Menü

2017.02.03.     Hozzászólás 0

Látványos és izgalmas cyclo-cross VB után - Búr Zsolt interjú

A nézők számára itt minden induló hős!


A luxemburgi Bielesben rendezték meg a 2017-es UCI Cyclo-Cross Világbajnokságot, melyen volt minden, amit imád a sportágat szerető néző. Rengeteg bukás és technikai probléma, ónos eső és sár, izgalmak és dráma tarkították a több napos rendezvényt, melynek második napján a magyar szívek is doboghattak! A nemzeti tricolor mezt Búr Zsolti (BuZsó) húzta fel, és nagyon szépen helyt állva, három körrel a vége előtt intették ki, az 50. helyről. A verseny után pár nappal kérdeztük a történtekről és körülményekről.

 

Azok, akik még soha nem jártunk egy cyclo-cross világbajnokságon, de fotókon és videókon követjük az eseményeket, egy eufórikus, őrült fesztiváli hangulatnak képzelünk el egy ilyen rendezvényt. Neked mi jött át ebből a helyszínen?

Nem tudom pontosan mennyi néző volt Bielesben, de gyanítom közel a hetvenezerhez! Teljesen más ilyen környezetben versenyezni. Végig eufóriában haladsz, csak arra figyelsz, hogy a maximumot hozd ki magadból és a versenyzésedből.

A legfelemelőbb, hogy nem csak a nagyoknak őrjöngenek, hanem a mezőny többi tagjának is… hiszen a nézők számára itt minden induló hős!

 

CX_Bieles2017-DT_01.jpg Forrás: Búr Zsolt

 

A versenyeket erősen kötik a szabályok, de mégis minden pálya más. Mennyiben volt más a luxemburgi VB pálya mint például az itthoni OB futamé?

Akadtak olyanok, akiknek meglepetést okozott a pálya, Én nem éreztem extrémen nehéznek. A legszembetűnőbb különbség abból adódik a VB és a hazai pályák nyomvonala között, hogy míg itthon arra kell törekedni, hogy a hobbisták is teljesíteni tudják a versenyt, a világbajnokságon ez már nem elvárás... sőt!

 

Mennyire volt érezhető belülről, hogy az élen Mathieu van der Poel és Wout van Aert kemény tempót nyomnak?

A célegyenes kijelzőjén folyamatosan láttam, hogy nagyon "begomboltak". A mély sár sem tette könnyebbé a dolgunkat. Személy szerint a jeges nyomvonalnak jobban örültem volna, mint például amilyen Erikéknek volt szombaton.

 

CX_Bieles2017-DT_02.jpg Forrás: Búr Zsolt

 

Fel lehetett készíteni a bringád egy olyan pályára, ahol egyik versenynap még jeges, majd a te futamodra már saras körülmények voltak?

Nem volt különös változtatás, kerekeket cseréltem csak – a talaj állagához megfelelő szetteket tettünk be.

 

Egy világbajnokságra máshogy készíted e fel a bringád, mint például egy OB futamra? Volt bármi olyan szerelés, ami speciálisan a luxemburgi pálya miatt volt?

Nem volt ilyen, minden verseny szinte ugyanolyan. Az OB előtt csak új láncokat és fékbetéteket tettünk be, majd a versenyt követően elmentem edzőtáborozni, de már másik bringával, így a világkupára, valamint az azt követő világbajnokságra az OB-n is használtakat nyúztam.

Fontos hozzátennem, hogy ezen a szinten már egy vagy akár két szerelő mester elengedhetetlen a jó szerepléshez! Nekem minden verseny után a DoctorBike aranykezű szerelője, Robi szétszedi darabokra mindkét bringám, így mindig tökéletes állapotban vannak!

 

Megúsztad nagyobb technikai probléma nélkül a versenyt. Mennyire számít a megfelelő alkatrész ilyenkor és mennyire a szerencse?

Egy defektet én is kaptam, igen. Azt gondolom, hogy a megfelelő minőségű alkatrészek révén nyugodtabban versenyezhetek – legalábbis a technikai részéért nem kell annyira izgulnom. Ami extra volt Luxemburgban, hogy a nyomvonal igen keményen igénybe vette a kerekeket. Nagyon sok kereket láttam törve... Én DT Spline kerekeket használhatok, amik állták az extrém megpróbáltatásokat - bár így is három kereket utólag centírozni kellett...

 

A saras, homokos pályát elnézve a verseny után a paripa darabokban végezte...

Igen, a DoctorBike-ban Robi már nekiállt a bicajok generálozásának. A megfelelő karbantartást nagyon fontosnak tartom, amit megfelelő szakember végez el.

 

CX_Bieles2017-DT_03.jpg Forrás: Búr Zsolt

 

Amikor 3 körrel a vége előtt leköröztek, és ki kellett állnod, az 50. helyen álltál. Elsőre talán sokak legyintenek ezt látva, de véleményem szerint ez egy szép, kemény helytállással elért eredmény. Te is így látod, vagy inkább csalódott vagy?

A helyezést tekintve nem vagyok csalódott, persze a kiszólításnak nem örülök annyira. Van Aert, és Van Der Poel olyan tempót tekertek, hogy ez igen sok versenyző sorsát megpecsételte. Például előttem nem sokkal Lars Boom is ki lett szólítva.

De a cross világbajnokságon nincsenek töltelékversenyzők. Itt nincsenek segítők, itt a világ legjobb versenyzői feszülnek egymásnak. Egy kis túlzással itt mindenki a világbajnoki címért teker! Így megközelítve nem is olyan rossz az 50. helyezés…

Sportban persze nincsen „ha”, de „ha” nincs a defektem, az első körök „verekedései” és a két fénysebességgel közlekedő srác a mezőnyben, akkor be lehetett volna fejezni körhátrány nélkül a VB-t. Hisz például a 10. versenyző csak 2:40-re volt előttem, amikor kiszólítottak.

 

A hazai cyclo-cross sportolók miben kell, hogy fejlődjenek még a kint látott élmezőnyhöz?

Mindenben. Az első lépésként a lehető legtöbbet kellene versenyezni ebben a mezőnyben! Nem vagyunk tehetségtelenebbek, mint a belgák, hollandok vagy esetleg a franciák. Ezt hosszasan tudnám ecsetelni…

 

Az a bizonyos első lépés elkezdődött, legalábbis BuZsó részéről mindenképp. Drukkolunk, hogy a jövőben egyre többször izgulhassunk ebben a látványos és kemény sportágban hazánk fiaiért… Köszönjük BuZsó!

BuZsó szervizhátterét a DoctorBike biztosítja.