift és egy „varázsszőnyeg” áll rendelkezésére, ami mellett rövidke kék pályán lehet tanulni. A Mura völgy, ahol Hohentauern található, viszonylag nagy magasságban fekszik, a pálya völgyállomása is 1230 méteren helyezkedik el, így egy hóbiztos síterepről beszélünk. További nagy előnye, hogy nagyon közel van az A9-es autópályához, megközelítése Budapestről mindössze 4 és fél órát vesz igénybe. A pálya aljában fektetett sífutó nyom található, amely már többször is elnyerte a Stájerországi Sífutó Szövetség kitüntetését. A völgyben egyébként még számos sífutó útvonal található, ezekről a www.schilanglauf-hohentauern.at oldalon lehet tájékozódni. A sítúrázás kedvelőinek érdemes egy napot rászánni arra, hogy a közelben lévő Grosser Bösensteinre feltúrázzanak. Ez az útvonal végig egy széles, akadályoktól mentes katlanban halad, biztos sítudású, ám kezdő sítúrázók számára is ideális. Akinek marad még energiája az egész napos csúszkálás után, annak a faluban lehetősége van egy kis tenisszel vagy íjászattal levezetni a fölös kalóriákat. Természetesen helyben található síiskola és síkölcsönző is, melyekben a nagyobb ausztriai pályákhoz képest meglepően alacsony árakkal találkozhatunk.
A szállásokat tekintve Hohentauern igazán különleges hely. A helyi hotel közvetlenül a liftek mellett található, a sípálya közvetlen közelében pedig egy 65 faházból álló üdülőfalu került kialakításra. Aki igazi alpesi élményre vágyik, annak mindenképpen javasoljuk valamelyik házikó kibérlését. Mind a pálya, mind a szállások közelében több étterem is található, melyek klasszikus helyi és mindig változó szezonális fogásokkal várják az éhes síelőket.