Mintegy tízezren vettek részt vasárnap a Budapest Sportiroda (BSI) és a Sportaktív SE közös eseményén, a 2. K&H olimpiai kerékpáros nap on. A városligeti 56-osok terén és a főváros kerékpárútjain megtartott programokon a hazai kerékpározás kiemelkedő alakjai mellett olimpiai, világ- és Európa-bajnokok is részt vettek. A „ Gizmo-show ” alkalmával összesen 7 olimpiai aranyérem tulajdonosát ugrották át a kerékpárzsonglőrök. A látványos bemutatók mellett a fővárosi bringatúra is igen népszerűnek bizonyult.
81843-Kammerer_Martinek.jpg
Az eseményen részt vett Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Kulifai Tamás és Tóth Dávid világbajnok kajakpáros, Verrasztó Evelyn Európa-bajnok úszó.
Kammerer és Martinek goldsprint-versenyéből előbbi került ki győztesen – igaz utóbbi javára legyen írva: kerékpárral érkezett –, majd „Kamera”, fiával kipróbálta az elektromos bringóhintót. Verrasztó a fekvő kerékpárral próbálkozott, Tóth és Kulifai mountain bike futamon indultak, Tamás leelőzte Dávidot, második lett futamában. Nagy Tímea gyermekeivel érkezett, akik több kerékpárra is felpattantak, na és „Titi” tagja volt annak a bátor csapatnak, mely a bringával ugrató „ Gizmo-csapat ” alá feküdt, így Nagy Attila és társai összesen hét aranyérem tulajdonosát ugorhatták át.
81843-Verraszto.jpg
A programban szerepelt gyorsulási és sprintverseny , alkalmi kerékpáros múzeum , ügyességi és KRESZ-pálya, bmx, művészi kerékpár és bringafoci-bemutató, spinning, kranking, kiszorító és egyhelyben álló verseny . A városi kerékpározás népszerűsítése céljából, 15 regisztrációs pont érintésével szervezett budapesti kerékpártúrán vehettek részt az érdeklődők.
A 2. K&H olimpiai kerékpáros nap résztvevői találkozhattak Fábián Márk egykerekű magasugró világcsúcstartóval, Halápi Sándor velocipéd világbajnokkal, Hegedűs László Európa-bajnoki 5., világbajnoki 12. helyezett kerékpárossal, Kun Ádám bmx-flatland világbajnokkal, Szalontay Sándor csúcstartó sprinter, magyar bajnok pályakerekessel.
A színpadi beszélgetések során a kilátogatók interjúkat hallgathattak a bemutatózók mellett Somogyi Miklós olimpiai bajnok – megnyerte a ’84-es, moszkvai olimpia-pótló Barátság-verseny pontversenyét – pályakerekessel és a népszerű riporterrel, Sipos Jánossal is.
81843-_ZP_3348.jpg
A rendezvény résztvevői tavalyhoz képest megduplázódtak. „ Idén, mintegy tízezer ember látogatott ki a K&H olimpiai kerékpáros napra. Nagyon népszerűnek bizonyult a bringatúra, mellyel a városi kerékpározást szerettük volna népszerűsíteni. Az indulók együttesen mintegy 40 ezer kilométert tekertek Budapest kerékpárútjain, a résztvevők akkora távolságot tettek meg, mintha körbekerékpározták volna a Földet ” – mondta Kocsis Árpád , a BSI vezetője.
„ A kerékpározás valamennyi szakágát sikerült a Városligetbe varázsolnunk, rengeteg résztvevő, remek idő, változatos események és kiváló szervezés jellemezte a bringás napot, melyen a család minden tagja találhatott magának szórakoztató programot” – tette hozzá Harangvölgyi András ötletgazda. Az esemény szlogenje volt: Minden, ami kerékpár.