- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A hangsúly esetünkben a vércukorszint megfelelő kontrollján van. Bár vannak olyan sportágak ahol nehezebb ezt figyelemmel követni, mint az ökölvívás, vagy az úszás esetében, de ha az ember megtanulja a saját szervezetének jelzéseit, és felismeri, mi, hogyan hat rá a sportolás közben, akkor bármilyen mozgásformát lehet végezni.” - vallja Kusztor Péter, a 2018-ban 1-es típusú diabétesszel diagnosztizált profi országúti kerékpáros, aki az amerikai prokontinentális Team Novo Nordisk csapatában versenyez tavaly óta, és a sport nagyköveteként, korosztálytól függetlenül biztat minden cukorbeteget a rendszeres testmozgásra, beleértve a legkisebbeket is.
A sportoló arra buzdítja a szülőket, hogy a cukorbetegséggel küzdő gyermekeiket is engedjék bátran mozogni. Előttük is ott a lehetőség, hogy valóra váltsák álmaikat az általuk választott sportágban. Igaz ez egy hosszabb folyamat számukra, ami során előbb meg kell ismerniük a saját szervezetüket, hogy például mikor, mit és mennyit egyenek, mikor kell inzulint kapniuk és hogyan képesek lépésről – lépésre a maguk elé kitűzött célok elérésére. Ugyanakkor ez egyedül, legalábbis kezdetben, biztosan nem megy.
Kell a szülői támogatás, segítség, hogy együtt, közösen tanulják meg, hogy mivel jár együtt a sportolás. Erről szól az első pár hónap, de akár az első év is. Rá kell fordítani a megfelelő időt az alapozásra. Azután, hogy megismerték a cukorbeteg gyerekek a szervezetük működését a határ már számukra is csak a csillagos ég – fejtette ki Kusztor Péter.
Hozzátette ugyanakkor, hogy mint minden másban, a sportban is nagyon fontos a rendszeresség. A megfelelő rutinok kialakulásával aztán könnyebb betervezni az étkezést, és kikalkulálni a megfelelő inzulin igényt. Természetesen a versenyeknél más a helyzet, egy megmérettetés bármikor lehet a nap folyamán és a megnövekedett adrenalin is erősen átírhatja a megtanultakat, de a megfelelő felkészülés, az elsajátított technikák alkalmazása ezeken a helyzeteken is segíthet sikeresen felülkerekedni.
Ne felejtsük el, hogy ők nem klasszikus értelemben vett betegek, csak egy másfajta állapotban élnek. Ennek megfelelően a rendes bemelegítés és a levezetés elengedhetetlen számukra is, és persze az esetükben extra hangsúlyt kell fektetni a gyorsaság, a robbanékonyság és az állóképesség fejlesztésére” - hangsúlyozta a Team Novo csapat sportolója, aki tapasztalatból tudja, hogy a megfelelő terápiás előírások betartása mellett, a sportolás nagyban hozzásegíti a cukorbetegeket a helyes vércukorszint eléréséhez, illetve annak szinten tartásához.
Erre az egyik saját élménye a legjobb példa. Amikor az első versenyére készült a Team Novo-val, folyamatosan azon izgult, hogy képes lesz-e éles helyzetben is szinten tartania a vércukorszintjét. Edzésen már sikerült, de tudta, hogy a verseny az teljesen más lesz. Több adrenalin, nagyobb stressz. Emiatt úgy döntött, hogy végig magasan tartja a vércukorszintjét a futam alatt, ami 10 és 14 közti értéket jelentett. Nem származott belőle semmi problémája, viszont rengeteget tanult közben. Fokozatosan, a szervezetének jelzéseit figyelve napról-napra jobban tudta kontrollálni a megfelelő szintet, és hamar rájött arra, hogy nincs mitől félnie, nem fog leesni a vércukra, ha megfelelően táplálkozik a verseny előtt, alatt és után. Ma már úgy látja, hogy gyakorlással, a rutinok kialakulásával, odafigyeléssel teljesen természetessé válik a vércukorszint szinten tartása éles helyzetben is.
A sport szerepére a cukorbeteg gyerekek életében a Dani útja címmel most megjelent hiánypótló kiadvány is felhívja a figyelmet. Ez egy 1-es típusú diabétesszel élő kisgyerek betegútját mutatja be a tünetek jelentkezésétől az ellátáson át a napi rutin kialakításáig, kitérve a rendszeres testmozgás fontosságára is.