Új útvonalon a Mátra Maraton

Vuelta Sportiroda
2016/08/23
Rengeteg újítás a jubileumi Mátra Maraton útvonalán
Hirdetés

Jubileumi Mátra Maraton, rengeteg újítással az útvonalon

És egyben XCM Magyar Bajnokság

A montisok körében már nem kell bemutatni a Mátra Maratont, hiszen augusztus 28-án, vasárnap már 15. alkalommal rendezzük meg. A verseny idén nem csak a TOP Maraton sorozat utolsó állomása, hanem az XCM szakág magyar bajnoksága is. A helyszín változatlanul a Gyöngyös Sástói Oxygen Adrenalin Park, de a távok útvonalaiban idén jelentős változások lesznek. Íme a jubileumi módosítások!

 

Terepen.jpg
Terepen.jpg

 

Minitáv (13 km)

Idén ez a táv teljesen megváltozik, irányban, távban és szintkülönbségben is. Tavaly sok visszajelzést kaptunk, hogy túlságosan nehéz lett, de idén igazi családbarát útvonalat kapott:

bárki által teljesíthető, biztonságos és nem túl hosszú.

De az erősebbek se panaszkodhatnak, mert aki tempót szeretne rajta menni, annak meglesz erre a lehetősége.

A Minitáv a 24-es úton kezdődik felfelé, majd balra a Görgőbikki úton folytatódik. Az elején a Rövidtávval közös útvonalon, aszfalton halad, de 5,5 km után letérnek jobbra, terepre. Innentől kezdődik a mászás Mátraháza felé. Ha ez megvan, akkor már fel lehet lélegezni, hiszen a célig szinte csak lefelé kell haladni (a "szinte" kifejezést kérjük a Mátrában szokásos módon értelmezni, vagyis tartalékolj még egy kis erőt a végére). Bár a táv családbarát, de a 11 év alattiaknak inkább a szombati, ingyenes gyerekversenyünket javasoljuk.

 

Rövidtáv (32 km)

A Rövidtáv a 24-es úton halad felfelé kb. egy kilométert, majd balra a Görgőbikki úton folytatódik. Tehát az eleje aszfalt lesz a szénégetői frissítőig. Innentől terepre vált az útvonal. Az első változás Rudolf-tanya előtt lesz, mivel a megszokott, nyereg mögé beülős egynyomsávos rész tele van bedőlt fákkal, így kerülő úton, aszfalton gurulunk a lejtő aljáig.

Hosszú dózeres út után kemény mászás jön a Csór-hegyi vízműig, majd fékbe kapaszkodós száguldás a víztározó alá.

Innentől kezdődik az utolsó mászás: a kemény emelkedő végén jön a Vörösmarty frissítő, majd hamarosan Mátraháza. Aki idáig elért az már fellélegezhet, mert már csak gurulni kell Sástóig, ahonnan a korábbiakhoz képest könnyű emelkedő visz fel az Adrenalin Parkba.

 

Hossz-t-v-a-24-esen.jpg
Hossz-t-v-a-24-esen.jpg

 

Közép (60 km) és Hosszútáv (90 km)

Az első komoly változás Kékes-tető környékén lesz. Eddig a sípályán mentünk fel is és le is, de ez minden évben elég komoly feladat volt nekünk, szervezőknek, hogy biztonságosan megoldjuk az oda-vissza utat.

Idén egy sokkal jobb útvonalat találtunk.
 

A kékesi csúcskő után kis aszfaltos gurulás, majd némi egynyomos terep után a Mátrai Gyógyintézet területén haladnak át a távok. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a Mátrai Gyógyintézetnek! Lesz benne két rövid lépcső, ami ezen a távon indulóknak rutinfeladat, de természetesen jelezni fogjuk a terepen, hogy mi vár rátok (Legyetek szívesek, és ne essetek el itt se: a Mátra Gyógyintézet nem kerékpáros sérülések ellátására specializálódott!).

Miután kimentek a kapun egyből elértek az új Kékesi frissítőhöz. Bízunk benne, hogy nektek is tetszeni fog az frissítő helyszín - végre egy jobb, tágasabb helyet találtunk neki. Itt könnyedén elvehetitek a vizet, van elég hely és idő arra is, hogy akár szusszanjatok egyet.

A frissítők után egy élvezetes, kicsit technikás lefelé után csatlakozunk a korábbi években megszokott útvonalhoz, de csak egy darabon, mert más is változik ezen a lefelén. A közép és hosszútáv Kékes-tető környéki útvonalváltozás mellett lesz még egy fontos nyomvonalbeli különbség is idén, aminél a fő szempontok a következők voltak:

váltsuk ki az épített fahidat, és legyen több a terep, értelemszerűen kevesebb aszfalttal.

Az új pálya szakasz Kékesről egészen Mátrafüredig visz le - igen gyors szakaszon. Mátrafüredre is kerül egy frissítő: egy kis aszfaltos emelkedőn vehettek magatokhoz ételt és italt. Utána egy élvezetes egynyomsávos lefelé következik Lajosháza irányába. Innentől kezdődik az a mászás, amikor is visszacsatlakozunk a régi nyomvonalba és elérjük a szénégető frissítőt. Két dologra figyeljetek ezen a szakaszon: 1. Kékesről a lefelé Mátrafüredig elég hosszú, nagyon gyors és trükkös. Néhol nagyon köves, néhol meg mélymurvás részek is vannak. 2. Mátrafüreden tankoljatok fel, mert hosszú lesz az emelkedő a következő frissítőig.

 

Szintrajz tetoválás!

Túl sok az infó? Ne aggódj, erre is találtunk megoldást!

A célterületen megvásárolható, speciálisan sportolásra tervezett tattoo a legfontosabb információkat tartalmazza majd, amire verseny alatt szükséged lehet: szintrajz, táv adatok, frissítőpontok helye, segélyhívó telefonszám. Mindig kéznél (kézen) lesz, elég csak tekerés közben a karodra pillantanod, és leolvashatod, mikor jön az emelkedő, vagy milyen távolságra van a következő frissítőpont. Vízálló, tehát 2-3 napig garantáltan fent marad.

 

MM-tattoo.jpg
MM-tattoo.jpg

 

OB információk

Idén a Mátra Maratonon avatunk Magyar Bajnokot az XCM szakágban a következő kategóriákban:

Középtávon:
• U19 férfi
• U19 női
• Felnőtt nő
• Master 3 férfi
• Master 1 nő
• Master 2 nő

Hosszútávon:
• Felnőtt férfi
• Master 1 férfi
• Master 2 férfi

Fontos, hogy a Magyar Bajnokságban a versenyzők korosztályát az MKSz versenyengedélyben szereplő kategória határozza meg. Az MKSz szabályzata alapján korosztályt váltani nem lehet. Abban az esetben, ha a nevezési rendszer által a születési év alapján generált korosztály eltér a versenyengedélyben szereplőtől, akkor is a versenyengedélyben szereplő lesz az érvényes.

 

Gyerekverseny

A szombati gyerekversenyre ne felejtsd el elhozni a 15 évnél fiatalabb gyerkőcöket!
Gyerekverseny: Augusztus 27. szombat. 16:00 óra

Az egyes távok augusztus 28-án, vasárnap a következő rendben rajtolnak:
10:00 Mátra Maraton Hosszútáv (90km)
10:20 Mátra Maraton Rövidtáv (32km)
10:40 Mátra Maraton Középtáv (60km)
11:00 Mátra Maraton Minitáv (13 km)

Várunk a Mátrában!
www.matramaraton.hu

Hirdetés