Készül az első négyüléses sífelvonó Magyarországon - az eplényi sípályán Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2009/10/09
A lift a nyári időszakban libegőként üzemel majd a tervek szerint, 757 m hosszúságával ez lesz Magyarország harmadik leghosszabb, és egyetlen négyüléses felvonója.
Hirdetés

Az eplényi Nordica Síarénában megvalósítandó beruházás eredményeképpen várhatóan már a 2009/2010-es síszezonra üzembe helyezik Magyarország első és egyetlen négyüléses felvonóját . A három éve kezdődött sípályafejlesztés során 800 millió forintos beruházással Magyarország egyik legmodernebb síterepe jön létre. Az idei felvonó fejlesztéssel duplájára növekszik a völgyből a hegytetőre szállító felvonók kapacitása, ezzel a legnagyobb kapacitású síterep lesz hazánkban.

 

A Nordica Síaréna Kft. által megvalósuló beruházás eredményeként a korábbi - három darab csákányos és két tolókaros – felvonó-kapacitás a duplájára növekszik. A 2008/2009-es szezonban az eplényi sícentrumban több mint 25 ezren fordultak meg.  Az új függőszékes lift kapacitása 2400 fő/óra így az eddigi felvonókkal együtt a sícentrum már óránként 4800 főt tud feljuttatni a síterep tetejére. Az új felvonóhoz tartozó mozgójárda megkönnyíti a lécekkel és deszkákkal felszerelkezett vendégek mozgását.

 

A lift a nyári időszakban libegőként üzemel majd a tervek szerint, 757 m hosszúságával ez lesz Magyarország harmadik leghosszabb, és egyetlen négyüléses felvonója. A Bakony szívében elhelyezkedő pálya mikroklímája, és a közel 40, korszerű berendezéssel rendelkező hóágyúpark révén, képes az 5 pályából álló, 4,2 kilométer hosszú pályarendszert már akár mínusz két celsius foktól hóbiztossá tenni. A sícentrum az előző szezont folyamatos nyitva tartás mellett 78 havas nappal zárta, az üzemeltetők az idén 90 napos szezonban bíznak. A pálya hóállapota a kihelyezett webkamerán ( www.skiarena.hu ) keresztül folyamatosan nyomon követhető.

 

Az eplényi síterepen található hazánk egyetlen havas funparkja, a Snowpark , ahol a snowboard és a sí merészebb vállalkozói próbálhatják ki magukat egy 10-es bigair-en, korláton, egyenes boxon és fából készült stash elemeken.

A bakonyi síterep elsődleges célul tűzte ki a magyarországi téli sportok és az aktív kikapcsolódás népszerűsítését, ezzel is elősegítve és erősítve a szórakozással egybekötött egészséges életmód elterjedését, illetve a hazai sí és snowboard társadalom növekedését amatőr és profi szinten egyaránt.
Hirdetés