A Magyar Everest Expedíció 2017 csapata elérte az alaptábort Hír

A Magyar Everest Expedíció 2017 csapata elérte az alaptábort Hír

Pintér László
Pintér László
2017/04/10
Ott álltunk az Everest alaptáborában
Hirdetés

A Magyar Everest Expedíció 2017 csapata, megérkezett az 5344 méter magasságban található alaptáborba, így Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók számára napokon belül kezdődhet a táborlánc kiépítése. Az expedíció célja a Föld legmagasabb csúcsa, a 8848 méter magas Mount Everest (Csomolungma) elérése oxigénpalack nélkül, elsőként a magyar expedíciós hegymászás történetében. További érdekesség, hogy idén a Katmandu és az Everest alaptábora közötti szakaszra több hazai híresség is csatlakozott.

Március 27-én vette kezdetét a Magyar Everest Expedíció 2017, amikor a hegymászók és az őket kísérő túrázók Budapestről Nepál fővárosába repültek. Katmanduban Klein Dávid többek között átvette a Nepáli Kulturális, Turisztikai és Légiforgalmi Minisztériumban a mászási engedélyeket, Suhajda Szilárd pedig Török Edina alaptábor-vezetővel beszerezte a még szükséges felszereléseket, felkészülve ezzel az előttük álló két hónapra.

 

Mozgásvilág az Everest alaptáborában Forrás: Everest Expedíció 2017
Mozgásvilág az Everest alaptáborában
Kép forrása: Everest Expedíció 2017

 

Katmandu és az alaptábor között mintegy 4000 méter a szintkülönbség, ezért az expedíció csapata nyolc nap alatt közelítette meg a fővárosból a déli alaptábort, hogy a szervezetüknek elég ideje legyen fokozatosan alkalmazkodni az egyre ritkább légkörhöz.

"Természetesen érzem a magasságot, de a tüneteim a szokásosnak megfelelőek. És nagyon izgatott vagyok, boldog vagyok. Már Katmanduban is éreztem, hogy milyen jó a kis hármas csapatunk. De most itt a hegyek között még jobban kijön. Úgy érzem, hogy hazaértem. Hazaérkezés érzésem van.” – mondta Dávid. A magashegyi betegség tüneteinek enyhítésére és a szervezet alkalmazkodásának felgyorsítása érdekében a csapat kétszer tartott pihenőnapot, azonban még ekkor is rövidebb akklimatizációs túrákat tettek, amely azt jelentette, hogy felsétáltak közeli dombokra, hegyekre, majd visszaereszkedtek a szálláshelyükre pihenni.

„Itt vagyunk közel 4400 m magasan, mindenki érzi a magasságot, körülöttünk emelkednek a magasabbnál magasabb csúcsok, alig tudunk betelni a látvánnyal. A kimért tempónk mellett van energiám és kedvem gyönyörködni, és alig várom a következő néhány napot az alaptáborig.” – számolt be az élményeiről Szilárd.

Azonban a trekking során nem csak ők, hanem a velük tartó hírességek – Lilu műsorvezető, Száraz Dénes színész, Geszti Péter előadó – producer, Badár Sándor humorista és Pintér László a Mozgásvilág hegymászó szakújságírója – is gyönyörködtek a látványban, és jó hangulatban teljesítették a napi 7-10 km-es túrákat a néhol embert próbáló szintemelkedések ellenére.
A következő két hónapban a most elfoglalt alaptábor (5344 m) lesz Dávid, Szilárd és Edina állandó szállása, a két hegymászó innen fog több akklimatizációs körben egyre magasabbra mászni, hogy kiépítsék a táborláncot és szervezetüket felkészítsék a több mint 8000 méteres magasságra. A „climb high, sleep low”, vagyis mássz magasra, aludj mélyen elvnek megfelelően a hegymászók az egyes felsőbb táborok kiépítése után mindig visszatérnek majd pihenni a kb. 5300 méteren lévő ideiglenes otthonukba. Az immáron három fősre csökkent csapat a hétvégén alakítja ki az alaptábori környezetét (konyha-, kommunikációs-, ebédlő-, alvósátor stb.), Dávid és Szilárd várhatóan már hétfőn elindulnak felfelé a hegyen. Az expedíció a déli oldalról közelíti meg a csúcsot, a csúcsmászás pedig saját becsléseik, illetve a jellemző trendek szerint május második felében várható.

