Összefoglaló az Ahico Everest (2006) Expedícióról Hír

Elveink közé tartozott, hogy – az oxigénpalack mellőzésén kívül – sem sherpa hegymászókat, sem előre kiépített táborláncot nem veszünk igénybe. (Tehát táborainkat magunk építjük ki.) Az expedíció magyar résztvevője, Klein Dávid mellett Joby Ogwyn amerikai hegymászó volt még a csapat tagja. Az ő célja egy új gyorsasági világrekord felállítása volt.

Dávid és Joby eredetileg úgy tervezték, hogy az akklimatizáció során együtt mozognak a hegyen. Stratégiájuk végül a helyszínen úgy alakult, hogy Joby nem használt hegyi táborokat, így Dávid saját táborláncát önállóan építette ki, és az egyes táborok között önállóan mozgott. Dávid május 16-án próbálta meg elérni a csúcsot, a tibeti (északi) oldalról. 8450 méterig jutott (oxigénpalack nélkül), azonban az erős szél és a mély hó visszafordulásra kényszeríttette.

Az expedíciót Joby és Dávid dokumentálták – filmfelvételeket és fényképeket készítettek.

Expedíciónk fő támogatója az AHICO AIG Life Biztosító.

Expedíciónk hivatalos neve: AHICO Everest (2006) Expedíció. Tisztelettel arra kérünk mindenkit, hogy expedíciónkra kizárólag annak teljes nevét használva hivatkozzanak, ezzel is segítve, hogy szponzori kötelezettségvállalásainknak eleget tegyünk.

AZ ESEMÉNYEK NARRATÍV LEÍRÁSA – KLEIN DÁVIDTÓL

Rövid kathmandui tartózkodás után, április első napjaiban átléptük a kínai határt és fokozatos emelkedésekkel (terepjárókkal) megközelítettük az 5300 méteres Alaptábort (AT).

Ebben az időszakban (mely az alacsony magasságú akklimatizáció időszaka) legfontosabb feladatunk szervezetünk reakcióinak megfigyelése, egészségünk megőrzése volt: az akklimatizáció enyhe rosszullétekkel, émelygéssel, fejfájással járhat. Tibet levegője rendkívül száraz, nyálkahártyáink irritálódhatnak, sérülhetnek.

Az Alaptáborból – néhány napi várakozás után – jakok segítségével szállítottuk fel felszerelésünket az Előretolt Alaptáborba (EAT, 6400 m). Ez két napot vett igénybe. Kis létszámú expedíció lévén Alaptáborunkat teljesen felszámoltuk.

Az EAT-ban néhány napig akklimatizálódtunk. Engem a viszonylag gyorsan elért nagy magasság megviselt (orrjárataim sérültek, fejfájással küzdöttem, gyengének éreztem magam), ezért – valamint egy beköszöntő hosszabb rosszidő okán – puja (áldó) szertartásunk után, április 19-én visszavonultam az Alaptábor környékén található tibeti sátorfaluba. 20-án Joby-val visszavonultunk a 4300 méteren található Tingribe (tibeti kisváros), ahol kivártuk az időjárás változását.

Május 1-én (Tingriből visszatérve) megkezdtem táborláncom kiépítését az EAT felett. Mivel Joby mászó stratégiája eltért az enyémtől (nem használt táborokat), ezért táborláncomat önállóan építettem ki és a hegyen is önállóan mozogtam.

Erőm és vitalitásom visszatért. A hegynek ezt az oldalát újra értékeltem (lásd összehasonlító fejezetemet), a nehézségek ellenére azonban jól haladtam: 7-ére állt az 1-es (7000 m) és 2-es (7900 m) Táborom (ez utóbbi deponálva, nem felállítva). Az 1-es magasságát háromszor értem el (kétszer aludtam ott), a kettesét egyszer. (Nem számolva a később megkezdet csúcstámadást, amely során még egyszer elértem az 1-es és 2-es táborokat.) Egészségem nem romlott még le, eljött az idő, hogy visszavonuljak egy csúcstámadás előtti pihenésre.

