Az MTB-vel, ismertebb nevén ,,montival”, illetve országúti kerékpárral indulókat 15 kategóriába sorolják. (Fontos tudnivaló – elkerülendő az esetleges félreértést -, hogy az MTB-gépeken nem lehet fent 26x1,5-nél keskenyebb gumi). Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő viadalra maximum 180 nevezést tudnak elfogadni a házigazdák, így szeptember 15-től célszerű igénybe venni az előnevezés lehetőségét, melynek részletei a oldalon olvasható.
A vérmesebb reményeket tápláló, éppen ezért vélhetően jó formát mutató bringások számára motivációt jelenthet, hogy a bükkszentlászlói útról rajtoló 5,2 km-es, 325 méter szintkülönbséggel nehezített verseny abszolút pályacsúcsát Kónya Tamás tartja, aki 2006-ban 13:57 percet tekert országúti kerékpárral.
A percenként rajtoló egyéni versenyzők mellett a tavaly debütált párosok ismét bizonyítási lehetőséget kapnak. Az Üveghuta Kupa sajátossága közé tartozik, hogy egyedi rajtszámok, érmek, kupák találnak gazdára és minden induló emblémázott üvegpoharat kap ajándékba.
Az eredményhirdetésnek is otthont adó bükkszentkereszti Borostyán Étterem udvarán nemzetközi szintű triál show-t is megtekinthetnek majd az érdeklődők, akik a helyi ízekbe is belekóstolhatnak a helyszínen. Összességében: a versenyzők és a kísérők egyaránt megtalálhatják a számításukat, ha október 4-én ellátogatnak a VI. Üveghuta Kupára!
Még több infó az eseménynaptárban!
További felvilágosítást a 30/9284-233-as telefonszámon lehet kérni.
Írta :Szűcs István