 

Everest alaptárbor Forrás: Everest Expedíció 2017
Everest alaptárbor
Kép forrása: Everest Expedíció 2017

 

Az alaptábori trekking túra 8. napja - Pintér László Mozgásvilág.hu, hegymászó szakújságíró beszámolója, a trekking csapat tagja

Elértük az alaptábort!

A Magyar Everest Expedíció 2017 trekking csapata elérte célját: A mai napon a csapat többsége feljutott a Mount Everest 5344 magasan fekvő nepáli alaptáborába. A trekking csapat minden tagjára büszkék lehetünk, hiszen akik nem érték el az alaptábort, azok is légvonalban pár száz méterre fordultak vissza, és kivétel nélkül mindenki 5100 méter fölé jutott. A mai nap volt talán a legmegterhelőbb fizikailag az eddigiek közül. A 4930 méteren fekvő Lobuchéből először az 5170 méteren lévő Gorak Shepbe gyalogoltunk. Ezzel ugyan meg is érkeztünk mai szálláshelyünkre, a napnak még korántsem volt vége. Ebéd után ugyanis az eredeti terveinknek megfelelően elindultunk az Everest alaptábor felé. Izgatottan sétáltunk a Khumbu-gleccser hatalmas morénáján, és vártuk, mikor bukkannak fel a kőtörmelékre telepített színes sátrak.

Egy bő óra múlva végre megláttuk őket, de a távolságból ítélve még jó másfél órát kellett gyalogolnunk az oldalmoréna omladékos, sziklás ösvényén. Ez már hamisítatlan magashegyi környezet, meg kellett fontolni minden lépést. Az ösvény mellett a morénalejtő meredeken szakadt le, száz méternél is mélyebbre. Pedig szívesen nézelődtünk volna, hiszen a Nuptse hatalmas jég- és sziklakolosszusa, a Pumori, a Lingtren, a Khumbutse, és a Changtse hat-hétezer méteres csúcsai közül előbukkant a Mount Everest sötét sziklapiramisa is.

Végül elértük azt a pontot, ahol a morénáról meredeken lemászva átjutottunk a gleccserre, pontosabban az azt borító kőtörmelékre.

 

Ott álltunk az Everest alaptáborában

Kisebb-nagyobb sátrak, amerre csak a szem ellát. Nem csoda, hiszen idén is ezer körüli az Everest-falu lélekszáma, közülük 600 sikeres mászásra lehet számítani. Még nem érkezett meg mindenki, bár a turistaösvényeken óriási a forgalom. Klein Dávid és Suhajda Szilárd alaptábora is készül, érkezésünkkor a konyhasátor már állt. A következő napokban belakják majd, és amint a gleccserdoktorok befejezik az útépítést a jégesésben, elindulhatnak az első akklimatizációs körükre.

A trekking csapat tagjai igyekeztek kihasználni a rendelkezésünkre álló kevéske időt az alaptáborban, és elraktározni minden pillanatot ezen a különleges helyen. Rengeteg fotót készítettünk, és elbúcsúztunk a két mászótól, és Török Edina alaptábor-vezetőtől, akik már nem jöttek velünk vissza. Ez a rideg kő- és jégsivatag lesz az otthonuk a következő két hónapban.

Badár Sándor is teljesítette a kitűzött célt, de ahogy elmondta, ez cseppet sem volt könnyű

"Igen hosszú nap volt ez, látványos, ugyanakkor fárasztó, de boldogságos fárasztó. Mindannyiunknak az alaptábor elérése volt a fő célja, és ezt szinte teljesen csapatban és szintidőre tudtuk teljesíteni. Össze is kovácsolta a csapatot. Eddig is remekül megértettük egymást, de a mai nap forrott igazán egységbe a társaság. A közös fotónkon ez tökéletesen látszik. Mindenki arcán ott a fáradtság, de a boldogság is.

Ahogy ott álltunk a fantasztikus hegyek között, belegondoltam, hogy az igazi hegymászók számára az út itt kezdődik. Másrészt az is eszembe jutott, hányan irigyelhetnek most otthon bennünket, hogy gyakorlatilag komolyabb probléma nélkül sikerült teljesítenünk a távot. Ezzel pedig talán a miénken kívül még sokak álmát valóra váltottuk. Csodálatos érzés volt."

Hogy voltak-e kétségei Badár Sándornak az út során a cél elérésével kapcsolatban?