Három alaptábori pihenőnap után (miután megkaptam a meteorológia pozitív előrejelzését) visszatértem az EAT-be. 14-én az 1-es táborba, 15-én a 2-es táborba másztam fel. A lehető legkevesebb felszereléssel mozogtam, így hálózsákot nem használtam: piheruhámban pihentem, jórészt napközben, és éjjelente, 2-3 órai indulással másztam. Így az erős napsugárzást is elkerültem. (Ami ebben a magasságban – a rendkívül ritka légkör miatt – tompaságot, erőveszteséget, levertséget, valamint súlyos égési sérüléseket okozhat.)

Csúcstámadásomat május 15-én 20:00 körül indítottam, 7900 méterről. 8200 méterig egyenletes, erős tempóban jutottam el. Itt egy üres raktársátorban rövid időre megpihentem, majd folytattam utamat 8300 méterre, ahol újból pihentem 1-1,5 órát. 8300 méterről egy sziklagörgeteges hegyoldalban másznak a hegymászók, majd 8500 méter körül érik el a csúcsgerincet.

Sajnos az éjszaka folyamán a szél egyre erősödött (valamint a korábban leesett friss hó és a rendkívüli hideg is gondot jelentett), így 8450 méter körül a visszafordulás mellett döntöttem. Úgy éreztem, a körülmények nem optimálisak egy biztonságos csúcstámadás kivitelezéséhez. 8300 méteren fontolgattam egy azonnali, újabb csúcstámadás lehetőségét, de a kései órára való tekintettel ezt elvetettem. (Ha – teszem azt – 9 és 10 óra között indultam volna el újra, akkor a csúcsot szinte bizonyosan késő délután vagy kora este, nagy valószínűséggel sötétedés után, értem volna el. Az éjszakai lejövetel kockázatosnak tűnt, és nagyon valószínűnek tartottam, hogy fagysérülést szenvednék.) A következő órákban szakaszosan visszavonultam EAT-be, amit kora délután értem el.

Az EAT-t 18-án hagytuk el, és még aznap továbbindultunk terepjáróval Tingribe.

AZ IDőJÁRÁSRÓL

Az időjárás minden hegymászó expedíció számára döntő tényező. A táborok kiépítése és az akklimatizáció során viszonylag stabil (nem feltétlenül tökéletes) időre van szükségünk: a hóviszonyoknak megfelelőnek kell lenniük a biztonságos és hatékony haladáshoz, a szél nem lehet viharos erősségű. Ráadásul az időjárás különböző magasságokban különböző körülményeket alakíthat ki.

A csúcstámadás időszakában szigorúbbak az elvárásaink az időjárással szemben: oxigénpalack nélkül 8000 méter felett csak akkor tanácsos mozogni, ha a szél minimális erősségű, az időjárás pedig stabilnak ígérkezik elég hosszú ideig ahhoz, hogy a csúcsot elérjük, majd visszavonuljunk egy alacsonyabb táborba.

Az expedíció hatékonyságát hatványozottan növeli egy jó meteorológiai szolgálat, amely előrejelzésekkel lát el minket. Mi ezeket az előrejelzéseket Pártai Luciától kaptuk.

A teljesség igénye nélkül szeretnék néhány megállapítást tenni az időjárással kapcsolatban az idei, 2006-os tavaszi szezonra vonatkozóan.

• Az expedíció kezdetétől az volt a szakértők véleménye, hogy a monszun (ami a mászó tevékenységek végét jelenti a Himalájában) a megszokotthoz (június eleje) képest korábban érkezik majd. • Korábbi évek tapasztalata azt mutatta, hogy a drasztikus időjárás-változások rendszerint késő délután vagy estefelé következnek be. (Ez rendszerint azt jelenti, hogy a havazás, szél ilyenkor válik intenzívebbé.) Ez idén korábbra tolódott: egy-egy stabilnak, szél- és csapadékmentesnek induló nap nagyon gyakran a déli órákban változott csapadékos, szeles nappá. Ezt figyelembe kellett vennem mozgásom megtervezésekor. (Például a csúcsmászás napján a legkésőbbi visszafordulási idő kijelölésekor.) • Megint csak korábbi évek tapasztalataira alapozva azt vártuk, hogy a szezon második felére az időjárás felmelegszik. Ez idén az északi oldalon csak mérsékelten volt tapasztalható. (Például 15-e és 16-a rekord hideg napok voltak a hegy magasabb régióiban.) Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy – a meglehetősen magas halálozási arány mellett – rendkívül sokan szenvedtek súlyos fagysérülést az északi oldalon.

