Új országos csúcs ultrakerékpározásban az első BSI 24óra Bringa versenyen Hír

Új országos csúcs ultrakerékpározásban az első BSI 24óra Bringa versenyen Hír

Futanet.hu
2013/08/26
Augusztus 24-25-én a kiskunlacházi repülőtér aszfaltcsíkján kialakított sík, tükörsima 7 km-es körpályán bemutatkozott az országúti ultrakerékpározás Magyarországon.
Hirdetés

Az első alkalommal megrendezett BSI 24óra Bringa indulói több távon mérhették össze erejüket.

Fő versenyszámnak a 24 órás egyéni, páros és csapatverseny számított, ahol a szakág legnagyobb nevei is rajthoz álltak. Az indulók között volt mind a három olyan magyar versenyző, aki valaha teljesítette a Race Across America (RAAM) nevű közel 4900 kilométeres USA-t átszelő ultrakerékpáros versenyt. Káldi Attila háromszor, Szőnyi Ferenc – a 24 órás kerékpározás magyar csúcstartója kétszer, Járvás Tamás egyszer ért célba a legendás eseményen. A 90 egynapos egyéni nevező mellett több tucat 2-8 fős csapat is nekivágott a távnak, valamint sokan választották a 12 órás, 100 mérföldes és 100 km-es távokat is.

 

Szombaton délután 14 órakor rajtolt el a mezőny a majdnem ideális, kicsit szeles időben. A mindössze 23 éves mezőtúri Pályi Csaba a rajttól az élen tekert, majd a 8. órában (22 órakor) robbantott, lerázta üldözőit és folyamatosan növelte előnyét. Kora délelőttre kezdett körvonalazódni, hogy megdönthető a 757,48 km-es, 2011-ben, Szőnyi Ferenc által felállított országos csúcs.

Pályi nem hagyott kétséget formája felől, a korábbi csúcsot kevesebb mint 23 óra alatt elérte, végül 798 km-rel (114 kör, 33,25 km/h-s átlagsebesség) új országos csúcsot állított fel, közel 50 kilométerrel megelőzve a második helyezet Molnár Tamást és 84 kilométerrel a korábbi csúcstartó, ezúttal harmadik Szőnyi Ferencet.

A közel 300 résztvevő a teljes esemény alatt összességében másfélszer megkerülve a Földet, több mint 61.000 km-t tekert a reptér kifutóján.

 

További eredmények:

24 óra, 5-8 fős csapat:
1. Csáki Pityu megmondja! – 854 km
2. Pénzügyőr SE – 847 km
3. ViniBike-Groupama Cycling Team – 812 km

24 óra, 3-4 fős csapat:
1. ProTúr – 798 km
2. Cosa Nostra – 784 km
3. Sebes Kunok – 784 km

12 óra egyéni:
1. Lengyel Márk (Budapest) – 343 km
2. Németh Géza (Sopron) – 343 km
3. Kelemen Bence (Százhalombatta) – 336 km

klikk

Hirdetés