iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő

iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc - Támogatott tartalom
2021/10/12
Sokoldalú, jóárasított GPS támogatott kerékpáros komputer

iGS320 navi komputer és pedálfordulatmérő

Ha kerékpározni indulunk, nem csak előszeretettel mérjük a sebességünket, és a bringázásunk során megtett távolságot, de ugyanennyire bennünk van a késztetés ezen, és más adatok, mint például a megtett útvonal rögzítésére is. Ha kicsit komolyabb mélységekbe szeretünk merülni az információk tengerében, akkor kíváncsiak lehetünk a gurulás során megtett szintkülönbségre is, vagy épp a pedálfordulatszámunkra.

Ezekre már nem elégséges egy klasszikus értelembe vett kilométeróra, vagy kell mellé egy másik kütyü is, ami meg már macera. Ezen célra készülnek a sokoldalú GPS támogatott komputerek, melyek közül most bemutatunk egy jó ár-érték arányút.

iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-4
A kijelző akcióban
iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-4
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág

iGPSPORT

Számos nagy, neves márka terméke készül a Távol-Keleten, azon belül is Kínában, így nem nagy meglepetés, ha a sok, másnak gyártó gyár között akad olyan, mely saját márkát alapítva próbál hírnevet szerezni. Ezen cégek sorát gazdagítja a 2012-ben megalapított iGPSPORT is. A cég helyben tervezi és gyártja digitális, főleg minőségi sport- és egészségtudatos eszközeit. Ez alatt a közel 10 év alatt is már rengeteg innováció és fejlesztés jellemezte a céget, így kíváncsian vettük kezünkbe a navis komputert és a pedálfordulatmérőt.

iGS320 komputer

Az iGS320 jelzésű GPS támogatott komputer érkezett hozzánk, mely tulajdonképpen egy okos kilométeróra, amivel navigálhatunk, útvonalat rögzíthetünk, és több egyéb kiegészítő szenzort is párosíthatunk hozzá - igényeink szerint pulzus- és pedálfordulatmérőt választhatunk hozzá.

Bár méretei, a napjainkban megszokott digitális kütyük világában kifejezetten kicsinek mondhatók –magas kontrasztú kijelzője mindösszesen csak 2,4 incses, míg befoglaló mérete 75×49×20 mm – érzésre pont elégséges, hogy a szükséges információkat meg lehessen jeleníteni rajta. És bizony információkból akad bőven, hiszen három, fix elhelyezésű és tartalmú lap között váltogathatunk a kijelzőn:

-    az elsőn találjuk az aktuális sebességet, terepemelkedés szögét, pedálfordulatszámot (ha párosítva van a szenzorhoz), mozgásban eltöltött időt, valamint a megtett távolságot
-    második lapon jelenik meg az átlagos emelkedési szög, az átlagsebesség, a teljes emelkedés szintje, az aktuális magasság, valamint az átlag pedálfordulatszám
-    a harmadik lapon pedig nézhetjük meg a legnagyobb meredekségi szöget, a legnagyobb sebességet, a kalóriafogyasztást, a teljes megtett távolságot (odometer), illetve a legnagyobb pedálfordulatszámot

Mind három lapon látható a szatelitek térerejét jelző skála, a bluetooth kapcsolat jele (ami már 5, így a 4.2 verzióhoz képest kétszeres sebességre képes (2 Mbit/s), négyszeres hatótávja van (kb. 240 m), nyolcszoros adattovábbítási kapacitással rendelkezik), az aktuális idő, a hőmérséklet, az akkumulátor kapacitási szintje, illetve navigáció esetében a turn-by-turn útmutatás (máskülönben a haladási égtáj angol kezdőbetűje).

iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-2
Bőven elfér
iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-2
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág

A lapok közötti váltáskor, amit a készüléken levő két gomb közül a jobb oldalival tudunk megtenni, a kijelző világítani kezd, majd 30 másodperc inaktivitás (gombnyomogatás nélküli) után automatikusan lekapcsolja a fényt – sötétedés után folyamatosan világít, míg be van kapcsolva a készülék. Ugyanezen gomb segítségével menthetjük a rögzített adatokat, ha a felvétel elindítása után két másodpercig nyomva tartjuk, illetve alapállásban ez a hosszú gombnyomás jelenti a beállításokba való belépést – egyrészt párosíthatjuk az applikációt futtató telefonunkkal, beállíthatjuk a megfelelő időt és időzónát, párosíthatjuk a kiegészítő szenzorokkal, konfigurálhatjuk a kerékméretet, vagy épp kiválaszthatjuk a mértékegység-rendszert.