A TIBETI ÉS A NEPÁLI NORMÁL ÚTVONALAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

Elöljáróban annyit mondanék, hogy korábban – leírások és beszámolók alapján, valamint bizonyos ismert földrajzi tulajdonságokat összevetve – hittem, hogy a két normál útvonal adottságai, előnyei és hátrányai, kölcsönösen „kioltják” egymást, így az egyik oldal nagyjából ugyanannyi lehetőséget kínál a feljutásra egy magányos, oxigénpalackot igénybe nem vevő hegymászó számára, mint a másik. Ez a véleményem – az AHICO Everest (2006) Expedíció tapasztalatai alapján – megváltozott. Érveimet és értékelésemet alább olvashatják.

Megközelítés

A nepáli (déli) oldal alaptábora a Khumbu-gleccser egy meredek letörésének (jégesésének) tövében, egy oldalmorénán található, nagyjából 5300 méteren. Ide egy mélyen bemetszett völgyrendszeren – a Solo Khumbu-völgyön – keresztül juthatunk el. Ez egy több mint egy hetes túra, dús vegetációjú környezetben, kicsit több mint 2000 méterről kiindulva. Az ösvény, a környezet és az időjárás nem jelentenek kihívást a túra során, esténként pedig jó minőségű fogadókban szállunk meg. Ez ideális körülményeket – környezetet, fokozatos szintemelkedést, táplálkozást, mozgást – biztosít az akklimatizáció legkritikusabb időszakában.

A tibeti (északi) oldal alaptábora a Ronbuk-gleccser áttörésénél, szintén nagyjából 5300 méteren található. Ezt az alaptábort azonban terepjáróval közelítjük meg, Kathmanduból kiindulva 3-4 nap alatt. Ez az időszak nemcsak kevés az akklimatizációra, de a terepjáróban töltött idő sokkal kevésbé kedvező az akklimatizációnak (rendkívül poros terepen haladunk, tétlenül töltjük az időt). A Tibeti-plató maga átlagosan 4000 méternél magasabb, így ha ide terepjáróval érkezünk, úgy az akklimatizáció kritikus fázisát hanyagoltuk el. Ez a vidék rendkívül szeles, vegetációban szegény, a levegő pedig száraz és hideg.

Az alaptáborok elhelyezkedése

A nepáli oldalon az alaptábor 5-10 percre helyezkedik el a tényleges mászó-útvonal kezdetétől. Bár a tábort gleccseren alakították ki (ez előnytelen, hisz a talaj hidegebb és alakja is változékony), a sziklatörmelék-takaró azonban elég lehetőséget biztosít megfelelő platformok kialakítására, sőt, rendszerint elegendő gleccservíz reked meg az alaptábor környékén ahhoz, hogy ne legyen szükség olvasztásra. A tábor meglehetősen szélvédett, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy a hegymászók visszavonuljanak gyalogosan a Solo Khumbu völgyrendszer alacsonyabb, oxigénben dúsabb falvaiba néhány órán belül. (Pangboche falu dús vegetációjú környezetben, nagyjából 4000 méteren fekszik és néhány órás sétával elérhető.) Ez sokkal hatékonyabbá teszi a csúcstámadás előtti pihenőnapokat.

A tibeti alaptábor nem gleccseren, hanem sziklás földön kerül kialakításra és terepjárókkal megközelíthető. Viszont rendkívül szeles, kietlen, és – fő hátránya – több, mint huszonöt kilométerre fekszik a tényleges mászó-útvonal kezdetétől. Gyalogos visszavonulásra alacsonyabb régiókba nem nyújt lehetőséget. Terepjáróval (ami elég költséges) vissza lehet térni Tingri városkába (4300 m), ez azonban egy elég hosszú kitérő, a városka kietlen és lehangoló, szeles, száraz és vegetációban rendkívül szegény. Miután az alaptábor a tényleges mászó-útvonaltól megerőltetősen távol esik (és a legtöbb csapat kényelmes Előretolt Alaptábort épít ki 6400 méteren), ezért a hegymászók hajlamosak idejük jórészét az EAT-ben tölteni. Ez a magasság nem alkalmas minőségi pihenésre.

