- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A legutóbbi, szeptemberi rendezvényen közel ezer ember tekert keresztül a városon kerékpárján, a rendezvény szervezõi remélik, áprilisban még többen eljönnek. A felvonulás elõtti két órában programok várják az érdeklõdõket.
A gyülekezés kezdete és a felvonulás közötti két órában ismét megrendezésre kerül a "Kerekpázsit beszélgetés". A beszélgetés témája a kerékpározás jelenlegi fehérvári helyzete és jövője.
A résztvevőket délután két órától különböző programok várják, többek között a gyerekek számára kerékpáros ügyességi verseny, BMX - trial bemutató, Bringa szépségverseny, stb. A menet 4 órakor indul a városon keresztül. Mivel a vonulás célja a figyelemfelkeltés, mindenki vigyen magával valamilyen hangos eszközt (dudát, csörgőt, cserregőt, kerregőt, bármit), ami tekerés közben is használható.
Útvonal: Halesz park - Budai út - Várkörút - Dózsa György út - Mészöly Géza utca - Palotai út - Piac tér - Széchenyi út - Horváth István utca - Lövölde utca - Budai út - Halesz park
Szeretettel várnak minden nem motorikus járművel (kerékpárral, rollerrel, gördeszkával, görkorcsolyával, tandemmel, triciklivel, velocipéddel, monociklivel...) közlekedőt.