QM Prémium sportkrémek

QM Prémium sportkrémek

Takács Viktor
Takács Viktor - Támogatott tartalom
QM Prémium sportkrémek

Amikor sportkrémekről beszélünk, szinte mindenkinek a klasszikus bemelegítő és regeneráló krémek jutnak az eszébe. Hatásukat tekintve azt tudjuk, hogy az egyik csíp, a másik pedig hűt. A jó hír az, hogy a kor és a technológia előrehaladtával a komolyabb krémek már ennél azért egy kicsit többet tudnak és nem is csak az említett két kategória létezik belőlük. Természetesen az ilyen készítményeket továbbra is jellemzően sportolás előtt (pre) és után (post) használjuk, azonban több mindenre képesek, mint azt gondolnánk. 

QM Prémium sportkrémek-1
QM Prémium sportkrémek-1

Sportolás előtt

Mint ahogy azt már említettük, sportolás előtt a legtöbbeknek eszükbe sem jut, hogy egy jó csípős bemelegítő krémen kívül lehet még bármi mást is használni. Pedig lehet, sőt sok esetben erősen javasolt is! Természetesen a klasszikus, vérkeringést fokozó, melegítő hatású krémek, mint pl. a QM1 Warming használata sem „ment ki a divatból”, abszolút helyük van a történetben, azonban léteznek olyan termékek is, melyek segítenek átvészelni a sportolás közbeni, sokszor extrém körülményeket. Egy hosszabb verseny vagy edzés alatt olyan problémákkal találhatjuk szembe magunkat, mint pl. a kidörzsölődés vagy a túlhevülés. Mindkét esetben egy jól irányzott krémezéssel sokat javíthatunk a komfortérzetünkön. A kerékpáros World Tour csapatok rendszeresen használják pl. a QM 20 Pro és a QM Cooling termékeket, így a legmelegebb nyári napon sem bajlódnak a feltört hátsóval vagy a túlhevült bőrfelülettel. Számtalanszor előfordul olyan eset is, amikor a légutak valamilyen oknál fogva nem teljesen szabadok (pl. allergia, megfázás). Ilyenkor a sportolás közbeni erőteljesebb légzés támogatására használhatunk légutakat tisztító mellkas bedörzsölő krémet is, pl. a QM 17 Chest Rub-ot.

QM Prémium sportkrémek-3
QM Prémium sportkrémek-3

Sportolás után

Egy megerőltető verseny vagy edzés után az izomzatnak és az igénybe vett ízületeknek is jól esik a törődés. A különböző QM masszázsolajak a speciális fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő összetevőknek köszönhetően gyorsítják az izomzat regenerációját, illóolaj tartalmuk pedig segíti a mentális ellazulást is. Mivel a legtöbb sportágban a láb és annak inai, ízületei nagy terhelésnek vannak kitéve, ezek ápolására érdemes különleges figyelmet fordítani. A QM Fit Feet egy kifejezetten fáradt lábra kifejlesztett termék, amely segít megnyugtatni a megterhelt Achilles-inat és a térd, illetve boka ízületet. Természetesen ezen termékek használata nem helyettesíti a nyújtást, használatuk nyújtással együtt éri el a maximális hatást.

QM Prémium sportkrémek-2
QM Prémium sportkrémek-2

Tusfürdők

Kevesen tudják, hogy a test gyors felfrissítésének egyik legjobb módja a zuhanyzás, amely, ha speciális tusfürdőt használunk hozzá, sokkal intenzívebb frissítő hatást tud produkálni. Egy kora reggeli edzés után vagy hosszú multisport edzések estében sportágváltáskor egy gyors zuhany a QM 10 tusfürdővel kombinálva extra energiával lát el, illetve az eukaliptusz olajjal „dúsított” változat, melyet kifejezetten élsportolók kérésére fejlesztettek ki, segít tágítani a légutakat is, fokozva az oxigénfelvétel képességét. A QM 10 egyébként samponként is használható, így mindenképpen helye van minden sporttáskában!

QM Prémium sportkrémek-4

QM prémium sportkrémek

QM Prémium sportkrémek-4