Menü

Hozzászólás 1

2019.06.21. Zalakaros

MAPEI Tour de Zalakaros 2019

Helyszín: Zalakaros
Dátum: 2019.06.21. - 2019.06.23.

Elérhetőségek:
Teker Sportiroda Kft.
info@tourdezalakaros.hu
http://tourdezalakaros.hu/

MAPEI Tour de Zalakaros 2019 - Kiírás

Távok és futamok

A MAPEI Tour de Zalakaroson a Kis-Balaton környékét járhatod be két keréken úgy, hogy ízlésed szerint összemérheted erődet sok más országúti bringással egy 138 km hosszú versenyen, vagy kihívás elé állíthatod magad a 60 kilométeres teljesítménytúrán, illetve felkerekedhet az egész család egy kellemes, 33 kilométeres bringatúrára. Az évről évre egyre nagyobb résztvevői létszámú kerékpáros eseményen korrekt pályakijelölésre, gyönyörű környezetre, gazdag és jól szervezett frissítőpontokra, izgalomra és kellemes hangulatra számíthatsz (saját tapasztalataink alapján).

 

MAPEI Tour de Zalakaros – Bike Style országúti maraton

Az országúti maratonon 2019. június 23.-án, 11 órától, Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon kalandozunk a zalai vidék legszebb tájain, a táv 137 km. 2019-ben az útvonal a 2018-assal megegyező lesz.

Rendezvény célja: A magyar és külföldi kerékpárosok részére versenyzési, túrázási, maratonozási lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várjuk, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem profiknak szól!

 

MAPEI Tour de Zalakaros - VILLTEK teljesítménytúra

Az országúti teljesítménytúra 2019. június 23-án, 10 órától, Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon kalandozunk a zalai vidék legszebb tájain, a táv 60 km. 2019-ben az útvonal a 2018-as útvonallal megegyező lesz.

Rendezvény célja: A magyar és külföldi kerékpárosok részére versenyzési, túrázási, maratonozási lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várjuk, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem profiknak szól!

 

Mapei Tour de Zalakaros - Karos Spa Kis-Balaton családi bringatúra

A családi kerékpártúra 2019. június 23.-án, 10:30-tól, Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon, teljesen sík útvonalon, nagyrészt kerékpárúton halad a Kis-Balatont megkerülve. Sokan emlékeznek gyermekkori olvasmányaikból Tutajosra, akinek Matula bácsi mutatja meg, milyen is a berekbeli élet. A Tüskevár helyszínei elevenednek meg a Karos Spa Kis-Balaton családi kerékpártúra során. Ritka madárfajokat is megfigyelhetünk a háborítatlan tó körüli utakon. A 33 km bringázás pedig kiváló alkalom arra, hogy gyermekeinkkel megszerettessük a Kis-Balatont és környékét, illetve ha eddig nem olvasták volna Fekete István méltán népszerű ifjúsági regényét, felkeltsük érdeklődésüket iránta. Az is elképzelhető például, hogy hazatérve kezükbe is veszik az 1957-ben írt könyvet.

 

Szabadics Ride - Company Challenge

A rendezvény rajt területe, dátuma: Zalakaros (Gyógyfürdő tér), 2018. június 16. szombat

A rendezvény célja: magyar és külföldi cégek részére versenyzési, túrázási lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várjuk, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem profiknak szól!

 

Zobori Kid's Ride gyerekverseny

A Zobori Kid’s Ride gyerekverseny 2019. június 22.-én, 16.00 órától várja a különböző korcsoportokban a gyerekeket a zalakarosi termál tó körüli versenyre.

Rendezvény célja: Az U5 és U13 közötti korosztályoknak versenyzési lehetőség biztosítása, a kerékpáros sport népszerűsítése. Azokat is várjuk, akik soha nem vettek még részt kerékpáros rendezvényen indulóként, az esemény nem profiknak szól!

 

MAPEI Tour de Zalakaros 2019 - Nevezés

 

Határidő/Nevezési díj (Ft/fő) Országúti maraton, teljesítménytúra Családi bringatúra Szabadics Ride - Hobby Szabadics Ride - verseny
2019.01.15-ig online előnevezéssel 9000 - - -
2019.06.10-ig online előnevezéssel - 4500 - -
2019.06.15-ig online előnevezéssel 10 000 - - -
2019.05.20-ig online előnevezéssel - -

csak csapat  63 500

csapat + vasárnapi futamok együtt
80 000

csak csapat  63 500

csapat + vasárnapi futamok együtt
80 000
Helyszíni nevezés 10 000 5000    



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zobori Kid's Ride gyerekverseny

Nevezési díj: NINCS, a versenyek ingyenesek az internetes előnevezés és a helyszíni nevezés során is

- előnevezés: online. Az előnevezettek számára külön pultoknál, gyorsított eljárással lesznek átvehetők az elkészített rajtcsomagok.
- helyszíni nevezés: 2019.06.21. pénteken 16’00-19’00, 2019.06.22. szombaton 12’00-15’00

 

Jelentkezés

Helyszín: Zalakaros
Dátum: 2019.06.21.

Elérhetőségek:
Teker Sportiroda Kft.
info@tourdezalakaros.hu
http://tourdezalakaros.hu/

Olvass többet a témáról: családi bringatúra, gyerekverseny, Tour de Zalakaros, országúti kerékpárverseny, kerékpáros teljesítménytúra, zala

Várható időjárás (hőmérséklet, csapadék, szélerősség)

Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
°C 18 / 27 19 / 26 18 / 25 18 / 23
mm 3.9 6.8 9.9 7.2
km/h 7.2 6.5 4.0 15.5

Hosszabb távú, részletesebb előrejelzések: meteoplaza.info

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • joci 2018.02.22.   15:22

    joci

    7x kitöltöttem jelentkezesemet de nem engedi a veglegesitest.

    válasz erre...