McDonald’s Kihívás Napja: idén nemzeti sportnap, jövőre nemzeti ünnep?

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2006/05/19
Európában elsőként lehet nemzeti ünnep és munkaszüneti nap a Mozgás Ünnepe A Magyar Szabadidősport Szövetség az idén május 24-én rendezi a McDonald’s Kihívás Napját. Ezúttal is a legsportosabb településnek járó elismerésért folyik a küzdelem az országban. Az idén 16 éves kezdeményezés a törvényhozók elé is „kihívást” kíván állítani. A szervezők nyílt levélben fordulnak a kormányhoz annak érdekében, hogy terjesszen a mozgást nemzeti értékké emelő törvénymódosító javaslatot az új parlament elé.


A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSzSz) – idén első ízben a magyar McDonald’s támogatásával - 16. alkalommal állítja kihívás elé az ország településeit. Május 24-én nullától huszonnégy óráig lendülhetnek mozgásba a résztvevők, lélekszámtól függően hét különböző kategóriában. A „Legsportosabb település 2006” címet a nap végén ott nyerik, ahol a helyi létszámhoz képest a legtöbben sportolnak legalább 15 percig. Ezen felül a kategóriák első három helyezettjét, és az egyéni indulókat is díjazzák: köztük több millió forint értékben sorsolnak ki nyereményeket.
A nevezésekről Salga Péter, az MSzSz főtitkára elmondta: tizenhárom, a játékban újoncnak számító települést köszönthettek a több mint 200 regisztráló között, míg az öt leghűségesebb résztvevő idén is ringbe száll a díjért. Mind a húsz megye delegáltatta magát a McDonald’s Kihívás Napján. A legtöbb nevezés a kevesebb lélekszámú településekről érkezett, melyek közül az összesen 59 lakosú Kisvásárhely a listavezető. A települések versenyprogramja a helyi szervezők leleményességén múlik, melyben, a főtitkár elmondása szerint, idén sem lesz hiány. Példaként említett a tatabányaiak programjában szereplő feleségcipelést, illetve Göd városát, ahol felhívást intéznek a szülőkhöz, hogy aznap gyalog vigyék gyermekeiket óvodába, iskolába.
A mozgás országos ünnepe idén törvényerőre emelkedhet. A szervezők nyílt levélben fordulnak az újonnan felálló kormányhoz, amelyben egy a testmozgást középpontba állító munkaszüneti nap beiktatását kezdeményezi. „Az elmúlt évtizedben drámai módon csökkent a lakosság sport és szabadidős tevékenysége. Az egészség alapfeltétele ugyanakkor a táplálkozást és a mozgást megfelelően kiegyensúlyozó életmód. Szemléletmód váltásra van szükség ahhoz, hogy a rendszeres testmozgás újra a mindennapjaink részévé váljon” – indokolta a kezdeményezést Salga Péter. Hozzátette, egy nemzeti ünnep képes a mozgás társadalmi értékké válását elősegíteni. „A magyar egészségügy megreformálása a mozgás mint betegségmegelőző és egészségmegőrző tevékenység széles körű társadalmi elfogadtatásával kezdődhet” – mondta. A javaslat alapján Európában elsőként lehet a mozgásnak önálló nemzeti ünnepe munkaszüneti nap formájában. Jövőre már a Mozgás Ünnepén rendeznék meg az országos eseményt.
James Woodbridge, a magyar McDonald’s marketing és kommunikációs igazgatója üdvözölte és támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Elmondta, hogy a gyorsétterem lánc aktívan részt vesz a kiegyensúlyozott életmódot népszerűsítő felvilágosító munkákban. A sportesemények támogatása mellett a magyarok táplálkozással kapcsolatos ismereteinek bővítésére is hangsúlyt fektetnek. Előbbiek közül kiemelkedik a legnagyobb gyermekfutball-mozgalom, a Góliát-McDonald’s FC támogatása. Emellett folyamatosan korszerűsítik menükínálatukat a változó igényeknek megfelelően. Május 24-én a Kihívás Napja példájára házi versenyt hirdettek a legsportosabb étterem címért. A McDonald’s vendégeivel előfordulhat, hogy ezen a napon 15 perc játékos mozgásra csábítják az étterem dolgozói.
További információ:
Rédei Daniella
Avantgarde Group
476-3527
daniella.redei@avantgarde.hu

Hirdetés