Válassz kerékpáros mezt!

Válassz kerékpáros mezt!

X-trame.hu
2013/05/02
Ranglista verseny lesz a Nyugat Maraton Kupa 1. fordulója
Hirdetés

A TE mtb maratonod a Nyugat Maraton Kupa első futamát (Zirc 06.23) ranglista verseny szintre emelte az MMTBSZSZ. Ezen felül elkészültek a mez tervek. 

A nyugat Maraton Kupa Zirci futama magyar ranglista verseny lesz. Ezzel kapcsolatban Simon Gábor a verseny és a Nyugat Maraton Kupa főszervezője a következőket mondta:
„Nagy megtiszteltetés, hogy megkaptuk a ranglista versenyi minősítést. Bízom benne, hogy az indulókon kívül, akik nekünk a legfontosabbak a szövetség is pozitív tapasztalatokkal megy majd el a futam után és akár 2014-ben kupa futam is lehet, mindhárom versenyünk. Fontos a ranglista verseny ne tántorítsa el azokat, akik csak egy jót akarnak tekerni Nyugat Magyarországon, mert a versenyünk az igazolt versenyzők mellett az amatőröknek, túrázóknak is szól”

 

Neked melyik Nyugat Maraton Kupa mez tetszik?
Elkészültek a mez tervek és a szervezők tartjuá magunat ahhoz, amit az induláskor kitűztek, hogy nem mi akarják megmondani a tutit, hanem mindenben kikérik a Ti véleményeteket. Ezért kérnek benneteket, hogy kattintsatok és nézzétek meg a mezterveket és szavazzatok. Egyikőtök meg is nyeri a kiválasztott példányt. A mezeket a  csapata készíti.

Mondd meg, neked melyik mez terv tetszik a legjobban és nyerj egy mezt!

Hirdetés