A tavalyi évben életre hívott hegyibringás sorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a résztvevő rendezvények ismertsége és az egyes eseményeken rajthoz állók száma jelentősen nőtt és a szervezőkből is összetartó csapat formálódott. A sikeres kezdést természetesen folytatás követi és 2012-ben ismét megrendezésre kerül a Mountainbike Challenge sorozat.
Ugyan a tavaszra és az igazi kerékpáros időre még várni kell, de a Challenge szervezőinek jóvoltából a szezon már február 17-én elkezdődik , mégpedig egy óriási bringás bulival, amelyre egy budapesti romkocsmában kerül sor.
"Eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a bringások megszólítására, sorozat körül kialakuló közösség építésére, ez a nyitóbuli is ennek a törekvésünknek a része, hogy összehozzunk versenyzőt és szervezőt, profit és amatőrt, mindenkit, aki része a hegyibringások nagy családjának " - fogalmazta meg Fülöp Miklós a Mountainbike Challenge egyik alapítója.
" Az este több különlegességgel és sok meglepetéssel fog szolgálni azok számára, akik velünk töltik ezt a pénteket. Azon kívül, hogy egy igazán ismert előadó is fellép, Sub Bass Monster személyében, társrendezvényként az Artbike képzőművészeti pályázatra beküldött kerékpáros témájú festmények legjobbjai is bemutatásra kerülnek " – fűzte hozzá Danó Péter a sorozat másik atyja.
A szezonnyitó bulin résztvevők természetesen a Mountainbike Challenge 2012-es újdonságaival is megismerkedhetnek, amelyről részleteket egyenlőre nem árultak el a szervezők, de ha lehet hinni a pletykáknak nagy változások várhatók.
A 2012. február 17-én tartandó Mountainbike Challenge szezonnyitó bulira a Budapest belvárosában található Sufni G’art’n-ben kerül sor (1073 Budapest, Akácfa u. 47.), az este folyamán fellép Sub Bass Monster és a Drótszamár Fesztiválról már ismerős Wetwood zenekar is.
További információ: www.mountainbikechallenge.hu www.facebook.com/mtbcha