"Nagyon sokan fogadtak arra, hogy ez nekem nem fog sikerülni. A barátaim persze biztattak. De ettől még voltak kétségeim, hiszen már az indulás előtt beleépítik az emberbe a parát, extrém dolgokkal látják el. Az érkezésünk után azonban az egyik este hosszasan beszélgettem Dáviddal, hogy nagyjából mire lehet számítani, és milyen technikákat kell alkalmazni a sikeres teljesítés érdekében. Akkor abszolút megnyugodtam. Végül bármiféle gyógyszerhasználat nélkül, saját erőmből jutottam el az alaptáborba, messze megdöntve a korábbi magassági rekordomat. Ez igazán felemelő érzés."

 

Száraz Dénes, Pintér László, Geszti Péter, Klein Dávid, Suhajda Szilárd Forrás: Everest Expedíció 2017
Száraz Dénes, Pintér László, Geszti Péter, Klein Dávid, Suhajda Szilárd
Kép forrása: Everest Expedíció 2017

 

Még nincs vége

Everest-napkelte a Kala Pathar csúcsáról

Az Everest Expedíció 2017 trekking túra csapatra ma egy újabb emberes etap várt: az 5170 m magasan fekvő Gorak Shepből kellett levonulnunk a 4250 méteren lévő Pherichébe. Felfelé ez két napos túra volt.

Csapatunk három tagja azonban nem szerette volna kihagyni a napkelte látványát a Mount Everest csúcsán, ezért reggeli előtt felmásztak az 5545 m magas Kala Pathar csúcsára. Ez az Everest-trekkerek legkedveltebb kilátóhelye.

Száraz Dénes, Pintér László, valamint a trekking csapat túracipőit kézzel készítő Loksa Gábor (Lokit mászócipők) reggel 4:40-kor felsorakozott a vaksötét közösségi helyiségben, hogy fejlámpáik fényénél elmajszoljon egy csokiszeletet, és elszürcsöljön egy csésze gyömbéres teát. Ezzel vágtak neki a közel 400 méteres szintemelkedésnek.

A napkelte már félúton köszöntött a trióra. Az Everest csúcsa a viharos szél miatt felhőpalástot lobogtatott, melyet a napkelte vörösre színezett. Ezért az egyetlen pillanatért megérte az egyhetes gyaloglás, a korai ébresztő és a fárasztó mászás. Pedig ezen kívül még hány és hány ilyen pillanatot éltünk meg együtt!

 

Egy kedves és igazán bensőséges jelenetnek is részesei lehettünk

Lánykérés a Kala Patharon!

Minden bizonnyal nem az első és nem is az utolsó ezen a hegyen, de mi bizony elérzékenyültünk tőle. A magashegyek ridegnek tűnő világa különös hatással van az érzelmekre.

A srácok még időben érkeztek vissza a szállásra, hogy elkölthessék megérdemelt reggelijüket.

Ezután nekivágtunk a kétnapi szakasznak, amit a vezetőnk 10 km-re taksált. Ez önmagában nem sokat sejtet az út nehézségéről. Az ösvény végig törmeléklejtőkön, gleccsermorénák oldalában vezet, nagyon figyelni kell. Meredek lejtők és emelkedők nehezítik az amúgy sem könnyű járást.

Különböző sebességgel haladtunk, ezért eléggé szétszakadozott a csapat. Mindenki a gondolataiba merült, hiszen a mai volt a utolsó közös túranapunk. Lassan elkezdjük elengedni a Himaláját.

Mintha túravezetőink is ezt az érzést akarták volna erősíteni a mai útvonal kijelölésével. Az utolsó nagy lejtmenet után egy széles folyóvölgybe érkeztünk, körülöttünk hatezres csúcsok, előttünk a cél: Pheriche. Végig erős és hideg szembeszél fújt, mintegy emlékeztetve bennünket arra, hogy bármily szép idönk is volt végig, itt azért mi csak vendégek vagyunk.

Egy igazán kényelmesnek számító vendégházban vagyunk, és a búcsúvacsorára bizony előkerül a jaksteak.

A csapat nagy része holnap helikopterrel Katmanduba repül, ezzel számukra véget ér a kaland. A négyfős Island Peak-kontingens, köztük Száraz Dénes számára azonban egy újabb kezdődik: holnap megkezdik a menetelést az Island Peak alaptábora felé. Első állomás Chukung, 4735 méteren.

Hirdetés