Jó meleg bringás kézfogás

Jó meleg bringás kézfogás

Simon Ádám
Simon Ádám
2017/11/15
Answer téli kerékpáros kesztyűk
Hirdetés

Hétköznapi kerékpáros ingázásnál nincs szükségem speciális kerékpáros ruházatra, ugyanúgy öltözködöm, mintha gyalog, tömegközelekedéssel, vagy autóval indulnék neki. Télen ebben annyi a csavar, hogy felülre kevesebb meleg ruha is elég, mert tekerés közben kevésbé fázom, mintha egy helyben állnék a buszmegállóban.

A kézfejem viszont egészen más tészta, mert hiába melegszem ki az ujjaimhoz ebből alig jut el bármi is. Kesztyűre tehát szükségem van és habár nem vagyok kifejezetten fázós, a kézfejem kevésbé hidegtűrő az átlaghoz képest. Az Answer téli kerékpáros kesztyűi között többet is találtam, amit szívesen viselnék akár hétköznapi ingázás, akár sportolás közben is.

 

Answer Strike 2

Aki ismeri és megszerette a Strike modellt, annak a ráncfelvarrott utód is be fog jönni. Számomra kissé merevnek tűnt elsőre, vagyis inkább kicsinek, pedig a többi kesztyű közül ugyanez (L-es), vagy akár az eggyel kisebb (M-es) méret is jónak bizonyult. Rövid használat után kezdett el kézfejemhez idomulni és egészen jól összehaverkodtunk, pláne, hogy az öt különálló ujj miatt könnyen lehet vele a kezelőszervek között is varázsolni.

 

Answer Strike2 Forrás: Mozgásvilág.hu
Answer Strike2
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

Vastagabb, ötujjas kesztyű, méretes mandzsettával (nekem éppen kikandikált belőle az órám). A tenyere az ujjvégekig egybefüggő gumírozást kapott, így rázós menet közben is biztos fogást biztosít. 5mm vastag neoprén külső rétege egy ún. Porelle lélegző és vízálló membránt kapott.

Hüvelykujján nagyméretű pamut orrtörlő, lletve mutatóujján és a hüvelykujj tövében fényvisszaverő felirat és csíkozás kapott helyet. Saját tűréshatáraimat ismerve, nulla fok környékéig tartom elegendőnek, kevésbé nyámnyiláknak fagypont alatt is elegendő lehet (hivatalosan mínusz 4 és plusz 25 fok közé ajánlják), három évszakos használatra.

Ára: 11.990 Ft

 

Answer Chopper Mitt

Nagyon menő megjelenésű és az összes közül a legkényelmesebb, jó meleg téli kerékpáros kesztyű három ujjal. Eredetileg ez a modell pályaépítésre, kétkezi munkára lett kitalálva, de a vásárlások alapján többen használják aktívan kerékpározáshoz, nem véletlenül. A három ritkábban használt ujj egyetlen nagy ujjba bújhat az extra melegségért, míg a fontos funkciókat (fékezést, váltást, másokra mutogatást és véleményezést) ellátó mutató- és hüvelykujj külön is bevethető maradt.

 

Answer Chopper Forrás: Mozgásvilág.hu
Answer Chopper
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

A Primaloft bélés -7 Celsius fokig hitelesíti, amit valahogy még el is hiszek neki, szerintem -10, -15-g is jók lehetünk benne. Csúszásgátlót éppen csak a mutatóujj végén találunk, így az összkép alapján elsősorban nyugisabb tekerésekhez, inkább hétköznapi ingázáshoz ajánlható, arra viszont csípős téli időjárásban is. Oldalán hosszú fényvisszaverő csík található.

Ennél a kesztyűnél az M-es méretet kaptam kipróbálásra és tökéletesen kényelmesnek bizonyult (szemben a Strike L-es méretével, ami szűkösebb érzésű volt, mint ez). 

Ára: 10.490 Ft

 

Answer Sleestak

Kialakítása nagyon hasonló a Chopper-éhez, három ujjas, Primaloft bélés, viszont felső része strapabíró, Ripstop (szakadásálló) technológiával felvértezett Nylon. Tenyér részén valamivel több tapadóréteg található, mint a Chopperén és mandzsettája hosszan és nagyon kényelmesen melegíti a csuklót is. Menő színvilága és strapabírósága aktív téli vadonjárásra is feljogosítja.

 

Answer Sleestak Forrás: Mozgásvilág.hu
Answer Sleestak
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

Specifikációját tekintve melegsége megegyezik a Chopperével, érzésre viszont a Sleestak valamivel hűvösebbnek tűnik, a -15-öt nem előlegezném meg neki (de aztán ki tudja...).

Ára: 10.490 Ft

 

Answer Chakka 2

A Chakka kimagasló védelmet nyújt az elemek ellen, kifejezetten a hideg és csapadékos időjárási körülményekhez tervezték. Tenyérrésze teljesen gumírozott, így egyrész nem ázik be, másrészt jól tapad a kormányon. Tökéletesen vízálló és lélegző Hipora membránja tesz róla, hogy esőben és havazás közben is száraz és komfortos maradjon a kesztyű belseje.

 

Answer Chakka Forrás: Mozgásvilág.hu
Answer Chakka
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

Oldalán és a felsőrészén méretes fényvisszaverő elemek teszik jól láthatóvá, mandzsettája méretes, hogy a kabátujjat is alá lehessen tűrni. Egyujjas kivitelezése miatt gyors és precíz váltókezelésre kevésbé alkalmas, inkább közlekedési célra tűnik alkalmasnak. Bár önállóan is megállja a helyét, mint kesztyű, akár második rétegként is érdemes magunknál tartani, ha hirtelen törne ránk az égi áldás és az alap kesztyűnk vízállósága kevésbé megbízható.

Ára: 11.990 Ft

 

Az Answer kerékpáros kesztyűiről kellemes tapasztalataink vannak még az előző évekből is, így nyilvánvaló tulajdonságuk mellett a fenti modelleknek is megelőlegezzük a hosszú távú bizalmat. A tapiképernyő kezeléséhez egyik kesztyű sem alkalmas, bár személy szerint nem áldoznám be egyetlen ujjbegyemet sem egy esetleges hívás miatt. Ha télen is tekernél és Te sem szereted, ha lefagy a kezed (hozzáteszem, nem is biztonságos lemerevedett ujjakkal, lassú fékező-erővel bringázni), nyugodtan próbáld ki az Answer modelleket. A méretezés tekintetében ajánlom, hogy próbáld fel vásárlás előtt, mindegyik típus S-től XL méretig kapható.

Az Answer kerékpáros kesztyűket a teheted magadévá...

Hirdetés