Az olimpiai bajnok szerint az egész karrierje vereségek sora

Az olimpiai bajnok szerint az egész karrierje vereségek sora

Pintér László
Pintér László
2018/05/01
Két évig találgatott a világ, hogy vajon visszatér-e még, mire végül tavaly bejelentette, hogy befejezi páratlan pályafutását. A szókimondó amerikai fenegyerek két évtizeden át volt meghatározó alakja az alpesi sízésnek. Interjúnkban beszélt a visszavonulása hátteréről, a motivációról, és arról is, milyennek látja a jelenlegi alpesi sícirkuszt.
Hirdetés

Bode Miller sokak kedvence volt, mert sosem tűrt kompromisszumot a pályán. Vesztettnek tűnő helyzetekből volt képes fordítani, képességei a zsenialitás határát súrolták. Minden jellemzésnél többet mond róla azonban az alábbi videó, ahol a reklámmolinón vesz mandínert, hogy a pályán tudjon maradni (még így is dobogón végzett):

Ahogyan lenni szokott, a nagy tehetségek nehezen zabolázhatók. Bodenak is akadt pár botránya, hiszen legalább akkora partiarc, mint amennyire kőkemény profi a pályán. Az eredményeit azonban senki sem vitathatja.  Minden idők legsikeresebb amerikai férfi alpesi sízője, olimpiai bajnok (továbbá háromszoros ezüst- és kétszeres bronzérmes), valamint négy különböző számban világbajnok. Pályafutása során 33 világkupa-versenyt nyert, kétszer nyerte meg az összetett világkupát.

Karrierje utolsó szakaszában, amikor már úgy tűnt, nem versenyez többé, síszponzorától úgy vált el, hogy aláírt egy záradékot, amely szerint további egy évig nem versenyezhet más márkával, csak a Headdel. Időközben azonban érdekeltté vált egy új márka, a Bomber piaci népszerűsítésében. Amikor ezzel próbált mégis visszatérni, a záradékra hivatkozva a Head beperelte. Hosszas jogi huzavona végén Bode beadta a derekát és inkább visszavonult.

Hogy a jövőben mivel kíván foglalkozni, arra nem tudott válaszolni (többek között versenylovakat tenyészt, és négy gyermekét neveli), más kérdésekre viszont a tőle megszokott őszinteséggel válaszolt. Nézzétek meg a vele készült interjúnkat az alábbi videóban, magyar nyelvű felirattal!

 

Hirdetés