Az elmúlt években egyébként sok bringás vágott neki a távnak versenyen kívül, így látszott, nevezőben sem lesz hiány. A verseny szeptember 9-én indul az Eiffel-torony elől és 7200 km megtétele után, november 17-én ér véget Dakarban.
Egy átlagbringás egy éves tekerésadagját 59 versenynap alatt kell teljesíteniük az indulóknak, 11 pihenőnappal. Így átlagban 120 km-t kerekenek naponta, miközben 6 országot érintenek. A bringás dakar, ahogy az autós, motoros is, több oldalról teszi próbára az indulókat. Elsősorban fizikailag, másodsorban mentálisan, harmadrész anyagilag. A nevezési díj 1,25 millió forintnak megfelelő euró, és ez még nem minden. Egy ilyen kalandhoz nagyon spéci bringa kell, ami szintén egy vagyon. A drótszamárnak bírnia kell az Atlasz-hegység köveit, a sivatag aprószemcsés homokját, a déli részek sártengerét, és még sok előre nem is látható megpróbáltatást.