A mászó útvonalak összehasonlítása

A nepáli oldal fő hátránya, hogy bizonyos logisztikai munkák szinte elengedhetetlenek az útvonal átmászásához: az alaptábor és az 1-es tábor között fekszik Khumbu-jégesés labirintusa. Ezt kötelekkel és létrákkal kell felszerelni. A Lhotse-fal „bekötelezését” is meg kell várnia a hegymászóknak, ami időbeni korlátozást jelent. Az egyes szakaszok azonban rövidebbek (és rendszerint meredekebbek), szélvédettebbek, mint a másik oldalon. Egy jó erőnlétben lévő mászó a 3-as (7200 m) táborból akklimatizációs túrát tehet a Déli-nyeregbe (7950 m, 4-es tábor), majd néhány órán belül az alaptáborban, logikus magasságban pihenhet.

A tibeti oldalon az egyes szakaszok rendszerint hosszabbak, kevésbé meredekek. Problémát jelent a szél és komolyabb gondot tud jelenteni egy korábbi havazás. A szakaszok monotonitása pszichésen is megterhelő tud lenni.

Csúcs-szakasz

A nepáli oldalon a csúcsszakasz egyértelműen 7950 méteren, a Déli-nyeregben kezdődik. Innen meglehetősen meredeken jutunk fel 8500 méterre, a Balkonra. Ez egyfelől nehézség, másfelől azt jelenti, hogy ez a terepszakasz rövidebb, valamint lefelé – kötelek mentén – rendkívül gyorsan teljesíthető. E felett a magasság felett – mindkét oldalon – gerincen haladunk. A tibeti oldal gerincszakasza azonban hosszabb.

A tibeti oldalon 8300 méteren tábort találunk. Ez – oxigénpalackos megmászás esetén – mindenképpen (akár perdöntő) előnyt is jelenthet. Palack nélkül azonban ódzkodnék attól, hogy bárkinek a huzamosabb pihenést ajánljam ebben a magasságban: mozgás hiányában magas a trombózis veszélye, agyödéma, gyengeség, motivációvesztés léphet fel. Mint pihenő állomás azonban ez a tábor a tibeti oldal egyik erénye.

8500 méter felett mindkét oldalon találunk egy-egy „híres nehézséget”: a nepáli oldalon a Hillary Step, a tibeti oldalon a Second Step állja utunkat. Mindkettőn mesterséges eszközök segítenek át minket.

Összefoglalva, a nepáli oldal csúcsmászó szakasza egyértelmű, meredekebb, gyorsabb. EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE, KÖVETKEZTETÉSEK, TERVEK

Az expedíció során célkitűzésemet – az Everest első magyar palack nélküli megmászását – nem sikerült megvalósítanom.

Az expedíció során – végig egyedül mozogva a hegyen, táboraimat önállóan kiépítve – csúcstámadó helyzetbe kerültem és a csúcstámadás során hozzávetőleg 8450 méter magasságig jutottam el oxigénpalack használata nélkül. Ezt – vagy ennél nagyobb magasságot – a magyar expedíciós hegymászás történetében eddig három hegymászó ért el. (Részletek a mellékletek között.)

Ezzel az elért magassággal egyéni – palack nélküli – rekordot állítottam fel, s így a mászás során értékelhettem saját szervezetem reakcióit, teljesítőképességem határait. A csúcstámadás során mentálisan és fizikailag összeszedettnek éreztem magam. Hiszem, hogy a megfelelő időjárási körülmények között el tudom érni a csúcsot palack nélkül, esélyeim egy sikeres csúcsmászásra (pláne, ha azt a déli oldalon hajthatom végre) erősen megnövekedtek. Élve ezekkel a tapasztalatokkal, idei (és tavalyi) eredményeimre alapozva 2007 tavaszán – várhatóan Várkonyi László hegymászó barátom társaságában – újból megpróbálkozom a csúcs palack nélküli elérésével.

Tapasztalatokat szereztem a hegy északi oldalának sajátosságairól.

Joby Ogwyn nagyjából 8700 méteres magasságig jutott el, az Északi-nyeregbe vezető jéglépcsők beszállásától indulva egyetlen, 10 órás nekirugaszkodással. Ez a rendkívüli teljesítmény jelzi, hogy Joby valószínűleg képes a hegy megmászására egy lendülettel, megdöntve a jelenlegi – több, mint 16 órás – gyorsasági világrekordot.
Forrás: www.expeditions.hu