A készülék másik, bal oldali gombjával be-, illetve kikapcsolhatjuk a készüléket, illetve indítjuk el-, vagy állítjuk meg pillanatra a felvételt.

Kiemelkedő aksi teljesítmény

Az aksija a gyári adat szerint 72 órát bír, ami ebben a szegmensben nagyon jónak mondható – hasonló eszközök általában felét szokták ígérni ennek a működési időnek. A komputer annyira jól „fogyaszt”, hogy nekem a több, nagyobb tekerés alatt, a tesztelés alatti viszonylag hideg időjárásban (3-5 °C) csak a három egységből egyet sikerült elhasználnom! Kapunk hozzá USB-C kábelt töltéshez, két gumi O-gyűrűt és egy bajonett záras kormányadaptert, melyek segítségével felszerelhetjük a kerékpár kormányára.

Vízállóság

Az iGS320 komputer IPX7 vízállósággal rendelkezik, így egy nagyobb esőzéstől sem kell tartanunk, hiszen ez a szabvány azt jelenti, hogy egy méter mély vízbe merítve, nagyjából 30 percig is vízállónak kell maradni.

Applikáció

Le tudunk tölteni applikációt is a komputerhez, melyben olyan beállításokat végezhetünk el, mint például a mértékegységek (metrikus, imperiális), mennyire működjön automatikusan a felvétel (rögzítése, megállása), vagy épp a saját testi adottságainkat (magasság, testsúly). Ezen applikációban tekinthetjük vissza a megtett útvonalainkat is, melyek esetében, ha összekapcsoljuk Strava és/vagy Trainingpeaks fiókunkkal, szinkronizációs lehetőségünk is van!

iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-1
Az app és az óra
iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-1
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág

CAD70 pedálfordulatmérő szenzor

Külön vásárolhatjuk meg az iGPSPORT pedálfordulatmérő szenzorját, mellyel kiegészítve az iGS320-at még professzionálisabb méréseket végezhetünk bringázásunk közben.

A szenzorhoz kapunk három különböző méretű gumigyűrűt a felfogatáshoz, valamint egy CR2025 elemet, a működtetéséhez. Ez utóbbit csak behelyezzük, és már üzemkész is a készülék. Ezt követően már csak párosítani kell a szenzort a komputerhez, hogy ANT+ kommunikáljanak egymással, és a következő indulásnál már láthatjuk is a pedálfordulatunkat – az aktuálisat, a maximumot és az átlagot, attól függően melyik lapon állunk éppen.

A gyári adatok szerint 300 órányi működési és készenléti időre képes egy gombelemmel, ami bőven hosszú idő. Tömege a gumigyűrű nélkül, az elemmel együtt, mindösszesen 8 gramm. Mindezek mellett a szenzor is IPX7 vízállósággal rendelkezik, mint a navi.

iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-3
Pedálfordulat-mérő
iGS320 navi komputer és pedálfordulat-mérő-3
Forrás: Paraferee - Mozgásvilág

Összegzés

Alapvetően az iGS320 komputer mindent tud, amit egy kilométerórától elvárhatunk, minden információ megtekinthető rajta, de ezeken felül extra funkciókat is kapunk, mint például a navigáció, de úgy vélem nem ezt az eszközt fogjuk ezen célra használni. Ez inkább egy edzés-kiegészítő, egy teljesítményorientált kerékpáros kilométerórája, mellyel egyszerre rögzíthetjük a tekerés minden olyan információját, melyeket utána kielemezhetünk, vagy épp megoszthatjuk az útvonalunkat.